saját terem készül

2025. április 04.

Konditeremhez gyűjtenek a szociális bérház lakói

Összefogott a lakóközösség és előkészítették a helyiséget. Segítségre is szükségük lenne.

A Kőbányai út 22. szám alatt lakók már régóta vágytak arra, hogy a közelükben is legyen beltéri sportolási lehetőség – írja bejegyzésében a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI).

Ezért a lakók egy csoportja és a házban tevékenykedő No Slum programiroda szociális munkásai egy eddig raktárként szolgáló, konditeremnek szánt helyiség felújításába kezdtek. A rossz állapotú festéket leszedték, vakoltak, ablakokat tisztítottak, mások sütiket vittek. Délután 1 órakor még a KFC jóvoltából is érkezett étel, „kiadós ebéd várta a dolgozókat”. Késő délután a résztvevők összegyűltek a közösségi helyiségben, hogy együtt ötleteljenek a következő lépéseken.

A konditerem berendezése még hátravan, ebben pedig a segítségét kérik azoknak, akiknek van lehetősége kondieszközt vagy pénzt adományozni.

Mire van szükségük?

Kézi súlyzókra, fitneszeszközökre, fekvőpadra, olyan kondigépekre, amelyek használatához nem kell áram. A felajánlásokat a Kőbányai út 22. szám alatt fogadják, a +36 (30) 746-5698-as telefonszámon előre egyeztetett időpontban.

Pénzbeli támogatást a 11784009-15493950-10080003 számú adományszámla számlán fogadnak, a megjegyzés rovatba azt írják: „No Slum” program.

Fotó: pixabay

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.