2024. április 17-én, szerdán 18 és 20 óra közt az Illés utcai Stereo Művházban lakossági fórumon mutatják be és vitatják meg azt a koncepciót, amit már tavaly szeptemberben elfogadott az önkormányzat. A téma a Diószegi utcának és környékének megújulása.
December végén még azt írtuk, hogy tavasszal indul a társadalmi egyeztetés, aminek egyik állomása egy lakossági fórum.
A lakossági fórum terepet ad a visszajelzéseknek, ezek alapján készül el majd a szabályozási terv, aminek részei az új közterület kialakítására és funkcióira vonatkozó szabályok is. Bár maga a koncepció csak néhány önkormányzati tulajdonú házat érint a Diószegi utca 18–28. szám, valamint a Sárkány utca 12/B szám alatt, de maga a beruházás a teljes környék jövőjét meghatározhatja.
A koncepció kialakításánál fontos volt, hogy az építészeti értékeket megőrizzék és az ingatlanvagyon minősége is javuljon, mindehhez pedig a klímavédelmi szempontokat is figyelembe vegyék. A Diószegi utca 18. és 20. szám alatti házakat az önkormányzat egy mintaprojekt keretében újítja fel, a Diószegi 22–24–26–28. szám alatti épületeket viszont kiürítik és elbontják. A most itt lakók felújított cserelakásokhoz jutnak, az üres telkeken pedig új épületeket húzna fel az önkormányzat, valamint tágas közterületet, sétányt és játszóteret alakítanak ki EU-s és önkormányzati saját források bevonásával. A program becsült költsége 9,5 milliárd forint.
A cél a Diószegi utca környékének vonzóbbá és élhetőbbé tétele,
de nem az önkormányzati lakások bérlőinek elűzésével vagy az önkormányzati lakások megszüntetésével. Az új bérlakások nagyobb alapterületűek lesznek, összkomfortosak, és akadálymentes lakásokat is kialakítanak itt.
A lakossági fórumon ott lesz
- Pikó András polgármester
- Rádai Dániel alpolgármester
- Szili-Darók Ildikó önkormányzati képviselő
- Camara-Bereczki Ferenc önkormányzati képviselő, valamint a
- Kerületgazdálkodási Ügyosztály munkatársai.