„A kultúra, a közművelődés minden józsefvárosi elidegeníthetetlen joga” – kezdte idei gondolatait Erőss Gábor alpolgármester, hétfőn, a magyar kultúra napján. 201 évvel ezelőtt, ezen a napon tisztázta le Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. Az emléktáblájánál, a nevét viselő utcában emlékezett meg Józsefváros önkormányzata.

Erőss Gábor 2023-hoz hasonlóan idén is egy Kölcsey-idézettel készült, A fantázia című verséből:
„…Tekintetem hat a jövőre,
S lehullnak a kék kárpitok,
Merengve néz a múlt időre,
S újabb lángokra lobbanok.
A szűk jelenlét szétröpíti
Kevés búját örömivel,
Ösvényimet virág teríti,
A balszerencsét szép lepel…”
Erőss a tavaly novemberben elfogadott Józsefvárosi Közművelődési Koncepcióból idézve elmondta, Józsefváros társadalmi-kulturális sokfélesége különleges érték, a kerületben élők identitásának szerves része. „A józsefvárosi összetartozás, közösségi, kulturális, közművelődési helyszínei és alkalmai pedig az itt élők egyenlőségéhez, emberi méltóságuk kiteljesedéséhez, önmegvalósításukhoz, s mindennek révén a kerület kohéziójához döntő mértékben járulnak hozzá.”



„Józsefváros közművelődés-politikájának középpontjában az egyenlőség, az elismerés, az élmény és a közösség fogalma áll. Célunk az interaktív, kísérletező, kreatív élményközösségek ösztönzése” – folytatta Erőss Gábor.
Az alpolgármester egy örömhírrel is szolgált:
hamarosan megnyílik a megújult Józsefvárosi Múzeum,
ami egyébként a féléves felújítási munkák alatt is üzemelt (részben más helyszínen). „Már most megvalósítja azokat az elveket, amit a közművelődési koncepció tartalmaz, pedig még meg sem nyílt teljesen.”
„Eközben zajlik a múlt lerombolása. A kormány, amitől elvárnánk, hogy őrizze a nemzeti múltat, a Palotanegyed épített örökségét készül lerombolni” – utalt a Magyar Rádió épületeinek lebontására, amire az engedély már él.
„Szót kell emelni továbbá a magyar kultúra napján, hogy a szélsőjobboldal, kultúraromboló agendája szerint alakul a kormányzati kultúrpolitika.” Itt vélhetően a Magyar Nemzeti Múzeum botrányára utalt.
Erőss Gábor azt is elmondta, van mit megvédeniük: a hagyományos értelemben vett kultúrát és épített örökségeinket is meg kell óvni, a közösségeket pedig közösen építeni.
„Itt együtt, közösen és közösségben kell kialakítanunk a szabadság, az egyenlőség és a kultúra kis köreit.
Együtt lobbanunk új lángokra” – zárta gondolatait, visszautalva a fenti idézetre.
A Józsefvárosi Önkormányzat többnapos ünnepi programsorozattal készült a magyar kultúra napjára. Január 25-én a Stereo Művházban slampoetry-est lesz a záróprogram.
Fotók: Telenkó Zsombor
