A részvételi költségvetés kísérlet arra, hogy az önkormányzatok a lakossággal együtt döntsenek arról, mire költsenek. Érettebb demokráciákban már múltja van ennek, nálunk még tanuljuk a módját. A főváros már túlvan egy körön, 1 milliárd forintot szántak arra, hogy a legjobb lakossági projektek megvalósítsák.

Józsefváros első részvételi költségvetésében 120 millió forintot szánnak a lakosság ötleteinek megvalósítására. A főváros és a kerület költségvetésében ezek egyelőre nem jelentős összegek, de egyelőre még azt is tanulni kell, hogyan válik egy ötletből kivitelezhető, a közösség számára is fontos projekt.

A KRI három részre osztotta Józsefvárost, így egyenlőbbek a kerületrészek esélyei, mindegyik körzetben 40 millió forint összértékű új kezdeményezés valósulhat meg. Márciusban és áprilisban zajlik az ötletek begyűjtése, májusban összesítik az ötleteket, júniusban és júliusban pedig mindenki szavazhat a neki kedves projektekre, a részletről előző cikkünkben írtunk.

Most tehát az ötletadás szakaszában vagyunk.

Az ötleteket folyamatosan be lehet adni online formában is az A te pénzed, a te döntésed! honlapon (Ötletbeadás menüpont).

Az ötletelő műhely

Ha van is ötlete az embernek, nem szokott költségvetési projekteken gondolkozni, nem csoda, ha bizonytalanul érzi magát, hogy ilyesmibe fogjon. Ezért a KRI minden körzetben tart ötletelő műhelyt, amin segítséget lehet kapni ahhoz, hogyan is álljunk hozzá, hogyan bontható ki egy felismert problémából megvalósítható elgondolás, milyen ötletekkel érdemes foglalkozni, milyenekkel nem. (Például, ha egy ötlet nem józsefvárosi, vagy a főváros kezelésében levő területre vonatkozik, az nem valósítható meg ilyen módon.)

Egy ötletelő műhely volt már márciusban a H13-ban, a Palota-, Csarnok- és Corvinnegyedet átfogó I. körzet lakói számára, a következő a Szenes Iván téren lesz április 21-én a III. körzetben (Losonci-, Orczy-, Ganz-, Századosnegyed és Tisztviselőtelep).

Most pedig a Kesztyűgyárban a II. körzet (Magdolna-, Népszínháznegyed, Kerepesdűlő) ötletgazdáit várták, erre mentünk el mi is.

A ötletelő műhelyben a résztvevők vezetett beszélgetésen keresztül fejleszthetik ötleteiket, találhatnak közösen megoldást a felvetett problémákra, választ a dilemmáikra – ez állt a meghívóban, amitől nem lettem túl lelkes, mert hosszadalmas előadásokat és hozzászólásokat vizionáltam. De meglepetésemre egészen más várt a Kesztyűgyár piros termében.

Másfél óra élvezetes játék, tucatnyi kész ötlet

Amikor láttam, hogy nem tanteremnek van berendezve a helyiség, hanem mint egy presszóban, kis asztalok mellett ülnek négyesével az emberek, már sejtettem, hogy itt valami fejlettebb szervezetfejlesztői akció készül. Próbáltam is megtudni Gosztonyi Mártontól, a fiatal egyetemi tanárról, aki az eseményt levezette, hogy milyen módszert követnek, de azt mondta, üljek le én is egy asztalhoz, utána kérdezzem. Azt még megtudtam, hogy a módszer amerikai, a Stanford egyetemről származik.

Még csak gyülekeztünk, amikor a KRI munkatársait arról kérdeztem, hogyan sikerült az első műhely. Kicsit kevesen jöttek el, nagyjából 15-en, de eredményes, jól sikerült esemény volt. Itt azonban hamarosan teli lett a terem, minden asztalt körülültek. És érdekes módon nemcsak laikusok, hanem két helyi képviselő, Camara-Bereczki Ferenc Miklós és Szarvas Koppány Bendegúz, és Erőss Gábor alpolgármester is jelen volt, a végén Rádai Dániellel is találkoztam. Láthatóan mind civilként érkeztek, maguk is beültek egy-egy asztalhoz, és részt vettek a műhely munkájában.

A Gosztonyi Márton által vezetett „szeánsz” néhány rövid szakaszra épül, és egészen a végső pontig, amikor az ötletet már egyedül is képes megfogalmazni az ember, közös tevékenység jellemzi. Az egyes szakaszok 3-5-8 percesek, az egyes fordulók után mindenki röviden összefoglalja a többiek számára, amit ott lényegesnek érzett.

A munka párokban folyt. Én Krisztával alkottam párt, és az első feladat az volt, készítsük rövid interjút egymással, vagyis tudjunk meg egymásról és a másikat érdeklő problémáról minél többet 3 perc alatt. Kriszta szívügye a zöld Népszínház utca, ahol szívesen sétálnak az emberek. Kaptunk egy „munkafüzetet” is, pár lapot, amin a folyamat egyes állomásaihoz jegyzetet írhattunk. Nem fogom a stanfordi módszert pontosan ismertetni, nem is lényeges, igaza volt Gosztonyinak, a végén nem is kérdeztem erről:

a lényege az, hogy lépésről lépésre vezet el az ötlet kibontásáig,

és ezt folyamatot a lapokon magunk dokumentáljuk. De eszünkbe sem jut, hogy épp „folyamatot” dokumentálunk, a kérdések, feladatok olyan ügyesen vannak összeillesztve, hogy egészen szórakoztató módon megyünk végig rajtuk.

A másfél óra egyáltalán nem volt unalmas, a beszámolók sem, pedig sok ember megszólalt, ám rövidek, érdekesen voltak, és mivel az egész olyan, mint egy társasjáték, a hangulat egyre csak emelkedett.

A folyamat lényege az, ahogy én megértettem, hogy végig azon kell dolgoznom, hogy megértsem és végül részletesen fel tudjam vázolni a partnerem ötletet, eljutva onnan, hogy milyen problémát lát, addig, hogy ezt miképpen valósítaná meg, és milyen eszközöknek, kiknek a bevonása lenne szükséges ahhoz, hogy legyen valami az ötletéből.

Ha van valami, ami nehéz ebben a módszerben, az az, hogy a másik ötletét kell kibontani, arra reagálni, és azt kidolgozni vázlatosan. Az ember persze a saját ötletét dédelgetné, ezért nem könnyű a szerepcsere. De a végére láthatóvá vált, ez egy zseniális módszer.

Először is, hihetetlenül gyors. Egy óra alatt eljutunk addig, hogy megértsünk egy problémát és képünk legyen arról, hogyan lehetne megoldani. S mivel a mi problémánkon a másik dolgozik, az ő szemén keresztül kapjuk vissza az ötletünket. Sőt, mivel minden körben az egész társaság megismeri röviden mások gondolatait is, közösen is gazdagodunk elképzelésekkel.

Miközben egyre inkább felszabadultabbnak éreztük magunkat, mosoly, nevetés mindenfelé, ott volt a belső feszültség is, hogy vajon mi lesz most az én ötletemmel, amin eddig más dolgozott. De az utolsó pont teljesen feloldta ezt a szorongást, ugyanis mindenki jegyzeteket cserélt, és a saját, most már próbára tett ötletét kellett, hogy papírra vesse, amennyiben ott a helyszínen be is akarta adni, hiszen megteheti később online is.

A módszer eredményességét bizonyítja, hogy

Gosztonyi Márton az utolsó körben három flipchart lapot írt tele az elhangzó összefoglalásokból, 15-20 önálló ötlet biztosan volt.

Hogy ezt vagy hasonló módszereket bele lehet-e vinni az önkormányzati előkészítő és döntési mechanizmusba, nem tudom, az sejtem, nem lehetetlen. Egy azonban biztos, nagyon felgyorsítani az önkormányzat munkáját, és mivel arra kényszerít, hogy a másik problémáját segítsem kibontani, oktalan politikai viták sem gátolnák a munkát.

Amikor beültem, gondban voltam, mert megfigyelőnek jöttem és nem is ebben a körzetben lakom, de öt perc után már elfelejtettem, hogy „kívülálló” vagyok, és bedobtam én is engem izgató problémát, amit a végén, Kriszta meglátásait figyelembe véve, ötletként kidolgozva be is adtam.

Nyitókép: Huszár Boglárka