A képviselőtestület júliusi ülésére készült el a Józsefvárosi Múzeum koncepciója, ami régi hiányosságot kíván pótolni. De milyen is egy ilyen városi múzeum? – ezzel a kérdéssel kerestem meg Gönczi Ambrust, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény igazgatóját.

A ferencvárosi múzeum egy Ybl Miklós tervezte Ráday utcai ház földszintjén található. Gönczi Ambrus először az 1875-ben elkészült épületet mutatta meg, ami a Károlyi grófok bérpalotája volt. A múzeum az Erkel utcáról megközelíthető grófi épületrészben van, ahol sok minden az eredeti állapotot mutatja ma is. Fakockával burkolt kapubejárón át jutunk az udvarba, aminek egyik felén kocsiszín van és átjáró a másik udvarba, ahol az istálló volt – a kiállítás szinte már a bejáratnál elkezdődik. „Ez pedig a konyha volt eredetileg” – mutat körbe a múzeum helyiségein az igazgató. „Innen szolgálták ki a felettünk lakó grófi családot, még látható az étellift helye is.”

József és Ferenc

Ybl személye jelkép is, mert ő is egyike azoknak a híres polgároknak, akik Ferencvároshoz és Józsefvároshoz is kötődtek. Gönczi Ambrus szerint a két kerületet ezer szál köti össze. Ez eredetileg egy terület volt, amit Alsó-Külvárosnak, majd 1777-tól Józsefvárosnak neveztek. Az Üllői út Duna felőli része 1792-ben vette fel I. Ferenc király nevét, és vált lassan önálló közigazgatású városrésszé. Száz évvel később a Pál utcai fiúk tökéletesen mutatja be, mennyire összetartozott a két városrész, mint ahogy maga Molnár is kettős kötődésű volt, a József körúton lakott és a Lónyayba járt iskolába.

„Órákig lehet sorolni azoknak az iparosoknak, vendéglősöknek, gyárosoknak a nevét, akik mindkét kerületben működtek. Az 1860-as évektől sok józsefvárosi vállakozó terjeszkedett a ferencvárosi szabad területek felé” – és a példákat is sorolja Gönczi Ambrus: Thék Endrének, a híres műbútorgyárosnak Józsefvárosban, az Üllői úton, a Leonardo és a Nagy Templom utca közötti részen volt a gyára, ahol az Országház és sok főúri kastély berendezése készült, még zongorát is gyártottak, de a Tűzoltó utcában volt a falerakata, és Ferencvárosban lakott a gyár több vezetője és sok asztalosa.

A józsefvárosi Gschwindt Mihály országos hírű likőrgyára az 1900-as elejéig működött a József körút és az Üllői út sarkán, a mai Corvin mozi helyén, amit unokája Gschwindt Ernő – aki az FTC elnöke is volt – telepített át a ferencvárosi Ipar utcába, ahol most is megvan a központi épület.

Stühmer Frigyes 1868-ban indult csokoládégyárának története is hasonló. A világhíressé váló gyár a Szentkirályi utcából költözött a Vágóhíd utcába 1941-ben.

„De nem csak az ipartörténeti kapcsolatok, hanem az irodalomtörténeti kapcsolatok is fontosak, Krúdy, Kosztolányi, Cholnoky László és Viktor és sokan mások lakták be mindkét kerületet. Molnár Ferenc nem is a Pál utcai fiúkkal lett világhíres először, hanem a Liliommal, aminek főhőse a ferencvárosi Liliom vendéglőről kapta nevét. Ferencváros és Józsefváros, főleg a középső részek, sokkal jobban hasonlítottak egymásra, mint bármelyik más budapesti kerületre. A két városrész csak az 1970-es évektől, a 3-as metró elindulásától vált két világgá, miután az Üllői út soksávos autópályává alakult és a Rákóczi úthoz hasonlóan megszűnt gyalogosok járta bevásárló utcának lenni. Ameddig lóvasút és villamos járt az Üllői úton, a ferencvárosi oldalon mozik és vendéglők, a józsefvárosi részen kis műhelyek, szatócsboltok sorakoztak egészen a Ludovikáig, és átjártak az emberek, egységes terület volt ez. Végül még az Örökimádás templom sok-sok józsefvárosi híve is a kerületén belül kezdett misére járni.”

Gönczi Ambrus az első perctől nagyon lelkesen beszélt, minden kérdésemre, közbevetésemre részletes magyarázatot adott, érdekes történelmi részletekkel, adatokkal. Ez a lelkes magyarázat azonban, mint kiderült, nem csak nekem szól, minden múzeumlátogatónak része lehet benne.

Egy-személyes múzeum

„Az 1950-es évektől kezdték gyűjteni a Ferencvároshoz kötődő tárgyi emlékanyagot, ami az akkori tanácsi vezetés szerencsés döntése volt. A Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény 1998-ban jött létre – én a kezdetektől itt dolgozom –, és eleinte a Pipa utcában, a Csarnok mellett működtünk egy 150 négyzetméteres volt IKV-irodában. 2006-ban költözhettünk ide, kétszer akkora területre, múzeumhoz méltó körülmények közé” – foglalja össze a múzeum történetét Gönczi. Tőle tudom meg azt is, hogy egy időben magánkezdeményezésként Józsefvárosban is volt valami hasonló a Szigony utcában Józsefvárosi helytörténeti Alkotóműhely néven az 1980-90-es években. Pilinyi Péter, a kiváló helytörténész – aki 3 kötetben megírta Józsefváros történetét is – alapította, halála után pedig a gyűjtemény, Gönczi tudomása szerint, a Józsefvárosi Galériához került.

A ferencvárosi múzeum kiállítóterei körbejárhatók, egymásba nyíló nagy szobák, amikben az állandó kiállítás tárgyai és az időszaki kiállítások vannak, most éppen galéria. A kiállítótérhez csatlakozik egy kis rendezvényterem, ami egy valóságos retró mozi, mert a József Attila lakótelep egykori filmszínházának, a Pest-Budának zsöllyesora alkotja a berendezését. „Itt előadásokat és filmvetítéseket tartunk, de legutóbb például a FreeSZFE rendező szakos órainak adott helyet. Szívesen együttműködünk civil szervezetekkel, ha a kultúrához és a ferencvárosi élethez kapcsolódik a programjuk. A helyi rádió, a Rádió 9 élő adásai is gyakorta innen mentek. Szoros a kapcsolatunk a kerületi pedagógusokból álló helytörténeti egyesülettel is, tanórán kívüli helytörténeti foglalkozásokat és vetélkedőket tartunk, ami 4-500 gyereket mozgat meg, de gyerekek rajzszakkörre is jöhetnek hozzánk.”

A múzeumnak gazdag gyűjteményi anyaga van. A könyvtárban háromezer helytörténeti vonatkozású kötet található, sokezer tételes a kisnyomtatvány-tár, amiben a plakáttól a névjegykártyáig minden fellelhető, míg a képeslapgyűjtemény 1889-től napjainkig mutatja be a kerületet. „Jó ideje józsefvárosi vonatkozású dolgokat is gyűjtünk” – mondja Gönczi Ambrus. „Az elmúlt 15 évben a legfontosabb szakmai feladatunk az volt, hogy muzeológiai és örökségvédelmi szempontból dokumentáljuk a ferencvárosi tömbrehabilitációs folyamatot, felmérjük az építészeti értékeket és segítséget adjunk az építészeknek. A gyűjteményünkbe ezért egyre több különleges épületdísz került be, faragvány, kovácsolt korlát, de még neonreklám is. A Liliom utcában kaptunk egy raktárhelyiséget, ahol ezeket elhelyeztük, és a közeljövő terve az, hogy ezt is megnyitjuk a közönség előtt.” 

A pandémia is szóba került, mert a zárlat alatt a rendezvények nagy része korlátozva volt, így például szüneteltetniük kellett a kerületi helytörténeti sétákat is, amiből egyébként havonta 10-15-öt szerveznek. Kettesben ültünk Gönczivel a kiállítótér körbeülhető asztala mellett, és a másfél óra alatt nem láttam sem portást, sem kiállításra vigyázó nénikét, sem ki-be járó munkatársakat. „Összesen hárman visszük a múzeumot, rajtam kívül egy könyvtáros és egy programszervező dolgozik itt. Nincs adminisztráció sem, mert a Ferencvárosi Művelődési Központhoz tartozunk, ami egyébként az önkormányzat intézménye. A napi szervezés, a programok, a látogatók fogadása nálunk mindenki dolga, egymást váltjuk a feladatokban, és örömmel csináljuk” – mondja. „Minden látogatónknak szívesen beszélünk a dolgok láthatatlan hátteréről, ez itt természetes. Kis múzeum vagyunk, nem csinálunk drága kiállításokat, a személyességre azonban nagy hangsúlyt fektetünk.”

Képek: Mile Máté