„A Gyerekesély Programban dolgoztam, amikor felajánlották a lehetőségét, hogy egyetemen képezzem magam a szakmában. Egy kicsit tartottam a hátrányaimtól, mert ugye egyedülálló anya vagyok és öreg, 45 éves, és én ezt érzem is. Az anyukám azt gondolta, már nem fogok többet tanulni” – mondta Zsófi (kérésére nevét megváltoztattuk), az Országos Rabbiképző- és Zsidó Egyetem (OR-ZSE) szociális munkás szakos hallgatója. „Azt mondta, segít, de a gyerekemnek rám van szüksége. Persze ezt én is tudom. 18 éve dolgozom a segítő szakmában. Úgy voltam vele, ha ezt a lehetőséget kihagyom, akkor soha nem lesz diplomám.” Zsófi egy Nógrád megyei kis faluban egyedül neveli kamasz kisfiát, dolgozik és vezeti a háztartást. Édesanyjával és öccsével élnek együtt. A már végzős hallgató abban a Gyerekesély Programban dolgozott, amikor elkezdte az egyetemet, amit korábbi MTA kutatók dolgoztak ki és indítottak el, többek között Ferge Zsuzsa akadémikus. 

A támogatói közeg 

„A »Felekezeti szociális munkás szak« képzéssel olyan csoportok, társadalmi rétegek felé akartunk nyitni, akik feltételezhetően nem jutnának be a felsőoktatásba” – mondta dr. Zolnay János, az OR-ZSE és az ELTE oktatója, az MTA és a CEU oktatáskutatója. A szakra egy ideje egyre többen jelentkeznek. „Nagyon tehetséges emberek kerültek be az egyetemre, és ez a program, ami mellett az egész tanszék elkötelezett, többletet adott nekünk. Remek emberek, megtelt élettel az épület, olyan problémafelvetéseket, perspektívákat hozott be, amik előtte nem voltak.” Zolnay János az egyetemi program sikerét a hallgatók sikereivel példázta. 

A magyar közoktatás a világ egyik legerősebben szelektív és leginkább egyenlőtlen iskolai rendszere, derült ki a 2015-ös PISA-eredményekből is. A felmérésen a 15 éves diákok 18,5 százaléka írt értékelhetetlen tesztet. Ez azt jelenti, hogy mindhárom tesztből (természettudomány, matematika, magyar) elégtelent írtak. Azt is mondhatnánk, a fiatalok 18,5 százaléka funkcionális analfabéta. 

„Nálunk a faluban a lakosság 60 százaléka cigány. A cigányok konzervatívak, pláne az idősebbek. Van, amit lehet, van, amit tilos. Főleg egy nőnek. Például amikor levágattam a hajam, az apukám azzal nagyon sokáig nem volt kibékülve. Anyukám büszke rám, és az öcsém is. Viszont nagyon kevesen tudják a faluban, hogy elkezdtem az egyetemet. Azt gondolom, ez az én magánügyem. Emiatt én nem vagyok több, én ezt magam felé fogom teljesíteni, nem pedig a külvilág felé. Másnak ez ne legyen fontos, elég, ha nekem az.” Amikor megkérdeztem, büszke-e magára, Zsófi úgy fogalmazott, hogy „vannak pillanatok, amikor igen. Nekem a Darvas Ági tanárnő az szent, ha ő azt mondja, hogy jó, akkor én büszke vagyok magamra.” A most végző szociális munkás szakos osztály fele cigány származású és/vagy vidéki falvakból jár fel az egyetemre. 

A PISA-felmérés kudarcának hátterét vizsgálva egyértelműen kiderült, hogy a szülők szocio-ökonómiai háttere Magyarországon kirívóan meghatározza a diákok iskolai teljesítményét. Tehát Magyarországon a szegényebb, iskolázatlanabb családba születő gyerekek nagy eséllyel alul maradnak a tanulásban a kedvezőbb hátterű gyerekekhez és az általános elvárásokhoz képest. 

„Az volt a fura, hogy én vagyok az egyetlen vallásos zsidó az osztályban. Az engem nem érdekelt, hogy valaki cigány. Nem tudtam, hogy így lesz, különösebb érzést nem váltott ez ki belőlem. Inkább érdekesnek találtam” – mondta Sabtay, Zsófi osztálytársa. Sem ő, sem Zsófi nem tudott arról, hogy az egyetemnek célja a periférián élőknek lehetőséget biztosítani a továbbtanulásra. A nappali tagozat államilag finanszírozott, illetve szociális alapon ösztöndíj igényelhető. A jól teljesítő diákok havonta kapnak tanulmányi ösztöndíjat is. „Szerintem ez jó, mert azok a cigányok, akiket ismerek, meg se kapják a lehetőséget, hogy tovább tanuljanak. Pedig intelligensek, de nem támogatják őket ebben. Szerintem nagyon jó, hogy az OR-ZSE ezt csinálja” – mondta Sabtay. 

Elhivatottság 

„Hát, amikor fel kellett jönni először, féltem, hogyan fogom ezt megoldani. Tavaly ősszel az összes szabadságom arra ment el, hogy fel tudjak jönni az egyetemre, de nem bántam meg. Utólag elmondhatom, nagyon jól érzem magam. Az emberek, akiket megismertem, a tanárok, úgy érzem, nemcsak az én javamat akarják, hanem aki itt megfordul, mindenkiét.” Zsófi legtöbbször autóval jár az egyetemre, heti két alkalommal. 

„A nógrádi tanulók pont azon a határon vannak, hogy még be tudnak járni az egyetemre Budapestre, de korán reggel el kell indulniuk és késő este érnek haza. Sokaknak gyerekük, családjuk van. Ez óriási energiát, erőfeszítést igényel” – mondta Zolnay János. A tanár különösen fontosnak tartja, hogy diplomát szerezzenek azok az idősebb diákok, akik már évek óta végeznek szociális munkát. „Ha nekem kevesebb szabadidőm van, hát van, hogy kevesebbet törődöm a takarítással” – mondta Zsófi nevetve. 

„Ha azt mondom, hogy ez pluszmunkával jár, olyan, mint egy szenvedéstörténet. De ez nem szenvedéstörténet. Mert ehhez elkötelezettség kell, s nem sérelem a részünkről, hogy több munkát kell beletenni. Aki itt dolgozik, az ezt örömmel teszi” – mondta Zolnay János. A tanárok, ha egy-egy diáknál érzékelik, hogy lemaradt az anyaggal, vállalnak egyéni korrepetálást is. János a szakdolgozatot írókkal sokkal többet foglalkozik, mint például az ELTE-n. Nagyon szereti, hogy az OR-ZSE közege más. „Az itt megírt szakdolgozatok bármelyik másik egyetemen megírt szakdolgozattal felveszik a versenyt” – mondta. 

„Fiam, a cigányoknak nagyon sokat kell tanulni – ezt mindig elmondom neki. Ahhoz, hogy érvényesülni tudjon, sokat kell tanulni. Én pedig szárnyakat adok neki ahhoz, hogy repülni tudjon. Persze ehhez ő is kell. Próbáltam az időmet minél hasznosabban kihasználni. Legalább a lényeget megtanultam, ha többre nem volt időm. Volt, hogy inkább a fiammal tanultam a szabadidőmben, mert azt gondoltam, hogy neki fontosabb.” Amikor beszélgettünk, Zsófi két dolgot emelt ki többször is: elsősorban a tanulás a fontos neki, másodsorban pedig nemcsak az anyukája szeretne lenni a fiának, hanem jó példa is. Ezért a tanulásra és az utazásra fordított időt egyáltalán nem éli meg áldozatnak. Az áldozat valamiféle lemondást jelent, Zsófi szerint azonban mindig és szinte mindenből lehet tanulni valamit. Az iskolai feladatok által fejlődik, az utazás pedig, mint mondta, „kikapcsolódás”. 

„Az, hogy valaki hátrányokat hordoz, vagy roma és ez fontos neki, addig érdekes, amíg el nem kezdi a kurzusokat. Amint megkezdődik egy komoly tanítási folyamat és ráfókuszálsz valakire, ezek a dolgok eltűnnek. Természetesen egy diáknak fontos lehet a cigány származása, és erről beszélünk is az órákon, viszont itt nincs hátrányoshelyzetesdi, hanem mélyről jövő érdeklődés van a tanárok és a diákok részéről is” – mondta Zolnay János. 

A kutatásokból világosan látszik, hogy a tanulási teljesítmények nem a származástól, etnikumtól függnek, hanem az otthoni körülményektől. Ez az egész világra jellemző, de különböző mértékben. A cigányság kevesebb mint 5 százaléka tanul tovább felsőoktatásban. 

Elfogadás 

„Sok mindent tanultunk egymástól. Azt hiszem, adhattam valamilyen tudást a zsidó kultúráról, de én is kaptam ismereteket a cigány kultúráról, és ez fontos.” Sabtay örül, hogy cigány származású osztálytársai órai keretek között meséltek a cigány hagyományokról. 

„A hanukárol már hallottam az iskola előtt. De nem ismertem a zsidó tárgyakat, nem tudtam, miért hordanak kipát, semmit se tudtam a zsidóságról. Egyébként a héber nyelv tetszett a legjobban. Az elején azt gondoltam, hogy nekem a héber nyelv nem fog menni és ezen megbukok. Aztán egy ismerősöm azt mondta, »ide figyelj, szánj rá csak egy kis időt, semmi más nem kell, csak nézz rá«. Én meg úgy voltam vele, hogy az egészet feladom. Aztán végül csak leültem, belenéztem, és rájöttem, hogy nem is olyan nehéz. Meg kell tanulni a betűket, az biztos. A soáról nehéz beszélnem, mert nem tudom szavakba önteni, amit éreztem. Azt gondolom, hogy a zsidók és a cigányok sorsa egy. Ennyi embert megölni… ez az emberiség szégyene, ilyet ember meg nem tesz” – mondta Zsófi. 

„Majdnem minden tanuló arról számolt be, hogy olyan etikai többlethez jutottak, amit máshol nem kaptak meg. Megtiszteltetésnek veszik, hogy a Zsidó Egyetemen tanulhatnak. Sok zsidó kultúrával foglalkozó tárgy van, ez sokszor nehéz is. Tanítunk zsidó történelmet, irodalmat, illetve tanítunk a soáról is. Ez minden osztályra nagy hatással van. Nemcsak etikai szempontból, hanem arra vonatkozóan is, hogy mi van jelenleg a mai magyar társadalomban, milyen többnyire feldolgozatlan traumákat hordozunk.” A zsidóságról szóló ismeretek éppen annyira fontosak az egyetemen, mint a szociális munkás szak alapvető tárgyai. 

„Itt a tanárok segítenek, nem elnyomnak. Próbálnak felemelni, próbálják megérteni az embert, minket. sokkal empatikusabbak. Szerintem az OR-ZSE ebben kivételes, más egyetemen ez nem így van. Úgy hallottam, más egyetemen a tanárokat nem igazán érdekli, ha mondjuk nem jössz be a vizsgára, mert a gyereked beteg. Itt mindenkit elfogadnak olyannak, amilyen. Cigány, zsidó, magyar – nem számít. Jó ilyen közösségben lenni.”  

Nyitókép: Huszár Boglárka