Elkaszált projektek

2023. június 09.

Három ELTE-s józsefvárosi projekt is van az elkaszált állami beruházások legfrissebb listáján

A Trefort Gimnázium és a Trefort-kerti ELTE campus fejlesztését is elhalasztotta a kormány, derült ki ismét egy friss minisztériumi listából. A közlekedésfejlesztési beruházások elkaszálása ellen Vitézy Dávid is kikelt a Facebookon.

Vadai Ágnes DK-s parlamenti képviselő kikérte azon beruházások listáját, amelyeket az Építési és Közlekedési Minisztérium 2022. május és 2023. június 6. között felfüggesztett, magyarán az elkészülésüket és megkezdésüket a távoli jövőbe tolta ki. Korábban már írtunk a tervekről, amelyek közt számos józsefvárosi állami beruházás is szerepelt, és a 270 tételt tartalmazó listán ezek vissza is köszönnek.

Korábban Csepreghy Nándor államtitkár Vadai kérésére már kiadott egy ugyanilyen, szintén 270 tételes listát, amin nagyjából ugyanezek a fejlesztések, beruházások szerepelnek.

De apróbb változások azért vannak. Például megírtuk, hogy a kormány két ELTE-hez kapcsolódó fejlesztést is elkaszált: a Trefort ELTE Gyakorló Gimnázium felújítását-bővítését és a Trefort-kerti campus infrastrukturális fejlesztését. Ez az új listában három elemre bővült:

  • a Trefort Gimnázium infrastrukturális fejlesztése a Szentkirályi utca 7-ben,
  • a gimnázium teljes körű felújítása, és
  • a Trefort-kerti campus felújítása.

Későbbre csúsznak a HÉV vonalának és az elővárosi vasútvonalak fejlesztései is. Ezzel kapcsolatban Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ egykori vezetője posztolt a Facebookon: összevetette a KSH népszámlálásának friss adatait, melyek szerint a budapesti agglomeráció növekedését lehet megfigyelni, Érd, Budakeszi, Szigetszentmiklós lakossága is 12-17 százalékkal nőtt 2010 óta, „a külső kerületek elővárosi vasútfejlesztése, a hévek fejlesztése, az agglomerációs buszsávok fejlesztése nem lehetne időszerűbb, mint ezeket az adatokat és a mai helyzetet látva”.

Fotó: Huszár Boglárka

Emellett a kormány felfüggesztette a Déli Körvasútsor pesti részének építését, az Üllői út feletti új népligeti vasútállomást, új vágányok és vasúti hidak építését Ferencvárosban, amelyek az elővárosi vonatok sűrítését tennék lehetővé. „Nagyon rossz hír lenne, ha az uniós források felfüggesztésével és az újbudai pereskedéssel a pesti szakasz is a halasztható kategóriába kerülne. A probléma ugyanis évről évre egyre nagyobb,

a halogatás ára pedig egyre nagyobb lesz.”

Vitézy úgy látja, az agglomeráció szétterülésével nem tartja a lépést a közösségi közlekedés fejlesztése, ami az autós forgalom megnövekedését eredményezi. A dugók, meglátása szerint, 600 milliárdos nemzetgazdasági kárt okoznak éves szinten, és a nagy környezeti terhelés a magyar lakosság egyharmadának életminőségét rontja. „A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia pontosan bemutatta és kiszámolta ezeket – akármennyire is nehéz a helyzet az uniós pénzek felfüggesztése vagy a fától az erdőt nem látó vasútellenes szervezkedések miatt,

nem szabad feladni a központi régió 100 éves, mára végletesen elavult struktúrájú vasúti és hév-rendszerének fejlesztését.

Mert az egyetlen alternatíva, hogy belefulladunk.”

Nyitókép: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. november 02.
A testi gyönyör örömforrás, az intimitás része, hiánya pedig veszteség is lehet. De vajon a hosszabb élethez is hozzásegít?
2026. november 01.
Hiába van lomtalanítás már évtizedek óta, néhányan suttyomban helyezik el a szemetüket az utcán. Amíg le nem buknak, mint ahogy most is történt.
2026. november 01.
Számba vettük, hogy mit kínál Józsefváros az idősebbeknek novemberben.

További cikkek

2026. október 30.
A mindenszentek ünnepét is magába foglaló hétvégén és halottak napján erre számíthatnak az elhunyt szeretteikhez kilátogatók.
2026. október 30.
A november 10-én a Kálvária téri Lakótérben tartott rendezvényen a szervezők ígérete szerint az összes, a negyedekért felelős politikusnak feltehetik kérdéseiket a résztvevők.
2026. október 25.
Józsefváros kutyabarát, ennek ezernyi jelét látjuk, s most a macskáknak és gazdáiknak is tesz egy szép gesztust az önkormányzat, amikor (kutyáktól) védett helyet ad nekik a Teleki téri parkban.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.