A rendezvény apropóját a Pázmány Campus építése körüli anomáliák adták, de célja túlmutatott a konkrét ügyön: olyan civileket is meghívtak, akik más helyszíneken már megpróbáltak szembeszállni azzal a kormányzati és ingatlanfejlesztői akarattal, mely a helyiek érdekeinek figyelembe vétele és valódi párbeszéd, egyeztetés nélkül kezd gigantikus építkezésekbe, gyökeresen megváltoztatva az adott terület képét.

A józsefvárosi helyzet

A találkozó címében szereplő szójáték (Ne Reménykedj) a Fidesz által kiépített Nemzeti Együttműködés Rendszerére (NER) utal, melynek – a beszélgetés részvevőinek tapasztalatai szerint – nevével ellentétben nem igazán sajátja a polgárokkal való egyeztetés, és amely rendre olyan beruházásokba kezd, melyek a helyi lakosok akarata ellenére történnek. Ilyennek látszik a Pázmány Campus ügye is.

2021-ben derült ki, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Budapest belvárosában, a VIII. kerületi Palotanegyedben alakítaná ki új székhelyét, és az építkezés előtt elbontanák a Magyar Rádió volt épületeit is. A projektet sokan kritizálták számos okból: a civilek kifogásolták, hogy nem történt előzetes urbanisztikai hatásvizsgálat és társadalmi egyeztetés, a bontás során keletkező törmeléket a negyed szűk utcáin rendkívül bonyolult lenne elhordani – 32 600 négyzetméter alapterületű épületet bontanának le, ami 37 500 köbméter bontott anyagot eredményezne, ez azt jelentené, hogy egy éven át nyolc percenként haladna el egy sittszállító teherautó –, ez pedig

A forgalomszervezés és a porszennyezés mértékét sem mérték fel, a rendkívül sűrű beépítés miatt a hőszigethatás fokozódni fog, miközben új közlekedési kihívások generálódnak.

A kritikusok (többek között a C8 Civilek Józsefvárosért és a Zöld Palotanegyedért Mozgalom) azt is megjegyezték, hogy a Rádió technikai és kultúrtörténeti értékeit és egyes épületeket érdemes volna megtartani, és felteszik a kérdést, vajon miért kell egy alapvetően XIX. századi hangulatú negyed városképét megváltoztatni? A 250 milliárdos beruházást érő kritikák kapcsán – időközben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították – Lázár János építési és beruházási miniszter csupán ennyit jegyzett meg a parlamentben: „Ennek az ügynek egy dologhoz van köze: Budapest liberális vezetése üldözi azt, hogy a belvárosban egy katolikus egyetem épüljön.”

Nem úgy tűnik tehát, hogy érdemi kommunikáció indulna meg a felek között, és habár az ügyben már közmeghallgatás is volt, az álláspontok nem közeledtek.

Az ügyben hosszadalmas jogi hercehurca is elindult, erről itt írtunk:

A budapesti helyzet

Ebben a helyzetben kellene tehát a civileknek elérniük azt, hogy a kormány partnerként kezelje őket, az est célja pedig az volt, hogy megvitassák, ezt hogyan, milyen eszközökkel lehet (ha egyáltalán) kikényszeríteni. A tapasztalatmegosztás volt tehát a beszélgetés kulcsszava, és efféle tapsztalattal (sajnos vagy nem sajnos) sok, Budapest különböző részeiről érkezett civil szervezet rendelkezett az esten.

Borsay Attila lokálpatrióta építész a Zugló Városközpont Projekt történetével érkezett (Bosnyák tér, 250 milliárd forintos, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gigaberuházás). „14 db toronydaru dolgozik embertelen tempóban éjjel-nappal, hétvégén is a területen, 200 ezer négyzetméternyi új épület lesz itt, a zöldövezetben, a kertvárosban,

– sorolta Borsay.

Csomay Zsófia és Roth János, a Huszonkettesek építészcsoport képviseletében a Budai Vár kálváriáját adták elő: „Elbontottak olyan épületeket, melyek a 60-as, 70-es évek emblematikus építészeti emlékei voltak, például a Budavári Országos Villamos Teherelosztó üveg-acél épületét. Sok száz milliárdot égetnek el, miközben mondanom sem kell, ezeknek az összegeknek sokkal jobb helyük is lenne Magyarországon” – mondta Roth. Juhász Veronika, II. kerületi önkormányzati képviselő az egykori Radetzky-laktanya ügyével érkezett:

megépült a mélygarázs, a hotel, a irodaház ezen az UNESCO-s világörökségi helyszínen. Az önkormányzat nem tudott ez ellen tenni semmit, mert 2020 március elsején minden helyhatóságtól elvették az építéshatósági feladatokat. Levágnak az információszolgáltatásról is, nem vonnak be minket, miközben telekszomszédság jogán ügyféljogaink lettek volna, de ezt is elutasították” – sorolta Juhász.

Vári Zoltán a józsefvárosi Heinrich-udvar védelméért lépett fel anno, melyet itt is úgy akartak átalakítani és bővíteni, hogy a környékbeli lakókat nem kérdezték meg: „Először levette a kormány a műemléki védettséget a Heinrich-udvarról, aztán az építkezést nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítették” – idézte fel Vári.

Almási Szabolcs, a Gutenberg-otthon közös képviselője elmondta, hogy amióta a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola megvette a Gutenberg téri épület alsó szintjét azzal a szándékkal, hogy előadó-művészeti központot hozzon itt létre, semmi nem történt: „A földszint azóta is tartó romos elhanyagoltsága súlyos károkat okozott a ház állapotában” – vázolta a helyzetet Almási.

Civilek a vártán, megoldások, know-how, eszközök      

Mit lehet tehát tenni a ránk oktrojált akarattal szemben, szólt az este fő kérdése? Juhász Veronika szerint jó lenne, ha az érintett civilek alakítanának egy közösségi alapítványt, ami akár arra is gyűjthetne pénzt, hogy az érintett szervezet rögtön tudjon ügyvédet hívni, ha szükség van rá:

– mondta.

Ezenkívül egyfajta népfőiskolai jellegű  összejöveteleket is szorgalmazna: „Jó lenne, ha rendszeresen összejárnánk, és egymástól is megtanulnánk, mik a jogaink, mik az erőforrásaink, valamint kellene egy közös adatbázis, ott egy timeline, a dokumentumok pedig összegyűjtve.” A helyzet ugyanis korántsem rózsás szerinte:

„Maguknak a civileknek kell az információt kiküzdeni a hatalomtól, ez már egy háborús helyzet. A sajtó is elfáradt, már nem annyira éri el az ingerküszöbét egy újabb ilyen ügy, de kinek lesz ennyi ideje, hogy a jogainkat, az életünket, az épületeinket megvédjük, de közben még a sajtót is neveljük?” – tette fel a kérdést Juhász. Szerinte a csak szimplán építészeti érveket hangoztatók nem biztos, hogy át tudják venni a lakossági érzéseket és indíttatásokat: „Szerintem jó lenne a közeledést eszközölni, és a megértést elősegíteni a két csoport között.”

Végül pedig egy intelemmel zárt: „Ha valaki, akár beruházó, akár politikus azt mondja nektek, »hogy de hát ti se akarhatjátok, hogy rendezetlen legyen ez a környezet«, akkor

– mondta Juhász.

Pikó András szerint tökéletesen mindegy, hogy milyen szakmai érvek hangzanak el az ilyen jellegű beruházások ellen: „Mindegy, hogy milyen érdekekkel, értékkel, érvvel hogyan jövünk elő, ha valamit meg akarnak építeni, akkor megépítik, ha kell, hétről hétre alakítják a jogszabályokat.”

„Most azonban mégis azt látjuk, leginkább az erőltetett akkumulátorgyár-építéseknél, hogy ezeknek az ügyeknek az ingerküszöb-elérési potenciálja sokkal magasabb, mint más ügyeké, mert az akkugyáraknál érvényesül a »not in my backyard!« (ne az én udvaromban!) elve. Ha a Pázmány-projekt beindul mindenféle hatástanulmány nélkül, több ezer ember élete mehet tönkre, és ebben van a potenciál. Egy tiltakozás akkor lesz sikeres, ha a kormány oldalán sokkal nagyobb politikai kockázat merül fel az építésnél, mint a nem építésnél, ebből a szempontból most szerencsések vagyunk, mert idén választás lesz, és

– mondta Pikó.

Fontos kérdés az is, hogyan tudják aktivizálni, mobilizálni a helyi közösségeket. Zuglóban ez kevésbé sikerült Borsay Attila szerint „nincs ötlet, amivel el tudnánk kápráztatni a közönséget, de nagyon intenzív szórólapozással 2022 októberében 300 embert sikerült mozgósítanunk a tüntetésre, mivel ez akkor széles körben megjelent a médiában. Az eredmény persze nulla, ha csak azt nem számoljuk, hogy egy hónapon belül kétszer is behívtak a Tilos Rádióba beszélni az ügyről” – mesélte.

A zuglóiak számára váratlan helyről érkezett a szerencse: „Az eszelős kapkodás és a rendkívül dilettáns ingatlanfejlesztői hozzáállás miatt rengeteget hibáztak, sok-sok magas labdát adtak, amiket az önkormányzat egymás után csap le,

Ha kurzusváltás lesz idén Zuglóban, akkor az új vezetés durván meg fogja támadni a beruházást a jelenleg folyó pereken túl is (a jelenlegi polgármester, az MSZP-s Horváth Csaba Borsay szerint a beruházó oldalán áll)” – mondta el Borsay.

Juhász Veráék több mint 2000 aláírást gyűjtöttek, de csupán 2–3 tucat embert sikerült a tüntetésekre kicsődíteniük: „Kevesen voltunk, de akik jöttek, azok egészen feltűnő szakértelemmel nyilatkoztak. Mindenki elkezdte összegyűjteni a saját erőforrásait, aki ügyvéd, az beleásta magát a jogi részébe, akinek érzelmi kötődése volt, el tudta mondani, miért fontos az épület védelme, mi minden volt már itt korábban. Fontos volt, hogy konkrét kérdéseket is feltettünk, például, hogy mi alapján nemzetgazdaságilag kiemelt egy beruházás, talán munkahelyeket teremt? Ha igen, akkor hányat? Az ilyen kérdésekkel kicsit

Egy hozzászóló szerint a radikális átépítések elleni érvelésekben érdemes lenne megfontolni azt a tényt, hogy egy világszínvonalú, kiváló akusztikájú stúdió is van a Rádió épületében: „Művészeket is be kellene vonni az érvelésbe, hogy ez a nagyszerű stúdió elvész, ha beindul a rombolás” – mondta.

Erre egy másik felszólaló megjegyezte, hogy munkahelyén, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián zenészek már elkezdtek írni egy szöveget az akadémia nevében a Rádió és a stúdió védelmében. Márkus Ferenc építőmérnök, a Zöld Palotanegyedért Mozgalom képviselője elmondta, hogy

de ő is kiemelte, hogy a médiának gyakrabban kellene tudósítania ezekről az ellenállásokról: a sajtó valóban nem nagyon reagál, rezignáltak már, mivel annyira hasonlóak ezek a történetek, hogy tényleg nem éri el az ingerküszöbüket.

ez a fórum itt most pont nem az, de a lámpás felvonulásunkról készült egy beszámoló” – mondta Márkus. Aki hozzátette azt is, hogy talán a civilek hozzáállásán is változtatni kellene: „Elhangzott több szájból az az állítás, hogy ha valamit meg akarnak építeni, akkor meg is fogják, én meg erre azt mondom, hogy

higgyünk ebben, és vonjunk be további embereket, akik ezt elhiszik, és akkor sikerülni fog” – mondta Márkus.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf