A klímaváltozáshoz alkalmazkodó fásítási programot hirdetett a kormány. Olyan erdőségeket terveznek telepíteni, „amelyek évtizedek múlva is ellenállnak a szárazságnak, megőrzik a vizet és élőhelyet biztosítanak”. De mi a helyzet a városokkal? Hogyan lehet úgy fákat telepíteni Budapesten, hogy ne csak néhány évtizedig bírják? A klímaváltozás idején már nemcsak az a kérdés, hogyan hozzunk létre újabb zöldfelületeket és mennyi fát ültetünk, hanem az is, milyen környezetet tudunk biztosítani a növényeknek.
Erre lehet válasz a szivacsváros-modell. A városfejlesztési szemlélettel
a csapadékvizet igyekeznek helyben tartani, tárolni és növényeknek hasznosítani
– mondta Szőllősi Gábor, a városi zöldfelületekkel és szivacsváros-technológiákkal foglalkozó Gardenfutura ügyvezetője.
A szemlélet részét képezik a zöldfelületek és a hozzájuk tartozó speciális esővíz-elvezető és -tároló rendszerek vagy a vízáteresztő burkolatok. Mindezek enyhíthetik a városi vízhiányt és a hirtelen lezúduló csapadék okozta terhelést, ezért több víz maradhat a növényeknek.
Más léptékek
Szűkös helyekből is ki lehet hozni a maximumot: a Miyawaki-erdők sűrűn ültetett, kis alapterületű, fajgazdag növénytársulások, ahová jellemzően őshonos növények kerülnek. A sűrű beültetés miatt – egy négyzetméterre három-négy facsemete és cserje jut – a növényeknek meg kell küzdeniük egymással a fényért és a tápanyagért, ami gyors növekedésre készteti őket:
évente akár egy métert is nőhetnek.
A minierdő párologtat és árnyékot ad, visszatartja a csapadék egy részét, és megköti a széndioxidot. „A városban hozzunk létre pici tüdősejteket”, mondja Szőllősi Gábor.
A Miyawaki-erdő belseje a rekkenő hőségben is jóval hűvösebb marad, ezért gyorsan megjelennek benne a madarak és a rovarok is. Magyarországon az első Miyawaki-erdőt 2021-ben telepítették a Tabánban, azóta megszaporodott a számuk, mára több mint harminc ilyen minierdőt lehet találni városszerte. Józsefvárosban még hiába keresnénk, igaz, a 2025-ös részvételi költségvetés nyertes ötletei között is szerepel egy Miyawaki-erdő létrehozása. Több mint 1100 ember szavazott rá, a megvalósítás becsült költsége pedig nyolcmillió forint lenne. Nem olcsó, hiszen jól előkészített, magas tápanyagtartalmú talaj és két-három év rendszeres gondozás szükséges, hogy az erdő megerősödjön, ám ezt követően önfenntartóvá válik. A nyertes ötletek adatlapja szerint a projekt az első fázisban van, vagyis az egyeztető folyamatnál tart, tehát a kerületi Miyawaki-erdőre még várnunk kell.
Olyan helyeken is lehet városi oázisokat létrehozni, ahol a talaj szintjén erre nincs lehetőség. Ilyen lehet egy zöldtető, ami értelemszerűen soha nem lesz erdő, de másfajta problémákra adhat megoldást. Elsősorban hőszigetelőként érdemes rá tekinteni: nyáron a növényzet párologtatása és a tetőárnyékolás miatt kevésbé forrósodik fel az épület, míg télen bent tartja a meleget. Már egy nyolc-tíz centiméter vastag ültetőközeg is elegendő lehet szárazságtűrő, évelő, intenzív gondozást nem igénylő növényeknek.
Bár a zöldtető közvetlenül nem segíti a járókelőket a kánikulában, mégis fontos része lehet a klímastratégiának. Emellett a tetőre lehulló csapadék egy részét is visszatartja, ezért – amellett, hogy önfenntartó – kevesebb víz jut egyszerre a csatornahálózatba.
A kulcsszó a vízmegtartás
A városi faültetés alapvető problémája, hogy a fáknak nem jut elég hely a föld alatt. Pedig ahhoz, hogy egy fa nagy lombkoronát tudjon növeszteni és sokáig éljen, nagy gyökérzetre van szüksége. „Olyan helyekre telepítünk fákat, amelyek mint élettér, valójában alkalmatlanok a számukra” – mondta Szőllősi Gábor. Egy hagyományos városi faültetésnél a szabványos ültetőgödör másfélszer másfél méter. Ha jó esetben van ekkora hely és kiásnak egy ekkora gödröt, akkor azt a fa négy-öt éven belül kitölti a gyökereivel. A körülötte lévő talaj azonban annyira tömör, hogy arra a gyökérzet nem tud terjeszkedni, ami miatt a fa fejlődése lelassul, majd gyors öregedés kezdődik. Emiatt a városi fák átlagos életkora mindössze tizenöt év.
Erre a problémára ad választ a Stockholm Faültetési Rendszer (SFR), amit a 2010-es évek elején fejlesztettek ki a svéd fővárosban. Ebben az esetben a fát nem egy egyszerű földdel feltöltött ültetőgödörbe teszik, hanem egy
kövekből és speciális ültetőközegből álló szerkezeti talajba.
A kövek elég stabil alapot adnak ahhoz, hogy föléjük járda vagy úttest kerüljön, ugyanakkor a kövek között a gyökérzet is terjeszkedhet. Így a fa számára jóval nagyobb – akár több tíz négyzetméteres – gyökérzóna alakítható ki anélkül, hogy a városnak le kellene mondani a burkolt felületekről, mindez pedig hasonló méretű lombkoronát eredményezhet.
A rendszer másik lényeges eleme a víz. A hagyományos ültetőgödörös fák esetében egy heves esőzés alkalmával az is problémát jelenthet, hogy a sűrű talaj eliszaposodik, a túl sok esővíz kiszorítja a gyökereknek szükséges levegőt, és a fa megfullad. Az SFR-ben a csapadékot célzottan a gyökérzónába vezetik, ahol a kavicsrétegben a víznek és levegőnek egyaránt marad hely, és a víz ott hosszabb ideig is megmarad. Jól jön ez aszályos időszakokban, amikor a növények extrém szárazságnak és hőstressznek vannak kitéve.
A külföldön működő rendszereket nem elég lemásolni: a hazai klimatikus viszonyokhoz és jogszabályi környezethez kell igazítani őket – mondta Szőllősi Gábor. Svédországban például az éves csapadékmennyiség 1400-1600 milliméter körüli, míg Budapesten 500-550 milliméter. Emiatt az itteni fáknak jóval nagyobb vízgyűjtő területet kell kialakítani, és nagyobb felületről kell begyűjteni a csapadékot. A járdáról befolyt víz nem elég, az SFR-rel ültetett fákhoz
a házról lehulló csapadékot is bevezetik, így az esővíz helyben marad és nem terheli a csatornahálózatot.
Józsefvárosban már több helyen is találkozhatunk stockholmi rendszerben ültetett fákkal. A Lovassy utca 2–6. szám alatt öt fát telepítettek ezzel a módszerrel. Ez az első olyan utca Budapesten, ahol az úttestről összegyűjtött csapadékvizet is a fák gyökérzónájába vezetik, így az utcában lehulló eső száz százaléka helyben marad. Hasonló megoldást alkalmaztak a Horváth Mihály téren is, ahol a csapadék helyben tartása szintén fontos szempont volt.
A módszert azonban nem lehet mindenhol alkalmazni, és a költségei is nagyságrendekkel magasabbak egy hagyományos ültetéshez képest. A szakember szerint akkor lehetne olcsóbb, ha az SFR-t nem önálló beruházásként kezelnék, hanem olyan munkákhoz kapcsolnák, amiket egyébként is el kell végezni: járdafelújítás, útépítés, közműkarbantartás.
Fák a közművek ellen
Ha egy utcába nem jut fa, az esetek 99 százalékában a közműhelyzet miatt van Szőllősi Gábor szerint. Jelenleg a közmű infrastruktúrára törvényi szintű szabályozás vonatkozik, míg a fákra csak rendeleti szintű. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha például találkozik egymással egy élettelen vízcső és egy élő növény, akkor a vízcsőnek kétoldalt három-három méter védőtávolságot kell szabadon hagyni, míg egy fának 75-75 centimétert. A közművek áthelyezése költséges beruházás lenne, amire az önkormányzatoknak nincsenek forrásai, a közműszolgáltatóknak pedig nem áll érdekében.
A helyzetet nehezíti, hogy az ötven-hetven évvel korábban telepített fasorok körül az ültetés idejében még javarészt nem voltak közművek, mára azonban – mint ahogyan a fák gyökerei szeretnék – teljesen átszövik a várost. A szabályozások miatt pedig, amikor egy idős fát ki kell vágni, a helyére már sokszor nem lehet ültetni egy hasonlót, hiszen akkor védőtávolságon belül kerülne, ahol már ott van a víz, a gáz vagy a távközlési kábelek.
Szőllősi Gábornak nincsenek optimista várakozásai, szerinte az idősebb korú fák kétharmadát a következő öt-tíz évben az elöregedés és az állapotuk miatt ki kellene majd vágni. „Kialakult egy olyan helyzet, ami drámaian érinti Budapest zöld vagyonát. Ezt
csak a törvényi szabályozás megváltoztatásával lehet orvosolni.
A közműszolgáltatóknak egyáltalán nem érdeke, hogy ez megváltozzon, ezért minden alkalommal fel kell szólalni, és abba a helyzetbe kell hozni a döntéshozókat, hogy erre legyen érzékenységük. Talán most erre van lehetőség, hiszen stratégiai elem a környezet, a vízgazdálkodás, míg erre korábban minimális figyelmet fordítottak.”
És ami nálunk egy reményteli kezdet, az a szomszédban már a mindennapok valósága. Míg Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját még csak idén fogadták el, addig Bécsben 2020 óta alkalmazzák a szivacsváros-elvet – tudtuk meg Bécs Város Útkezelési és Útépítési Osztályától. Új városrészekben akár teljes utcák esetében ezt a megoldást választják, de legtöbbször meglévő terek átalakításakor utólag integrálják. Tapasztalataik szerint a rendszer a csatornahálózat tehermentesítése mellett a fák vízellátásában és a heves esőzések kezelésében is segít. Ugyanakkor a legnagyobb kihívást ott is a közműhálózatok kuszasága, a megfelelő méretű hely biztosítása és a hagyományos megoldásokhoz képest magasabb költségek jelentik.
Mezei Éva
Fotók: Mile Máté
