Aktuális, olvasható-e ma Petőfi, hogyan tud a ma embere hozzá kapcsolódni?

Ahhoz képest, hogy a XIX. századi szövegek jó része csak a maga korában volt fontos, a Petőfi-szövegek többnyire máig frissek. A szeptember végén például, vagy a Nemzeti dal, de a leginkább talán a Dicsőséges nagyurak máig hátborzongatóak. Frissek, mert nagyon egyszerű témákról van szó: a jókról, a rosszakról, a hatalomról és az alávetettekről, a szabadságról és a szabadság hiányáról. Egyetemes témák, amik máig működnek. Persze az életműnek vannak részei, melyek már csak múzeumi tárgyként működnek, de azért a nagy, egyetemes kérdéseket felvető művek ma is hatnak. A XX. századi költők is visszakapcsolódtak hozzá, József Attila például arról beszélt mindig Illyésnek, hogy „Gyuszi, akkor ugye én vagyok Petőfi, te meg Arany”.

De nem csak elsősorban politikus költő volt.

Az életmű nagy része politikus, de nem feltétlenül a napi szintű politikáról szól, hanem a homo politicusról, arról, hogy az emberi társadalomban valamilyen szinten mindenkinek politizálnia kell, hiszen védenie kell a szabadságát, vagy éppen visszaszereznie, mivel valaki mindig túlhatalomra tör. Ez az üzenet a Petőfi által megfogalmazott leegyszerűsített, bináris kódokban elég jól popularizálható. De esztétikai értelemben is nagy: az Elértem, amit ember érhet el… című versben az „Oly boldog vagyok, hogy reményem sincs!” sor szintén hátborzongató, ami azt jelenti, bőven elérte azt, amit egy költő elérhet, mégpedig, hogy ma is elgondolkodunk rajta. Aranyhoz képest nyilván kevésbé volt mély, de amit Petőfi megvalósított, másfajta költészeti habitus volt.

Kevésbé mély?

Friedrich Schiller naiv versus szentimentális költészettipológiája szerint a naiv azt mondja: a világban lévő problémák megoldhatók, és ezeket meg is kell oldani. Szerintem ez Petőfi modellje, a naivitás itt nem lekicsinylő kifejezés, csupán filozófiai szakszó. A szentimentális magatartás szerint vannak egzisztenciális, ontológiai (létfilozófiai) kérdések, amik meghatározzák az emberi létet, és ezeket az egyén nem tudja megoldani, maximum elszenvedheti azokat – ez meg mondjuk Arany álláspontja. Így értem a mélységet. Arany szerint nem elérhető, hogy a társadalom gondjai megoldódjanak, míg Petőfi azt mondja, csak harcolni kell és a gonoszt le lehet győzni.

Oké, tehát a Petőfi által felvetett problémák még mindig aktuálisak. Az ítélet című versében a megtisztító vérfolyam után leszáll a menny közénk. Voltak itt már azóta bőséges vérfolyamok, ez mégsem történt meg, talán kimondhatjuk.

A romantika egyik alapkérdése, hogy az elveszett paradicsom visszanyerhető-e. A romantika felfogása szerint nem, Petőfi viszont lehetségesnek tartotta, mégpedig a politikumon keresztül. Nem azt mondja, hogy az ember azért szenved, mert ilyen a létállapota, hanem hogy azért szenvedünk, mert elvették tőlünk a szabadságot, de ezt egy nagy harc során visszanyerjük, és így elhozható a tökéletes földi paradicsom. A vérfürdő, a háború az apokalipszis, ami után egy új világ születik. Ez nem az ember kompetenciája a romantika szerint, hanem Isten ügye. A Petőfi-féle forradalmárok azonban maguknak vindikálták azt a lehetőséget, hogy meg lehet teremteni egy nagy vérözön után a földi boldogságot, ahol persze nyilván mi vagyunk a jók, és mindig ők, a másik az ellenség. Az ő apokalipszise eljött, a szabadságharcot így éli meg. De az utolsó verse nagyon érdekes ebből a szempontból: A szörnyű időben már lemond erről, a küzdelmeket inkább kataklizmaként éli meg, ami azt jelenti, hogy pusztulás van csak, viszont nem áll helyre a rend, nem lesz új világ – ez azért eléggé húzós szöveg az életmű végén. Az pedig, hogy ezt képes volt felfogni, a zsenijének része.

Írtad, hogy közérthetővé tette a költészetet, demokratizálta, ez mit jelent?

Ebben az évben három 200 éves ünnep is van, a Himnuszé, Madách Imréé és Petőfié. Nyilván Petőfi mindent visz, még a Himnusznál is nagyobb a kultusza. A magyar nemzeti kultúrának Petőfi a közös nevezője, ugyanis egy olyan időszakban jelent meg, amikor tényleg demokratizálódott a közélet, a politika, a jog – gondoljunk csak a jogkiterjesztés politikai diskurzusára a reformkortól kezdve, és ami abból megvalósul az áprilisi törvényekig –, de a demokratizálódás megjelenik a kultúrában és az irodalomban is.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy olyan témákat hoz be, ami addig ciki volt. Amikor megjelent a magyar irodalomban, legalább annyian gyűlölték, mint ahányan szerették, pont azért, mert olyan témákról beszélt és olyan nyelven, amit addig a klasszikus műveltség nem tartott eléggé poétikusnak, vagy nem tartotta méltónak rá, hogy beszéljen róla. Ráadásul még provokált is, direkt azt írta, hogy „Hosszan nyúljon, mint e / Hurkaszál, / Életünk rokkáján / a fonál” – a „hurka” szó önmagában, mint szóalak, a XIX. század közepén gyakorlatilag káromkodással volt egyenlő.

Az irodalom rendszere mindig is hierarchikus volt, a műveltek tudtak beleszólni, akik megtanulták az antik mintákat. És akkor jön Petőfi és kijelenti, a népdalok szövege is eléggé esztétikus, és hogy mi a szép, azt nem a kritikus mondja meg, hanem a közönség, tehát a tetszésre fogja bízni az esztétikai értékítéletet. Ez is egyfajta demokratizálása az irodalmiságnak, ami persze popularizálással jár, nem véletlenül ismerünk magyar nótákat, amik Petőfi-szövegekre íródnak.

Ezzel egyidejűleg a nemzethez tartozás kritériumrendszere is átalakul, addig csak a nemesek tartoztak a magyar nemzethez, de 48-tól kezdődően – nem utolsósorban Petőfi nyelvi reprezentációjának köszönhetően is – már azok is, akik nem voltak nemesek, sőt még csak nem is voltak igazán magyarok, mint ahogy Petőfi is szlovák származású volt.

A szabad identitásválasztás egyik korai előhírnöke volt tehát. Miért akart ennyire magyar lenni? Szexi volt?

Ez nagyon érdekes kérdés. Azt nem tudom, miért akarta, de az biztos, hogy akarta, nem akart szlovák lenni, az biztos. Az apjáról, sőt már a nagyapjáról is hírlett, hogy tud magyarul, de azért rosszul, csakúgy, ahogy az anyja is. Nem véletlenül költöztek a színszlovák Kiskőrös helyett Kiskunfélegyházára, ami színmagyar város volt. Érdekes, hogy közben Petőfinek a legnagyobb korabeli szlovák nacionalista ideológusok voltak a tanárai, mint például Ján Kollár. A magyar kultúrához asszimilálódott, miközben ő az egyik legegyetemesebb költőnk is. Ez egyetemességében a szabadsághit jelenik meg, és a magyarokat a szabadság nemzeteként aposztrofálja. Tehát nem volt nacionalista abban az értelemben, hogy a magyarságot önmagáért tekintette értéknek, hanem mert a szabadság kihívására alkalmas nemzetnek gondolta. Ez nagyon erős vonzereje volt a magyarságnak, a kurucos függetlenségi logika lehet a hátterében az identitásválasztásának.

„Ezer évig híztak rajtunk / Az urak” – milyen általános műveltség volt akkoriban, milyen közegbe érkeztek a szövegei, kik olvasták és kik értették?

A középosztály fogyasztotta. Az a mítosz, hogy a nép olvasta, nem igaz, 80%-os analfabetizmus mellett ilyet nem lehet kijelenteni. Az első szövegei a Pesti Divatlapban jelennek meg, amit a pesti úri középosztály, a hölgyek, polgár asszonyok olvastak.

Később történik, hogy az iskolarendszeren keresztül eljut a néphez, és válik Petőfi általános identitássá. „Ezer évig híztak rajtunk / Az urak”, ez nagyon érdekes fordulat. A nemességnek voltak eredettörténeteik a népről, a jobbágyságról, de egyiknek sem volt része az, hogy a nép bármikor is magyar lett volna. Magyarok kizárólag a honfoglalók leszármazottai voltak, és aki nem nemes, az vagy behurcolt rabszolga, vagy a leigázott szlávok leszármazottai lehet csupán, magyar semmiképp.

Petőfiéknél van egy nagy váltás: azt mondják, a francokat, a nép ugyanúgy honfoglaló volt, mint a nemesek, csak éppen a jog révén elvesztették kiváltságaikat, ez jelenik meg az „Ide veled, régi kardunk!”-ban. A Nemzeti dal mindenkihez szól, csak a nemesekhez nem, a régi kard azokat illeti, akiktől elvették, akiknek a lánc került a kezére ezer évvel ezelőtt, a honfoglalás és a feudális állam kialakulása idején.

Dacos ars poeticát hozott a Természet vadvirága című költemény, ami válasz volt a kritikusainak. Ez azt jelzi, nemcsak neki volt fontos a költészet, hanem a korban is fontos ügy volt a vers. Ez ma nem biztos, hogy elmondható.

Így van. Akkoriban a vers nem csupán esztétikai dolog volt, hanem tett. Mégpedig a közösségért való cselekvés aktusa a XIX. században, mert a nyelv lesz majd hordozója a közösségi identitásnak. Ezért a költők, írók nagy presztízsnek örvendtek. Ehhez kapcsolódtak a szakrális legitimációk, mint a zseni, az Istentől származtatott tehetség, a prófétaság – ezek voltak a szerepek, amik abban a korban fontosak voltak.

Mondják, hogy Petőfivel minden korszak önmagát ünnepelte, minden rezsim felhasználta, de azt is, hogy radikálisan baloldali volt, néha anarchista-terrorista, mint Az apostolban is, de nemzeti is. Olyan ez a Petőfi-svédasztal, hogy bármilyen hatalom csak válogathat a költő kiemelni kívánt attribútumaiból?

Ez így van, ezért is közös nevező. A Horthy-korszak is tudott belőle meríteni, a kommunista is, a mostani is, meg a liberális is, ez már ilyen. A 2006-os tévészékházostrom kapcsán egy hallgatóm arról számolt be, arról ment a vita a kommentekben, ki mellett állt volna Petőfi, az ostromlókén vagy a védőkén, ami egyrészt teljesen irracionális, de mégis fontos kérdés volt.

Jakobinus és szélsőbaloldalinak számító, kicsit anarchista figurának mondhatnánk, aki így nem is fért be sehova. Március 15. után háttérbe is szorul ő is és az egész társaság, nem véletlenül nem választják meg majd nyáron országgyűlési képviselőnek. Túl radikális volt.

Republikánus volt, nem akart királyt, ez sem volt túl népszerű akkoriban.  Amikor azt mondja, hogy szentséges elvei mindennél előrébb valók, azzal a személyes érdekeit is háttérbe szorítja, ha a haza sorsa múlik rajta. Ebben az értelemben nem volt liberális, mert nem az individuum számított neki, hanem mindig a köz, a szabadság és a közjó, ezt azonban nagyon radikális módon képviselte. Ott van a Dicsőséges nagyurak terrorista logikája, Az apostolban szintén mindenen keresztülveri az igazságot, ráadásul erőszakkal. Másfelől az 1850-es években, amikor elkezdik újra kanonizálni, népköltőt faragnak belőle, ez pedig a konzervatív, a nemzeti kurzus számára teremtheti meg a nemzeti költő Petőfit. Elég nagy az életmű ahhoz, hogy mindent lehessen belőle csinálni és az ellenkezőjét is.

(Cikkünk a nyomtatásban megjelent anyag bővített változata.)