40 ember 16 fát ültetett el

2023. november 11.

Kert a lábadozó hajléktalan betegek gyógyulásáért

16 fát ültettek el a 10 millió Fa csapatának segítségével a Kőbányai úti menedékhely lábadozóján, ahol az így kialakított közösségi kert a súlyos betegségekből gyógyuló hajléktalan emberek felépülését fogja szolgálni.

A Kőbányai úti éjjeli menedékhelyen kialakítottak egy külön lábadozó részleget olyan hajléktalan embereknek, akik súlyos betegségből gyógyulnak. Ők többnyire olyan állapotban tartózkodnak itt, hogy erejükből éppenhogy futja egy rövidke sétára. Felépülésük érdekében most közösségi kertet alakítottak ki a szálló kertjében.

A szálló egyik szociális munkása, Legendi Mónika fejében született meg az ötlet, amikor egy rádióműsort hallgatott a globális felmelegedés elleni küzdelem jegyében fákat, erdőket ültető 10 millió Fa projekt szervezőivel, hogy a szállójuk belső kertjét így lehetne leginkább kihasználni, társadalmilag és az itt lakók számára is hasznossá tenni, ha beültetnék fákkal.

Felvették a kapcsolatot a 10 millió Fa csapatával, és meghirdették az ültetési akciót. Féltek tőle, hogy a szakadó esős novemberi napon senki nem jön majd segíteni, de már reggel fél 9-kor érkezett egy diákcsapat az ELTE jogi karáról, később pedig a MrSale öltönyüzlet dolgozói, vásárlói és tulajdonosai is folyamatosan csatlakoztak.

40 önkéntes, köztük hajléktalan ügyfelekkel közösen 16 fát gyümölcsfát ültetett el és egy magaságyásba telepített fűszernövényeket. Olyan egykori hajléktalan is jött, aki azóta már albérletben lakik, de mivel azóta is hálás az alapítványnak, szívesen jár vissza a szállóra segíteni. Az ültetés végén közösen fogyasztották el a bográcsban készült ebédet.

A BMSZKI munkatársai remélik, hogy öt év múlva már együtt falatozhatnak a fákon termett gyümölcsökből az ültetés résztvevőivel és az itt lakókkal.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf (illusztráció)

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.