A Blaha Lujza térről indult a roma büszkeség napjának menete szeptember 27-én. A Corvin Palace, az egykori Corvin Áruház előtti térrészen gyülekeztek az ország minden részéből érkezett romák és a viszonylag kevés számú nem roma érdeklődő. A színpadon roma női aktivisták beszéltek, majd elindult a menet a II. János Pál pápa térre, ahol egy másik színpadon politikusok, közéleti emberek szólaltak meg.

Oláh József Pöli, a Roma Büszkeség Napja rendezvénysorozatot 2013-ban elindító Setét Jenő volt munkatársa, a Méltóságot a Romáknak Mozgalom vezetője (és józsefvárosi képviselő) volt a rendezvény főszervezője.

Az esemény történetéről és hátteréről egy vele készült régebbi podcastunkból tájékozódhat:

A Blaha Lujza téren sok-sok százan voltak, de nem volt igazán nagy tömeg. „Apátiában vannak az emberek,

mondta Oláh József Pöli. A beszédekből – és az emberekkel beszélgetve – az is kiderült, félnek a romák. Az önazonosság védelméről szóló törvénnyel átlépte a vörös vonalat a kormány, „ez egy apartheid, cigányellenes törvény, és ez a nap alkalmas arra is, hogy elmondjuk a véleményünket ezzel kapcsolatban. 600 éve a nemzet része vagyunk, és méltatlannak érezzük, hogy egymillió roma magyar méltóságával játszik ez a törvény.”

Hogy mit jelent a roma büszkeség, erre a saját példáját hozta fel Oláh József Pöli. „Büszkék vagyunk arra, hogy az anyák gyereket szülnek ennek az országnak, és ott voltunk az ország újraépítésében, felépítésében. A szépapám Kossuth honvédje volt, önként vállalta. A dédnagyapám az első világháborúban volt magyar katona s hadifogoly. A nagypapám meg a második világháborúban lett magyar hadifogoly. Büszke magyarok és büszke cigányok is vagyunk, és egyiket sem kívánjuk megversenyeztetnie bármilyen politikai erő, hatalom vagy szélsőjobbos retorika kedvéért.”

Miközben Pölivel beszélgettünk – itt mindenki csak így szólítja –, a színpadról Szilvási István közismert roma aktivista kezdte megszervezni a menetet. „A mai nap nem a pártokról, jobboldalról és baloldalról szól, de tudjuk, hogy a cigányság is meg van osztva. Nekünk minden cigány testvérünk fontos, ahogy Setét Jenő is mindig a teljes magyarországi cigányság nevében szólalt fel”, mondta, majd sorra köszöntötte a sok helyről érkezett csoportokat.

„Nyírmihálydiról, Bátonyterenyéről, a Tisza menti falvakból és Csongrád, Békés, Nógrád megyéből látok itt ismerős arcokat. Köszönjük, hogy eljöttetek, Szolnok megye és Guszti (Lakatos Gusztáv) is itt van, legyél szerencsés Guszti, a BIT 300 vezetője, a kalapos cigány, akinek már alig van haja. Látom, megjött Rácz Szófia, isten hozott Szófikám, legyél szerencsés te is, édes apukád itt van valamerre? Ott van, Rácz Bélát is látom, aki Budapestet, Csepelt, Erzsébetet és Kispestet is képviseli egyedül. Rácz Béla egyébként a legmagasabb cigány az országban, régen kosárlabdázónak készült. Megjött Józsi (Ignácz József) is, Besence volt polgármestere. Szia, testvérem! Jóisten áldjon téged!”, ilyen családias hangon beszélt Szilvási István, majd sorba rendezte a tömeget.

Két hatalmas zászlót készítettek – „a Civil Bázis tette bele az energiát, a varrásért, a kivitelezésért ők voltak a felelősek, és rendkívüli mértékben hozzájárultak a roma büszkeség napjának megszervezéséhez Horgas Péter vezetésével” –, és a 25 méteres roma és 48 méteres magyar zászlót fogva sorakoztak fel a menetre (a hosszuk 2025-re és 1848-ra utal, mondta Pöli). Így végül egy jó 80 méteres menet alakult ki, ami aztán rendőri felvezetéssel elindult a Rákóczi úton a buszsávban a Keleti felé. Hol a fejük felett tartották, hol csak maguk mellett kifeszítették a zászlókat, s mindez valóban büszkeséget és méltóságot fejezett ki puritán módon. A rendezvényt egyébként saját erőből hozták létre a szervezők, mindenki adott bele valamit, pénzt és munkát.

Szilvási István így indította el a zászlóvivőket: „Húzzátok, cigányok, szívetekből, ahogyan csak tudjátok!” A menet csendben haladt, néha énekeltek, valaki bekiabálta, „ez az ország a miénk, a cigányoké is”, és néha kántálták, hogy „opre roma, opre roma!” (fel, cigányok!).

Az esemény hangütését a Blahán felszólaló Sifter Ágnes adta meg; Teresztenyéről érkezett, családjával ez egyik első áldozata lett az önazonosság védelméről szóló törvénynek, és a romákat nyomasztó félelemről is beszélt. „Hetekkel ezelőtt még nem volt kérdéses, részt veszünk-e a roma büszkeség napján. Mégis, odáig jutottunk az öt éve tartó küzdelmünk alatt felerősödött kiszolgáltatottság és retorziók félelme miatt, hogy nem veszünk részt a felvonuláson, elbújok az ügyünkkel, hogy megóvjam magamat és családomat a további verbális és fizikai támadásoktól. Inkább elhalkulok, hogy ne veszítsem el a munkámat, megélhetésemet, családom egzisztenciális biztonságát, ami az utolsó megmaradt kapaszkodó lett egy olyan élettérben, ahol nincs a családok számára igazságszolgáltatás, jogszolgáltatás, és még a legalapvetőbb jogainkért is küzdenünk kell a származásunk miatt. Hiszen

ha az előéletem büntetlen, egyetemi tanulmányokat végeztem sikeres doktori abszolutóriummal, egész életemben becsületesen, jogkövetően, tisztességes munkából éltem?”

Teresztenye egyike annak az 55 településnek, ahol rendeletet hoztak az önazonosság védelméről szóló törvény alapján arról, hogyan korlátozzák, ki települhet le a faluban. Ezek a rendeletek arra alkalmasak, hogy távol tartsák azokat – a gyakorlatban elsősorban romákat –, akiket a falu, a vezetői nemkívánatosnak tartanak, anélkül, hogy nyíltan megfogalmazott rasszista feltételeket szabnának.

Sifter Ágnes végül mégis vállalta a beszédet. „Szeretnék egy nap a településemen, Teresztenyén úgy élni és végezni a napi rutint magyar emberként, hogy otthon érzem magam a családommal. Hogy szabadon felvállalhatom gondolataimat, véleményemet, nézeteimet és kritikáimat a munkám elvesztésének és az életterünk teljes ellehetetlenítésének félelme nélkül. Egy nap szeretnék egy olyan településen élni cigány származású emberként is, amiben a törvények az elfogadás, a befogadás és emberségesség szellemében szabályozzák minden lakó életét, és

Egy nap szeretnék arra ébredni, hogy a cigány ember méltóságát legalább akkora értékként tartják számon, mint amilyen érték az, amit a cigány ember képes megteremteni az élet számos területén társadalmunknak és a világnak.”

Oláh József Pöli a II. János Pál pápa téri színpadon – ezt a főváros biztosította a rendezvényhez – pedig így beszélt: „Idén a mottónk, »semmit rólunk, nélkülünk«, mert a magyar elit politika még mindig kisdednek nézi a magyarországi roma közösségeket. 35 évvel a rendszerváltást követően nem szabad, hogy kihagyjanak bennünket a döntések előkészítéséből, meghozatalából és végrehajtásából. Az nem píszí, hogy egyetlen egy roma szereplőt a pártok a zászlójukra tűznek, és csippentenek egy apró fejezetet a romapolitikai minimumból, amelyet elődünk, szellemi vezetőnk, Setét Jenő vezetésével 2021-ben összeállítottunk. Aki Magyarországon kormányt és rendszert akar váltani, annak paradigmaváltást kell tennie. Fel kell számolni a szegregációt az oktatásban és földrajzilag is. Igent kell mondani a jogegyenlőségre, a roma emancipációra és roma reprezentációra, mert másként nem lesz sikeres Magyarország.”

Oláh József erre az alkomra két követelést fogalmazott meg. Legyen február 23-a – a romák elleni rasszista alapú terrorista támadássorozat áldozatainak emléknapja – a közös emlékezet napja,
„mert az nem jó, hogy csak a mi gyászunk, a mi traumánk, csak mi emlékezünk. Azt akarjuk, hogy ezt a magyar parlament, a magyar kormány is hallja meg, mert bár roma magyarokat végeztek ki a végrehajtók, a magyar társadalom gerincét érte a támadás.” (Józsefváros és Erzsébetváros önkormányzata, valamint a Fővárosi Közgyűlés már megtette ezt.)

A másik követelés a 2025. évi 48-as, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény visszavonása. „Követeljük Navracsics Tibor apartheid ügyekért felelős minisztertől, a parlamenttől, hogy

mert ez az újkori magyar történelem szégyenfoltja, Európa szégyenfoltja. Az Unióban nincs még egy ilyen gyalázatos és diszkriminatív törvény, mint ez. Kedves miniszter úr, nemcsak a rasszista településvezetők a hibásak, hanem önök is, akik bombát, gránátot adnak a kezükbe. […] Velünk ne tessenek cigánykártyaként a választások előtt megint játszani. Ez több, mint politikai felelőtlenség. Ez politikai bűn, az ország elleni bűn.”

Oláh József Pöli bejelentette, „ha 30 napon belül a törvényt nem vonja vissza a parlament, ez a koalíció a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium elé nemzetközi sajtótájékoztatóval egybekötött tüntetést fog szervezni, mert mi le fogjuk mosni a gyalázatot Magyarország testéről”.

Karácsony Gergely főpolgármester is felszólalt röviden. „Amikor a roma közösség tagjaival kell találkoznom, nem tudom elfelejteni az utolsó beszélgetésünket Jenővel, nem sokkal a halála előtt, amikor engem is korholt, hogy nem törlesztettünk eleget abból az adósságból, amivel a magyar többségi társadalom tartozik a magyarországi romáknak. (Igaza volt! – jött egy bekiabálás a hallgatóságból.) Igaza volt, és nekünk az a dolgunk, hogy törlesszük ezt az adósságot.”

Felidézte a Budapest Pride-ot, ahol a szabadságot és a szolidaritást is ünnepelték, „de a romák mellett kiállni azért is kell, mert a szabadság és a szolidaritás nem porciózható, az nem lehet a többségé, s ha nem mindannyiunké, akkor egyikünké sem”, mondta Karácsony. „Ma a romákat éri a legtöbb hátrányos megkülönböztetés. Nekik kell a legtöbbet küzdeniük, a legtöbb terhet cipelniük, amikor érvényesülni akarnak. Még a miniszterelnök is elárulta néhány hete, hogy a romáknak többet kell dolgozni azért, hogy ugyanoda jussanak, mint mások. De erre csak annyit válaszolt, hogy akkor küzdjenek jobban. Én meg azt mondom, építsünk olyan hazát, ahol senkinek nem kell jobban küzdeni másoknál.” Az önazonosság védelméről szóló törvényről pedig azt mondta:

„Az a bizonyos törvény, amit álságos módon önazonossági törvénynek hívnak, valójában azt üzeni az önkormányzatoknak, hogy bár arra nincs jogotok, hogy megvédjétek a településeteket egy állami kiemelt beruházástól, megalkossátok a saját építési szabályzatotokat, s nem szállhattok szembe a hatalommal, a profittal, a tőkével, a beruházóval a közösségetek érdekében – de kaptok jogot arra, hogy szembeszálljatok a saját honfitársaitokkal. Bármi is volt ennek a törvénynek a szándéka, az biztos, hogy ma az egyik leggyalázatosabb jogszabály, amit tulajdonképpen azért hoztak, hogy a romákat távol tartsák a saját hazájuktól.”

Fotók: Mile Máté