Bencsik Márta médiajogász – a IX. kerületi médiacég, a Ferencvárosi Média Nonprofit Kft. ügyvezetője, egykor a Magyar Rádió munkatársa – nyitotta meg az eseményt és idézte fel azt a bizonyos 1925-ös december 1-jét, amikor „a Rákóczi út 22. szám alatt avatták fel ünnepélyes keretek között a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Részvénytársaság első állandó stúdióját, és ezzel megkezdődött a Magyar Rádió rendszeres műsorsugárzása az 546 méteres középhullámon”.

Ezt egy kísérleti időszak előzte meg, az LGT Szól a rádió című dalában idézte meg, amikor a Gyáli úton egy bútorszállító kocsiban Marcal János segédtiszt egy nótát énekelt műsor gyanánt. Aztán 1928 októberében a rádió átköltözött a (Bródy) Sándor utcai épületbe, ahol a földszinten két stúdiót rendeztek be, próbatermet négy vágószobával.

Bencsik ezután az alakulás körüli időszak pár pillanatát idézte fel néhány korabeli megszólalót felidézve. Ezután Sávoly Tamás muzeológus beszélt a Magyar Rádió kulturális missziót betöltő szerepéről, és történetéről. Jellemző, hogy a jelenleg a Postamúzeum alá tartozó Rádiótörténeti gyűjtemény vezetője is a Magyar Rádióban dolgozott egykoron.

Sávoly beszélt a Pollack Mihály téri ingatlanok születéséről, a paloták és a rádió kapcsolatáról; hogy miért épp itt épült fel a központi épület, és mi köze volt mindennek a Nemzeti Múzeumhoz; hogy miért volt politikailag is fontos a Trianon utáni időszakban a rádió munkája, illetve hogy mennyire világszínvonalú volt mind a műsorpolitikát tekintve, mind technológiailag mindaz, ami itt történt.

A szakmai műhelyek élén igazán kiváló személyiségek álltak; Dohnányi Ernő, aki a Rádió főzeneigazgatója lett, a dramaturgiai osztályt a rendező Németh Antal vezette, aki a Nemzeti Színház igazgatója is volt. A legjobb stúdióminőséget próbálták meg elérni, a legendás 6-os stúdió akusztikáját a Nobel-díjas Békésy György tervezte. (Jellemző, hogy bár a rádió 2015 óta már nem itt működik, hanem a Kunigunda úton, két stúdióját még a mai napig használják felvételek készítésére azok különlegesen jó akusztikája és kialakítása okán. 1990-ben a 22-es stúdió Európában a negyedik leghasználtabb stúdió, a francia televíziótól kezdve a Berkeley Egyetemig nagyon sokan dolgoztak itt.)

Hosszasan lehet még sorolni, mi mindenben volt unikális a Magyar Rádió és felidézhetnénk a történetét – Sávoly is megtette ezt –, de ezek másutt is olvashatók, cikkünkben inkább a jelenre térnénk rá.

Például arra, hogy a Magyar Rádióban 2018 és 2020 között három stúdió működött a 37-ből, állapotuk folyamatosan romlik, noha a közmédia feladata volna legalább a szinten tartás. A rádió épületei túlélték 1956-ot, pedig sok találat érte őket akkor, ahogy túlélték 1944-et is, amikor pedig ki volt adva a német hadseregnek, hogy robbantsa fel azt, ám Sófalvi Károly rádiós mérnöknek sikerült a tervről lebeszélnie a német tiszteket. A 60-as években pedig egy nagy átalakítást is terveztek ide a paloták helyére, egy 13 emeletes toronyházzal, amit a műemlékvédelemnek sikerült megakadályoznia végül.

De vajon túlélik-e az épületek mindazt, amit most terveznek itt?

„A politika tulajdonképpen ebben a kérdésben könyörtelen volt. Viszont a kultúra valahogy mindig visszaszerezte ezeket a területeket. Én azt gondolom, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ezt a történelmi hagyományt, amit ezek az épületek rejtenek, és azokat a sorsokat, amiket ezek a paloták magukban hordoznak, nem tekintheti semmisnek. Úgy gondolom, hogy érdemes abban gondolkodni, hogy ezt a történelmi hagyományt továbbra is megtartsuk”

– zárta beszédét, és egyben fejezte ki reményeit Sávoly Tamás.

Ezután Márkus Ferenc építőmérnök osztotta meg gondolatait önmaga és a CAPE nevében az itt tervezett fejlesztésekkel kapcsolatban. Mint a környéken lakó és mint szakmabeli, jó ideje nyomon követi, mi történik a környéken a volt rádióépületekkel, illetve rádiós ingatlanokkal. Elmondta, hogy sokan bejelentkeztek 2015 után, hogy hasznosítanák az épületeket, így tett a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Magyar Nemzeti Múzeum, természetesen az ingatlanfejlesztők, a hotelláncok, illetve a bankszektor is. Eleinte a Nemzeti Múzeum tűnt befutónak, végül a PPKE kapta meg ezeket az épületeket.

Márkus elmondta, hogy eleinte örült is ennek, hogy oktatási célú hasznosítást kaphatnak az ingatlanok, de körülbelül egy éve szembesültek azzal, mi is készül itt valójában, és sok környékbelivel egyetemben aggódik emiatt. Ugyanis nem arról van szó, hogy a meglévő épületekbe beköltözik az egyetem és azokat felújítás után hasznosítja, „hanem egy hatalmas beruházói programot fogalmaztak meg ide, aminek következményeként a meglévő épületeknek egy részét elbontanák, és azok helyén vagy a jelenleg szabadon álló területek helyén pedig újakat építenének”.

Mint a fenntartható építészettel foglalkozó szakember, úgy látja, hogy az egyik legfontosabb alapelv a fenntarthatóság szempontjából az lenne, hogy a meglévő épületeket és szerkezeteket kellene használnunk, azokhoz találva megfelelő funkciót. Ehelyett az történik, hogy kitalálunk egy funkciót, és a meglévő épületeket, amennyiben nem alkalmasak rá, elbontjuk, és újakat építünk. Ennek pedig számos rossz következménye van.

„Ha belegondolunk, hogy milyen környezeti terheléssel járna itt ezeknek az épületeknek az elbontása és az újaknak az építése, akkor könnyen beláthatjuk, hogy itt legalább öt évig tartó folyamatos építési terület jönne létre, por- és zajterheléssel, és ennek nem csupán a közvetlen környezetre lenne kihatása, hanem az elbontott anyagoknak az elszállításával, illetve az új építőanyagoknak a beszállításával a város igen nagy részében okoznának környezetterhelést és közlekedési káoszt.”

A metró felújítását hozta fel példaként, ami már öt éve zajlik itt, és mint itt élő, annak minden negatív következményét át kell élje. Egy ilyen nagy beruházás még nagyobb terheket jelentene itt. Ugyancsak fontos szempont a fenntarthatóság a globális felmelegedés idején, és a beépítéseknek ebben is nagy szerepük van. Eltűnnek a palotakertek, egyre kevesebb a zöld a városban, egyre elviselhetetlenebb itt az élet.

„Mindenképpen azt tartanánk fontosnak, előremutatónak, 21. századinak, hogy a meglévő épületek közül, ami megőrzésre, hasznosításra méltó és alkalmas, azoknak találjuk meg a megfelelő funkciót, a fennmaradó területeket pedig, illetve az elbontás után felszabaduló területeket pedig zöld parkokkal telepítsük be, ezzel tudjuk biztosítani azt, hogy ez a terület itt Budapest fővárosunk közepén mind a környékbelieknek, mind az idelátogatóknak hosszú generációkon vagy több generáción keresztül egy élhető, komfortos és egészséges környezetet biztosítson.”

Márkus azzal zárta a beszédét, hogy szakmatársaival és a CAPE civiljeivel azon dolgoznak, hogy a döntéshozókat tájékoztassák, és meggyőzzék érveikkel, de nehéz dolguk van, mert nem teljesen világos, ki is a valódi döntéshozó: az állandóan átalakuló minisztériumoknál kit kellene megkeresni, vagy mondjuk a Pázmány részéről illetékes katolikus püspöki kart/konferenciát, és civilként arra törekednek, hogy mindenkivel le tudjanak ülni tárgyalni és bízunk abban, hogy belátásra sikerül őket bírni.

A megemlékezés végén a CAPE ügyvezető elnöke, Tircsi Anikó elhelyezte a megemlékezés koszorúját, a résztvevők pedig egy-egy mécsest gyújtva emlékeztek az egykoron itt működő Magyar Rádióra.

– búcsúzott az esemény végén Bencsik Márta.