A híresebb Karácsony Sándor a sárréti Földesen született 1891-ben, iskoláit helyben, majd Debrecenben végezte. Már ekkor kitűnt társai közül éles eszével, gimnazistaként pedig elhatározta, hogy tanár lesz belőle. Apja akarata ellenére a Budapesti Tudományegyetem magyar-német szakára iratkozott be, de Münchenben, Bécsben, Grazban és Genfben is tanult vendéghallgatóként, a modern tudomány kurrens elméleteit sajátította el.
Az első világháborúban súlyos sérülést szenvedett, Karácsony alkalmatlan lett további katonai szolgálatra, élete végéig két bottal kellett járnia. Leszerelt, a háború végén megkapta tanári oklevelét, és ezekben az években jelentek meg első írásai is. Ezután Budapestre került, Nagy László mellett végzett pedagógiai munkát, de mindenképp szeretett volna tanítani is. Így került a Tavaszmező utcai gimnáziumba, ahol nyolc évig volt osztályfőnök, önképzőköri vezető tanár, zeneköri felügyelő, segítőegyesületi irányító, könyvtárőr, cserkészparancsnok, tantestületi jegyző és igazgatóhelyettes.

Emellett aktívan írt szépirodalmat – pedagógiai regényt, gyerekeknek színdarabot, népies költeményeket –, valamint filozófiai és pedagógiai cikkeket, irodalomtörténeti esszéket és bibliai tárgyú írásokat. A sokoldalú pedagógus-filozófus a népi kultúra ápolásáért elindította a regösmozgalmat, doktorálása után tanított az akadémián, a Kálvin téri református gyülekezetben pedig 15 éven át presbiter volt. Hosszú éveken át vezette a cserkészek szövetségét, mely abból a Keresztyén Ifjúsági Egyesületből nőtt ki, amely a 30-as években a Horánszky utcában székelt. Munkásságát az ún. „objektív idealista szemlélet” tükrözte, és olyan aktív, magával sodró figura volt, hogy Németh László elnevezte Mágnesembernek. Pedagógiai elvei messze megelőzték korát.
1935-ben egy évig rendőri felügyelet alatt állt, a hatóságoknak nem tetszett, hogy írásaiban a szomszédos népekkel való megbékélést hirdette. 1944 tavaszán vidékre költözött, mert a Gestapo is érdeklődött utána, kerülte a nyilvános szerepléseket. Ősszel azonban ismét Budapesten volt, az ostrom végével ismét közéleti tevékenységekbe kezdett. A háborút követően az ifjúsági mozgalmakat igyekezett újjáéleszteni, folyóiratokat szerkesztett, de a kommunista hatalomátvétel után a háttérbe szorították: nyugdíjazták az egyetemen és íróként sem publikálhatott. Utolsó éveit Földesen és balatoni nyaralójában töltötte.
A másik Karácsony
A józsefvárosi Karácsony Sándor utcát azonban egy kevésbé ismert névrokonról nevezték el. A vasesztergályosból szociáldemokrata politikussá vált Karácsony Sándor a Vas- és Fémmunkás Szövetség titkárként vett részt az ellenállási mozgalomban. Emiatt 1944 novemberében a csendőrök elhurcolták a szakszervezet székházából a Szent István körút 2. alatti nyilas pártházba, ahol később agyonlőtték.
A ponty meg a ló
A józsefvárosi Karácsony Sándor utca valaha a Steinbruch Gasse (magyarul Kőbánya utca) nevet viselte, 1804-ben nevezték el a környék földjeinek tulajdonosa, Karpfenstein Ferenc után Karpfenstein Gassénak. A 19. században aztán ezt magyarra fordították, így lett belőle Pontykő utca, majd rövid időre Kőponty, ugyanis előbbinek nem sok értelme volt. Később belátták, a családneveket nem szerencsés magyarra átültetni, így az utca visszakapta korábbi nevét, de hogy az honnan eredt, már kevesen tudták, sokan még kimondani sem. Született is erről egy városi legenda. A századforduló táján elpusztult egy fuvaros lova a Karpfenstein utcában, a kiérkező rendőr pedig képtelen volt az utca nevét leírni a jegyzőkönyvbe, ezért felvetette, vonszolják át a tetemet a merőleges Magdolna utcába. Az anekdotát a néplélek megőrizte, és úgy emlegették az utcát, mint Ahol az a ló megdöglött.

A pedagógus Karácsony emlékét a fővárosban egy óbudai utca és egy kispesti iskola őrzi, Csepelen pedig utcát és iskolát is neveztek el róla. Sírja kerületünkben van. 1952-ben temették el a Fiumei úti sírkertben, rengeteg tisztelője kísérte el utolsó útjára a népszerű Mágnesembert. Emléktáblája a Tavaszmező utcában, az Óbudai Egyetemen falán van, itt volt ugyanis az a gimnázium, ahol egykor tanított.
Címlapi kép: A budapesti Tavaszmező utcai Állami Főgimnáziumi tanítványai körében készített osztálykép a 20-as években. A kép forrása: Wikipedia
