A sajtóban dolgoztál korábban. Hogyan indult az újságírói karriered?

Tizenévesen kezdtem a pályát: 1996-ban végeztem el a Diákújságírók Országos Egyesületének tanfolyamát, a vizsgafeladatom egy ismert emberrel készült interjú volt. Gondoltam, ha már lúd, legyen kövér: az Evita című film forgatása kapcsán Magyarországon tartózkodott a producer, Andy Vajna. A Marriott Hotelben szólítottam meg, adna-e interjút, ő pedig kötélnek állt. Olvastam, hogy a Mai Napnak nem sikerült vele anyagot készítenie, ezért édesapám társaságában besétáltam a szerkesztőségbe, mondván, nekem van egy Andy Vajna-interjúm. Egy héten belül a lap hasábjain láthattam a nevem. A szerkesztőség felajánlotta, hogy a nyári szünetemben gyakornokoskodhatom náluk – így kezdődött. Sok évvel később újra találkoztam Andy Vajnával egy tévéfelvételen, megosztottam vele, hogy neki köszönhetem az újságírói pályafutásomat, azt válaszolta, tíz százaléka a bevételemnek neki jár.

Visszagondolva, régen nehezebb volt az újságíró szakma, mint manapság?

Ahhoz, hogy jó újságíró legyél, elengedhetetlenek a személyes kapcsolatok. Azt gondolom, hogy manapság, a technológiai fejlődés korában ez változatlanul érvényes.

Közel harminc történet található az Egy város legújabb titkai című kötetben. Milyen könyv összeállítása volt a terv?

Egy színes-szagos, izgalmas anyag összerántására koncentráltam. Egyrészt az olvasó érezze jól magát, másrészt bővítse az ismereteit.

Két interjú is bekerült a könyvbe.

Igen, beszerkesztettem a kötetbe egy interjút a tavaly elhunyt Finta József építésszel, mások mellett a Marriott Hotel és a WestEnd City Center tervezőjével. Az egyik könyvemben téma volt a Vár gyomrában fellelhető, tömegek életét megmentő bunker. Egyszer egy könyvbemutatón hozzám fordult egy úr, emlékszem-e, hogy három ember halt meg összesen abban a bunkerben, mondtam, hogy igen, és azt tudom-e, hogy egy ember ott született, mert az történetesen ő lenne. Rá egy héttel már a nappalijában ültem.

Milyen forrásanyagok álltak a rendelkezésedre?

Sok anyag a lankadatlan kíváncsiságomnak köszönheti a megszületését. Sétáltam és figyeltem, hol, merre, mik között szedem a lábaim. Megláttam egy táblát és a történetének nyomába eredtem. A Károlyi-palota esetében – legnagyobb meghökkenésemre – egy szerelmi sokszögre akadtam rá Zichy Antónia, Zichy Karolina és Batthyány Lajos között. A Hősök terénél állt egy forrás, s később tudtam meg, micsoda eszméletlen emberi sztori van a története mögött Zsigmondy Vilmos mérnök személyében. A négyes-hatoson közlekedve mindig érdeklődéssel figyelgettem a Jókai-udvart. Azóta Jókai összes budapesti lakhelyét körbejártam, ami nagy szó, mert a mester vagy húsz helyen élt és alkotott. A gyerekirodalom koronázatlan királya, Benedek Elek a Bérkocsis utcában lakott, táblája a mai napig nincs, az unokája mutatta meg a házat. Benedek a józsefvárosi dzsungelben annyira természetesen volt otthon, mint az erdélyi zord vadonban.

Melyik fejezet igényelte a legnagyobb kutatómunkát?

Nehéz kiemelnem egyet, mindegyik megkérte az árát. Ahova tudtam, elmentem, beszéltem leszármazottakkal, érintettekkel. A Práter utcai Mednyánszky-házhoz nem volt kapcsolatom, mit volt mit tenni, megvártam, hogy kinyíljon a kapu és besurrantam. Megkerestem, melyik lakásban lakhatott Mednyánszky, majd egyszerűen bekopogtam. Fontos volt a múlt és a jelen közötti kontinuitás, legyen élő ember, aki elmondja, én itt lakom, vagy XY híresség volt a nagyapám.

Megtörtént, hogy elindultál egy téma mentén és egészen másba botlottál?

A már említett Károlyi-palota is ebbe a kategóriába sorolható, vagy ott van Gül baba türbéje. Terveztem, hogy írok róla, majd rá kellett döbbennem, hogy volt körülötte egy palota, nem is akármilyen.

Hozzád melyik figura áll a legközelebb?

Podmaniczky Frigyes lenyűgözött. Nála szórakoztatóbb, furcsább fazont keresve sem találhatnék. Rendkívül kreatív, jó humorú ember volt. Ajánlom olvasásra az emlékiratait, sok boldog percet szereztek nekem. Fél Budapestet ő tette azzá, ami, és a mai közállapotok ismeretében bármilyen hihetetlen: nem tapadt semmilyen korrupt pénz a kezéhez. Budapest vőlegényeként és Pepita báróként emlegették nem véletlenül, előbbi a ruházatára utalt, utóbbi a nőtlenségére. Igen ám, de ez nem azt jelenti, hogy ne szerette volna a nőket, egyszer két barátnője futott össze véletlenül a betegágynál…

Szerepel a könyvedben a kalandos életű Rigó Jancsi.

Mindig nagy érdeklődéssel figyeltem a Blaha Lujza téren épült Hotel Nemzetit (1896-ban, Rémi néven nyitott meg), s egyszer megláttam a kiírást, hogy itt született meg a rigó jancsi fantázianevű sütemény. Hogy most ez legenda vagy sem, ki tudja. A desszert névadója, az eredeti Rigó Jancsi egy mélyszegénységből jött cigányzenész volt, aki a tehetsége révén egészen Párizsig jutott, s mint a mesékben, elcsábította egy belga milliárdos feleségét. A nő – a korban szokatlan módon – elhagyta érte az arisztokrata férjét. Nos, a pár gyakran fordult meg a Hotel Nemzetiben. A történet szerint itt rendelte meg a süteményt a kedvesének.

Ezekhez az egyéniségekhez a város struktúrája, a miliő is hozzájárult?

A város feltétlenül. Az 1800-as évek második felében kicsit olyan volt Budapest, mint New York. A világ minden tájáról özönlöttek ide az emberek, nem győzték csodálni, mennyi és mennyi potenciált tartogat a város. Akkoriban kezdődött el a vasútépítés, és vált Budapest egy kétszáz főt számláló városkából több ezer fős metropolisszá.

És a kortárs Budapestet milyennek látod?

Egy-egy korszak minden épületen rajta hagyja a nyomát, ez alól a mi korunk sem kivétel: húsz-harminc-száz év múlva meglátjuk, hogyan értékelik a felhúzott épületeinket, nem a fejüket fogják-e majd tőlük. Hálával tartozom a sorsnak, hogy egy izgalmas városban élhetek, folyamatosan inspirál, feltölt. Budapesten lakni – minden túlzás nélkül állíthatom – egyfajta kiváltság.

A nemzet fővárosát hol lerombolták, hol újraépítették…

Budapest a történelem viharaiban rettentő sok kárt szenvedett. Nem egyszer kellett a nulláról kezdenie, újraépülnie. Vegyük azt, hogy az oszmánok kiűzése után milyen formában vették át a várost… Kő kövön nem maradt, siralmas állapotok uralkodtak. Úgy tekintsünk Budapestre, mint egy a múltat rétegeiben őrző városra. 

Mesélnél a nemrégiben napvilágot látott, Mautner Zsófival közös könyvedről, a Budapest gasztróról?

Várostörténeti sztorik alkotják a kötetet, egy-egy fejezet végén a Mautner Zsófi írta recepttel. Senki ne aggódjon, a kiválasztott receptekhez szükséges alapanyagok könnyedén beszerezhetőek, nem kell értük a világ végére menni.

A XIX. század végén, huszadik század elején épült házakon gyakoriak az oroszlánfejek, angyalok, mitologikus figurák. Hogyan kerülnek az épületekre?

Általában ezek mind-mind jelentéssel bíró díszítőelemek. Látsz a homlokzaton egy babafejet, majd megtudod, hogy ott egy nőgyógyász élt. Örömmel válogattak a keleti kultúra motívumaiból, kedvelt volt a mór stílus. Egy-egy tulajdonos minden szégyen nélkül a monogramját is kirakatta. Törley József a saját gyárában például egy római császár képében tetszelgett az őt ábrázoló freskón. Nem nehéz elképzelni, hogy egy mai cégvezető hasonló ilyen megjelenítése milyen röhejesnek tűnne.

Hozzánk ad, ha ismerjük a lakóházunk, az utcánk, a kerületünk történetét?

Hogyne! Másképp nézünk a városra, ha tisztában vagyunk vele, hol, merre, mi történt. Itt van mindjárt a Blaha Lujza tér. Egészen új arcát mutatja, ha tudom, melyik erkélyre állt ki Blaha Lujza, hol volt annak idején az Örkény István családjához köthető gyógyszertár, hogy az aluljáróban szemügyre vehető kép Lotz Károly keze munkáját dicséri, hogy a tér közelében nyílt meg az első éjjel-nappali bolt, a Corvin Áruházban működött az első mozgólépcső, s innen nincs messze az EMKE, ahol József Attila kiflit árult. Az ember valódi lokálpatriótává válik attól, hogy egy téren belül ekkora koncentrációja van a sokfajta korból származó történelmi érdekességeknek. Engem lázba hoz, szeretem.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf