A Losoncinegyedben a 70-es években, a Corvinnegyedben 30 évvel később történt nagyszabású városátalakítás,
utcák sora tűnt el,
megváltozott teljesen a környék. A két városrehabilitációban közös, hogy többségében elképesztően leromlott, méltatlan életkörülményeket biztosító házakat bontottak le, ugyanakkor a megújulás kétféle, szinte ellentétes módját választották. A Baross utca környékén a város szövetétől idegen lakótelep létesült, ami alapvető lakhatási gondokat szüntetett meg, a Corvinnegyedben modern városrész született, de ide módosabb réteg költözött.
Sorozatunkban az eltűnt utcákat idézzük vissza, a mozikat, gyárakat, műhelyeket, boltocskákat, kocsmákat és vendéglőket, és azt, milyen körülmények között éltek itt az emberek, mit jelentettek nekik ezek a nagy változások.
Egyelőre maradunk a Beniczky utca 3–5-nél, az Otthon mozi házánál. Ma már talán nem bontanák le, mert a Martonosi Baráth Lajos tervezte, 1931-ben átadott modern épület egyetlen hiányossága a bauxitbeton szerkezet volt, amiről azóta bebizonyosodott, hogy megfelelő karbantartás mellett kellően biztonságos.
Nagy és szűkös
A ma 70-es évei közepén járó Békési Gézáné Rippel Ilona, Ica ebben a házban nőtt fel, és ahhoz a kisebbséghez tartozik, akiknek a megszűnt otthona alapvetően jó lakás volt, aminek ma komoly értéke lenne. A szülei a háború után költöztek a nagyszülőkhöz – a család a Beneš-dekrétumok áldozata lett –, a háromszoba-hallos, 2 WC-s, cselédszobás polgári lakásba. A ház nem csak a háború alatt, 1956-ban is találatot kapott a Corvin mozi felől, a lakásuk épen maradt, csak az ablakok törtek ki, a hallban húzták meg magukat. Ő akkor 7 éves volt,
„a legnagyobb bátyám egyetemista volt, anyám dugdosta az ágyban, mert nálunk is volt házkutatás”
– mondja.
Négyen voltak testvérek, később a nővére férje és a 2 gyerekük, az idősebb bátyja felesége és a 3 gyerekük, a fiatalabb bátyjának felesége is ott lakott, és még társbérlő is volt a lakásban. Ennyi embernek – közel 20-an voltak – igencsak össze kellett húznia magát. Ica a második gyerekét várta, amikor a férjével átköltözhettek a Práter utcai lakótelepre.
A Beniczky (ma Szigony) utcai házzal szemben akkor bolgárkertészet volt (ma parkoló), Ica azonban az igazán pusztulásra ítélt, szoba-konyhás világra nem emlékszik, mert a szülei féltették, és
gyerekként nem járhatott azokon az utcákon egyedül.
Egyszer a játszópajtásaival mégis elmerészkedtek a Papgödörhöz (ma Molnár Ferenc tér), jól ki is kapott miatta. „De mit tesz Isten? Odaköltöztünk szembe, a Práter utcai toronyházba.”
Ica 1971-ben ment férjhez, a cselédszobába költöztek, addig a szüleivel egy szobában aludt. 72-ben született meg a lánya, akkor az egyik testvére át tudta adni nekik a középső szobát. „Kilenchónapos terhes voltam, amikor 75-ben egy hétfő reggel elmentünk szerződést kötni a Práter utca 56-os lakásra, és mondtuk, máris költözni akarunk. Másnapra be lett fizetve, amit be kellett, és én kedd délután bementem szülni. A férjem egy hét múlva az új lakásba vitt minket haza.”
Kicsi és tágas
Végre önálló otthonuk lett, de a régi lakás, amiben felnőtt, sokáig vele volt az álmaiban. De tetszett nekik a másfél szobás lakótelepi lakás,
„kinyitottam a vízcsapot, jött a melegvíz”,
a Beniczkyben fatüzelésű fürdőhenger volt, általában hetente egyszer volt kádban fürdés, cserépkályhával fűtöttek, itt távfűtés volt.
A régi lakás sem volt sötét, ez kifejezetten világos volt, egy hatalmas lodzsával a két szoba előtt. „A gardróbszekrény nekünk új volt, a konyhában ki volt hagyva a hely a hűtőszekrénynek, a tűzhely és a konyhaszekrény beépített volt. Viszont nem volt spájz, csak egy spájzszekrény egy 10 centi átmérőjű szellőzővel.” A gyerekek a Tömő utcába jártak oviba, eleinte pedig a Jázmin utcába iskolába, de amikor megépült, átmentek a Losiba.
A család nem szakadt szét, a szülőknek is sikerült ugyanebben a házban lakást szerezni.
A költözők többsége azonban sokkal rosszabb körülményekből jött át, amit a következő cikkben mutatunk be.
Fotók: Kriss Géza / Fortepan
