Mától lép hatályba Józsefváros közterület-használati rendeletének azon módosítása, amely a korábbinál szigorúbban szabályozza a filmforgatások feltételeit. Az indokolás szerint a változtatásra azért volt szükség, mert a forgatások gyakran zajjal, valamint a parkolóhelyek és járdák elfoglalásával járnak, ami megzavarja az érintett utcák lakóinak nyugalmát. Ráadásul a stábok többnyire ugyanazokat a területeket választják forgatási helyszínül, ezért egyes lakóközösségekre az átlagosnál jóval nagyobb teher hárul. A korlátozással szeretnék elérni, hogy a forgatások ne mindig ugyanazokra az utcákra összpontosuljanak, csökkenjen a környéken élők elégedetlensége és a lakossági panaszok száma. A módosítást a május 28-i ülésen fogadta el a testület.
Az új szabályzat alapján este 10 és reggel 7 óra között tilos forgatni, vagy bármilyen előkészítő munkát végezni a kerületben. Szintén nem engedélyezett a forgatás vasárnap és ünnepnap, ilyenkor csak a kiürítési munkálatokra van lehetőség. Egy filmalkotás elkészítéséhez egy éven belül legfeljebb öt napig és maximum száz négyzetméteren lehet használni a kerület közterületeit, és nem lehet forgatni olyan helyen, ahol az előző kilencven napban arra már sor került.
A gyakran használt józsefvárosi helyszíneken külön előírásokat vezettek be. A Palotanegyedben például két napig és harminc négyzetméteren tarthat egy forgatás, míg a Lovassy László utca és a Tavaszmező utca 18-as szám közötti szakaszon legfeljebb három napig, nyolcvan négyzetméteren, a Vasas köz, a Szűz utca, a Magdolna utca és a Koszorú utca területén pedig három napig, legfeljebb hatvan négyzetméternyi parkolóhely foglalható el az egyes forgatások miatt. A Dobozi utcában ugyanez a felső határ kétszáz négyzetméter, míg a Leonardo da Vinci közben százötven. A Dobozi utcában két forgatás között minimum 180 napnak, a többi kijelölt területen általában kilencven napnak kell eltelnie, ám két egymáshoz közeli helyszínre is csak 180 nap elteltével lehet újabb engedélyt kiadni.
A filmeseknek a közterület használata előtt tájékoztatniuk kell az érintett lakókat és vállalkozásokat, biztosítaniuk kell a biztonságos közlekedést, valamint a házak és az üzletek megközelíthetőségét a forgatás ideje alatt is fenn kell tartani. Vállalniuk kell, hogy a levonulás után az általuk használt területet eredeti állapotára visszaállítják, gondoskodniuk kell a keletkezett hulladék elszállításáról, és az esetlegesen okozott károk megtérítéséről is.
Az energiaellátáshoz és a forgatáshoz használt berendezések zaj-, fény- és károsanyag-kibocsátását a lehető legkisebbre kell csökkenteniük, és dízelüzemű berendezéseket nem használhatnak. Az elfoglalt parkolóhelyek helyett a lakossági parkolási engedéllyel rendelkező autósok számára másik parkolási lehetőséget kell biztosítaniuk, ha az érintettek azt kérik.
A filmforgatásokból származó bevétel húsz százalékát továbbra is a közvetlenül érintett lakóépületek tulajdonosai igényelhetik. (Közvetlenül érintettnek az a lakóépület számít, amely a forgatási helyszín tízméteres körzetén belül található.) A kompenzációt a házak egyenlő arányban kapják meg, az arra vonatkozó kérelmeket a forgatást követő év június 30-ig lehet benyújtani.
A szabályzat megengedőbb azokkal szemben, akik a kérelmet legalább tizenöt nappal a tervezett használat előtt nyújtják be, mert úgy lehetőségük van nagyobb közterület elfoglalására is. További kedvezményt kaphatnak azok a produkciók, amelyek eredetileg magyar nyelven készülnek, a forgatókönyv szerint is Józsefvárosban játszódnak, vagy a kerület történelmét és kultúráját mutatják be. Ilyenkor a forgatás akár hat napig is tarthat, a kijelölt helyszíneken pedig az általános területi és időbeli határoknál nagyobb igénybevétel is jóváhagyható.
Az önkormányzat köteles nyilvánosságra hozni a filmforgatási engedélyekről szóló szerződéseket.
A rendelet más közterület-használati kérdésekben is hozott változást, a Corvin sétányon például nem engedélyezhető ötven négyzetméternél nagyobb rendezvény vagy vásár, kivéve az önkormányzat érdekében szervezett eseményeket.
Fotó: Huszár Boglárka
