Istentisztelet után egy nappal beszélgetünk, ami történetesen advent második vasárnapja is volt. Hogyan készül a gyülekezet az ünnepre?
Onnan mesélem, hogyan jött hozzánk a Mikulás. Igazi szakállal jött, az egyik kollégám megnövesztette, tesztelni is lehetetett. Két gyerekcsapat ünnepelt és énekelt egyszerre: a hittanos gyerekek és a nevelőszülőnél élő állami nevelt gyerekek, mert itt van a Sion Evangélikus Nevelőszülői Hálózat irodája. A vasárnapi istentiszteleten közösen meggyújtottuk a gyertyákat és arról beszéltünk, lelkileg hogyan lehet készülni az ünnepre, hogyan hozunk fényt a sötétbe. Advent harmadik vasárnapja, az öröm vasárnapja meditatív, Istenre figyelő alkalom lesz. Egyébként erre a témára fókuszálnak már a hétközi alkalmaink is a gyülekezettel: arról fogunk beszélgetni, hogy életünk második felét milyen tartalommal tölthetjük meg. Advent időt és teret ad annak is, hogy feltegye az ember ezeket a kérdéseket. Ünnepek előtt átgondolhatjuk, mire szánjuk ezt az életidőt, hogyan szeretnénk élni, mi tesz igazán elégedetté, mi teszi teljessé az életet. Az üdvösség szó nagyon vallásos és nehezen érthető fogalom, de valójában a teljes életet jelenti, benne az emberi kapcsolatokkal, azok minőségével, a társadalmi igazságossággal. Erre készülünk, ezt mélyítjük el az advent idején.
Szánunk erre ilyenkor időt? Én azt látom magam körül, hogy mindenki rohan, kapkod és úgy érzi, semmire nincs idő és nem készül el az ünnepre.
Az is fontos a karácsonyban, hogy megteremtsük az ünnepet. A tennivalókat, szervezési feladatokat is lehet olyan szemléletben végezni, hogy az ember arra figyeljen, ami neki igazán fontos. De lelki életet élni, a spiritualitásra figyelni nem lehet kampányszerűen. Akinek ez egyébként is megvan, annak most is előtérbe kerül, már azzal is, ahogy ezeket az eseményeket elképzeli: Gondolunk-e a magányos rokonra? Meghívunk-e az asztalunkhoz valaki mást is, valamilyen jótékonysági akcióban részt veszünk-e? Hogyan tudjuk úgy előkészíteni az ünnepet, hogy az ne csak fogyasztási alapú legyen, hanem az élmények tegyék teljessé.
Ide venném még azt is, hogy ne kezdjünk a rokonokkal politikáról vitatkozni a karácsonyi asztalnál.
Szerintem a találkozás egyik fontos része, hogy szó essen a nekünk igazán fontos dolgokról, és ha ez a politika, akkor a politikáról is. A kérdés inkább az, hogyan közöljük egymással, ami nekünk igazán fontos, tudjuk-e egymást annyira tisztelni, hogy úgy fejezzük ki magunkat, hogy azzal nem sértjük meg a másikat?
Tudunk így beszélgetni egymással?
Ha nem tudunk, ne csináljuk. Akkor inkább az időjárást ajánlom témának. De ha ennél mélyebben akarunk kapcsolódni egymáshoz, akkor meg kellene tanulni, hogyan beszélgessünk. Vannak családtagjaim, akikkel kifejezetten kerülöm ezeket a témákat pontosan a konfliktusok elkerülése miatt, és vannak olyan emberek, akikkel eleve kialakítottunk egy olyan beszédstílust, hogy mindenki elmondhassa erőszakmentesen azt, ami neki értékes. Fontos, hogy ne törzsi indulatokkal támadjuk egymást, hanem tudjunk egy lépéssel hátrébb lépni és megbeszélni, mit miért gondolunk úgy. Két lépéssel visszább, s lehet, sok mindent fogunk találni, ami összeköt minket. Szerintem fontos tudás az életben, hogy a szituációkban eltérő végeredményre is juthatunk, és nem kell azért egymást erőszakkal lenyomnunk, mert lehet két ellentétes állítás egyszerre igaz különböző helyzetekben.
Hogy lehet ezt elsajátítani? Kell hozzá egyfajta nyitottság, nem?
Biztos, hogy ez gyakorlás és akarat kérdése. Megvan-e bennem az az alapállás, hogy meg szeretném érteni a másik gondolatmenetét. És akkor is szeretném megérteni, ha esetleg nem értek vele egyet, és nem minősítem, hogy hülye. Ez nem azt jelenti, hogy elfogadom, amire jutott, de megértem, miért jutott oda. Az is lehet, hogy lesznek közben aha-élményeink. De visszakanyarodva, nem gondolom, hogy pont a karácsonyi vacsoraasztalnál kell ezt először megpróbálni.
Említetted az evangélikus nevelőszülői hálózatot. A gyermekvédelem most nagyon aktuális téma, e téren mit tapasztalsz?
Mint minden tömeges ellátásban, a gyerekvédelmi rendszerben is azt látom, hogy amikor a döntések távol kerülnek azoktól, akikre kifejezetten közelről hatnak, akkor az egész rendszer embertelenné válik. A hajléktalanellátásban és más szociális ellátásokban, az iskolarendszerben is biztosítani kell azokat a beavatkozási pontokat, ahol jelezni tudnak, ha visszaélés történik. Ha ki tudjuk alakítani a biztonságos visszajelzés módjait, akkor az egész rendszer minősége javulni fog. De ennyire kevés és alulfizetett emberrel nem lehet minőségi szolgáltatást nyújtani, ráadásul kerülnek be olyan dolgozók is a rendszerbe, akiknek sem képesítése, sem kvalitásai nincsenek, hogy gyerekekkel, pláne traumatizált gyerekekkel foglalkozzanak.
A civilek tehetnek valamit a rendszer jobbításáért?
Ahogy látom, a civil szervezeteket, minőségi munkát végeznek azokkal az emberekkel, akiket elérnek. Olyan szakmai sztenderdeket, új gyakorlatokat tudnak kifejleszteni, amit egy jól működő állam átvenne. A civil szervezetek lehetnének azok a kísérleti intézmények, ahol kicsiben valami jót fejlesztenek, majd azt a tudást, protokollt, eljárásrendet, tanulási módszertant, tréning-eszközt átvehetnék a nagyobb rendszerek. De ebben a politikai közéletben, ahol a civil, a jogvédő külföldről fizetett Soros-ügynök, és stigmatizálják, megfélemlítik őket, nem tud érvényesülni ez a jótékony hatás a társadalom javára. Pedig ezeknél a civil szervezeteknél megvan, hogy milyen protokollokra, szakmai sztenderdekre lenne szükség ahhoz, hogy ebben az országban a gyerekjogok érvényre jussanak. Magyarországon a szakemberek, a szakmák tudják képviselni azt, hogy miként lehetne változtatni pozitív értelemben. Ott vannak az asztalon a cselekvési tervek, javaslatcsomagok, csak politikai akarat kellene a megvalósításukhoz.
Közéleti szempontból turbulens volt ez az év. Te milyennek látod?
Ebben az évben a mi munkánkban nagyon sok kiemelésre érdemes pont, szép pillanat volt. A Józsefvárosi Bérlői Érdekvédelmi Közösséget a gyülekezetünk tartja fenn. Az, hogy az önkormányzat létre tudta hozni újra a lakásosztályt, ami a felügyeleti szerve lett a vagyongazdálkodási osztályon a lakásokkal foglalkozó részlegnek is, illetve törekednek arra, hogy az önkormányzati bérlakásokban élő mintegy 20 ezer ember életminősége javuljon, az ennek az érdekvédelmi munkának is következménye. Évtizedes erőfeszítéseknek látjuk most az eredményeit. Ott, ahol van politikai akarat, ott az érdekvédelem is célt tud érni. Egyébként gyülekezetünk élete épp átalakul, mert az amerikai kormányzat a humanitárius programokból kivonta a pénzét, ez pedig súlyosan érinti a menekültek között végzett munkánkat. Az UNICEF és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága megszüntette a magyarországi programjainak jó részét, így váratlanul velünk is felbontotta a szerződését év közben. Most az amerikai és a magyar evangélikus egyház forrásaiból tudjuk ezt a szolgáltatást még fenntartani.
Izgalmas 2026 elé nézünk, talán rendszerváltás is jön.
Rendszerszintű változások kellenek nagyon sok területen. Azt az abszurdot például nehezen tudom elmagyarázni a külföldi barátaimnak, hogy egy rendőrminiszter alá tartozik az egészségügytől az oktatáson át nagyon sok minden. Ha lesz most rendszerváltás, azt követi majd egy önkormányzati választás, ami szintén fontos. Egy új kormánnyal, az önkormányzatokkal, az adott szakágak kompetens vezetőivel és az EU-s források újra bevonásával új építkezés kezdődhet. Ez reményteli időszak, de sok aprómunkát is bele kell tenni, nem elég várni a boldog végeredményt. Szórólapokat kell a postaládákba behelyezni, pultokhoz kell feliratkozni, beállni, el kell kezdeni beszélgetni. És meg kell tanulni erőszakmentesen beszélgetni egymással – ahogyan szó volt erről a beszélgetésünk elején –, mert fontos, hogy az emberek alátámasztott információkat kapjanak. Politikai választást nyerni nem érzelemgazdag kívánkozással, hanem önkéntes kétkezi munkával lehet.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
