Megalakult az új Fővárosi Közgyűlés, letették az esküjüket az új képviselők. Kivéve Kovács Gergelyt, az MKKP társelnökét, XII. kerületi polgármestert. Távolmaradásának okáról több verziót is hallottunk a párt jelenlévő tagjaitól és munkatársaitól.
Valójában már az új közgyűlés alakuló ülését megelőző hét is a Városháza utcában zajló hatalmi harcokról szólt. Először fordul elő ugyanis, hogy a megválasztott főpolgármester nem tudhatja maga mögött a Fővárosi Közgyűlés többségét. A Fidesz és a Tisza ugyanis tíz-tíz képviselőt küldhet a közgyűlésbe, míg a Karácsonyt indító DK-MSZP-Párbeszéd összesen hetet. A Vitézy-LMP lista és az MKKP három-három mandátumot szerzett. A többséghez 17 szavazat kell.
A háromfős DK-frakciót Szaniszló Sándor fogja vezetni, a Fideszét Szentkirályi Alexandra, az MKKP-ét Kovács Gergely, a Párbeszéd kétfős képviselőcsoportját Béres András, a VDBE-LMP lista képviselőiből alakult Podmaniczky Mozgalomét Vitézy Dávid, a Tisza Pártét pedig Ordas Eszter. Tüttő Kata egyedül képviseli az MSZP-t.
A legalább háromosztatú közgyűlés tehát úgy fest, hogy a Karácsonyt támogató baloldali pártok tömbje mindössze hét képviselővel bír, a kormányoldalé viszont tízzel, és összesen tizenhat képviselő ül a magát az előző, baloldali városvezetéssel és a kormányoldallal egyszerre szembenállóként meghatározó szereplők padsoraiban. A döntéshozatalhoz szükséges tizenhét fős többséggel azonban senki sem bír.
Igaz, a Fidesz kivételével ezek a tömbök sem egységesek. Nem tisztázott Karácsony és a Demokratikus Koalíció viszonya, hogy a korábbi kényszer- vagy érdekházasságuk köteléke mennyire lazul meg a DK gyengülésével.
Nem tudni azt sem, hogy az erősen kormánykritikus hangot megütő Vitézy Dávid frakciója mennyire fog együtt mozogni a Fidesszel, tekintve, hogy tavasszal akarva-akaratlanul (ennek eldöntése még várat magára) megkapta a Fidesz támogatását a főpolgármester-választáson.
A jövő zenéje, hogy a Tisza milyen mértékben fog egyetérteni elvi alapon a kormánypárti frakcióval bizonyos szakpolitikai kérdésekben, miközben az országos politika szintjén radikális ellenzékiség jellemzi. Magyar Péter ugyanis a porondra lépése óta többször hangsúlyozta, hogy nem az értékrendje, hanem a kormányhoz való viszonya változott meg. Kérdés, hogyan csapódik ez le mondjuk a budapesti olimpiarendezés támogatásának kérdésében, amelyről a karizmatikus pártvezető ellentétes álláspontokat is megfogalmazott a közelmúltban.
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt frakciójából a párton kívüli Baranyi Krisztina hozzáállását leginkább az jellemzi, hogy Karácsonnyal hajlandó együttműködni, a DK-val és az MSZP-vel azonban kevésbé. Kovács Gergely frakcióvezető ugyanakkor korábban hangsúlyozta fenntartásait a főpolgármesterrel szemben is, sőt – mint elárulta – Vitézy Dávidra szavazott tavasszal.
Se helyettesek, se SZMSZ
A hosszúra nyúlt, lényegében már hétfőn, a sajtóban való üzengetéssel kezdődő közgyűlés csak a két legfontosabb kérdésben nem tudott megegyezni. Majdnem minden másban szokatlan egyetértés mutatkozott. Még a BKK-rendészet felállítását is egyhangúan, azaz Karácsony igen szavazatával fogadták el, holott a főpolgármester a kampány idején erősen támadta az ötletért az őt kihívó Vitézy Dávidot. A szavazatát firtató újságírói kérdésre azt válaszolta az ülés után rögtönzött sajtótájékoztatóján, hogy elvi alapon sosem kifogásolta a javaslatot, mindössze annak kommunikációja háborította fel, mivel hajléktalanellenes hangulatkeltésnek tartotta.
Elnapolták viszont az SZMSZ, azaz a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról szóló szavazást, amelyről már az alakuló gyűlés előtti napokban is heves vita folyt. (Ez határozza meg a közgyűlés működési kereteit.) A főpolgármesternek ugyanis példátlanul széles jogköre van jelenleg. Ezek egy részét még Tarlós István harcolta ki – például, hogy kinevezhesse a fővárosi cégek vezetőit –, másokat a covid és a háborús veszélyhelyzet során szerzett a főpolgármester, akinek igencsak jól jönnének ezek a jogosítványok, amikor nem tudhatja maga mögött a közgyűlés többségét.
Több jogkörét ugyanakkor már fel is ajánlotta, hogy visszaadja a közgyűlésnek és a bizottságoknak, Vitézy és a Tisza frakció szerint azonban a súlytalanabbakat, hiszen épp a cégvezetők – például a BKV vezetők – kinevezését és a közgyűlések közötti egyszemélyi döntések jogát tartaná meg, melyek csorbítják a közgyűlés beleszólását. Ráadásul ezek a többletjogok az elmúlt két ciklusban keletkeztek, 2014 előtt nem voltak a főpolgármester birtokában. Érthető tehát, hogy a listán, arányosan választott közgyűlés többsége a budapesti választók akaratának korlátozásától, a főváros kisebbségből történő vezetésétől tart abban az esetben, ha nem állítják vissza a főpolgármester és a közgyűlés közötti feladatmegosztás korábbi egyensúlyát.
A szavazás elnapolásához vezető jogértelmezési vita azon alakult ki, hogy Karácsony szerint a közgyűlés csak az általa benyújtott SZMSZ-javaslatról szavazhat, Vitézyék, a Tisza és a Fidesz szerint viszont szavazni kellett volna az általuk beadott módosító indítványokról is, nem csak azokról, amelyeket a főpolgármester befogadott. A közgyűlés végül úgy döntött, hogy kikérik a kormányhivatal jogértelmezését is, amely a következő rendes ülésre várhatóan megérkezik. A szavazás csúsztatását a Tisza, a Podmaniczky Mozgalom és a Fidesz szavazta meg. Nem szavazta meg a DK, a Párbeszéd és az MSZP. Tartózkodott az MKKP két jelen lévő képviselője.
Ugyanígy nem sikerült megállapodásra jutni a főpolgármester-helyettesek személyéről, ugyanis Karácsony egyet sem nevezett meg. Korábbi helyettesét, Kiss Ambrust viszont kimentette egy új pozícióba: Kiss ezentúl a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója lesz, ugyanazon jogkörökkel, mint eddig helyettesként.
Magyar a házban
Magyar Péter ugyan nem vette fel a mandátumát – helyette más fog részt venni a testület munkájában –, ennek ellenére megjelent az alakuló ülésen, ahol a Tisza frakció mögött foglalt helyet, érkezésekor és távozásakor felbolydítva a Városháza dísztermét.
A Tisza meghívásos sajtótájékoztatójára a frakció irodájában mi is bejutottunk. Magyar Péter az élő közvetítés előtt azzal viccelődött a megjelent újságírókkal, hogy talán érdekesebb lenne, ha a Szentkirályi Alexandra kedvéért felújított mosdót mutatná meg.
Amint azt a sajtótájékoztatón – melyen a frakció tagjait is bemutatták – elmondta: „Az első ülésen megdőlt Szentkirályi és Gyurcsány Ferenc jóslata, sem a Tisza–Fidesz, sem a Tisza–Karácsony nagykoalíció nem állt fel, és nem is fog felállni, ügyek mentén szavaztak a képviselők.”
Magyar újságírói kérdésre megismételte, hogy nem ajánlották Vitézy Dávidot főpolgármester-helyettesnek, de megerősítette azt is, hogy Kiss Ambrust nem fogják megszavazni, mivel ő és Tordai Csaba, Karácsony jogi tanácsadója testesítik meg azt az „óellenzéki világot”, amelyre nemet mondtak a budapestiek.
Magyar kritikával illette a közgyűlés hatékonyságát is: szerinte Kínában két atomerőművet építenek annyi idő alatt, amely alatt a közgyűlés nem tud döntést hozni. Erről – véleménye szerint – az tehet, hogy idő sincs elolvasni egy előterjesztést, mielőtt szavazni kéne róla, ezért annak értelmezése az ülésre tolódik. Ha ezt meg lehetne spórolni, olyan hatékony lehetne a közgyűlés, mint egy multinacionális vállalat – jelentette ki. Nem sokkal később viszont már arról beszélt, hogy fontosnak tartaná, hogy ne csak a főpolgármester, de képviselők is adhassanak be akár az ülésen módosító indítványt – és ez nyilvánvalóan ellent mond a korábban elmondottakkal.
Hogy a tapasztalatlan, ám láthatóan fegyelmezett, központi iránymutatás szerint dolgozó tiszás képviselők hogyan fognak részt venni a közgyűlés munkájában, tekintetük Budapesten lesz vagy az országos pártpolitikai csatározások terepeként tekintenek majd a fővárosi politikára, az továbbra is a most kezdődő ciklus egyik legfontosabb kérdése maradt. Ahogy az is, tud-e működni ez a közgyűlés vagy fel kell oszlatni.