„Az elején, mikor az igazgatók és a tanárok mondták el panaszaikat háromperces időkeretben, még azt éreztem, ennek talán még értelme is lehet, előremutatónak tűnt a dolog” – kezdte el tapasztalatainak megosztását Takács Gergely, a Vörösmarty Gimnázium magyar–történelem szakos tanára. Azt gondolta, hogy a problémafelvetések majd ráirányítják a döntéshozók figyelmét a folyamatokra, de csalódnia kellett. A konzultáció második fele még kevésbé volt reménykeltő Takács szerint, itt Pintér Sándor belügyminiszter, Maruzsa Zoltán oktatásért felelős államtitkár, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke szólalt fel. Takács szerint itt már látszott, hogy jelentős változások továbbra nem várhatóak: „Inkább eligazítás jellegű beszédek voltak,
nem éreztem, hogy ezek valóban előre vinnék a dolgokat.”
Pintér azért elismert egy-két hiányosságot: „Mondott olyan dolgokat, hogy a magyar oktatás nemzetközi mutatók alapján mennyire hátul van, és ezen változtatni kell, de emellett azt is közölte, ő a jog talaján áll és a polgári engedetlenséget továbbra sem fogadja el, és hogy csak a törvényeket betartva lehet tiltakozni” – számol be a hallottakról Takács.

Ráadásul a belügyminiszter felhozta azt a véleményt is, amiről már lehetett bizonyos kormányzati oldalakon olvasni: „Pintér megpendítette, hogy a tanároknak mennyi munkaidejük van és mennyi felkészülési időre van szükségük. Ekkor mutatott egy adatsort, miszerint hány tanár vállal másodállást, és kifejtette, ha talán nem vállalnának pluszmunkákat a pedagógusok, akkor lenne idejük felkészülniük az óráikra –
az ebben rejlő hazugság egyenesen vérlázító volt.”
Pintér Sándor ugyanakkor elismerte, hogy a tanárok bére nagyon alacsony, és elmondta azt is, hogy változtatni kell, de nem ígért semmit azon kívül, hogy egy 10%-os emelést fognak eszközölni januártól: „Eléggé csalódott lettem,
a 10 százalék az semmi, az nem emelés”
– mondja Takács, aki amúgy sem érkezett a találkozóra hatalmas elvárásokkal.
Pintér további konzultációkat szeretne a pedagógusokkal, mert saját elmondása szerint
nem ért a területhez,
de arra is bátorította őket, hogy használják a már meglévő fórumokat is, mint pl. a köznevelési tanács vagy a köznevelési kerekasztal. Belengetett olyan kisebb változtatásokat is, mint az előmeneteli rendszer átalakítása, de Takács szerint konkrétumok nem hangzottak el.
A tanár szerint lehet, hogy az eseménynek volt valamiféle „szelepkiengedő” funkciója, de az olyan megjegyzések, miszerint a tanárok a diákokat tolnák maguk elé a tiltakozásokban,
inkább a feszültséget növelik tovább, mert felháborítóan hamisak.
Ez az állítás a Belügyminisztérium által kiküldött kérdőívek kapcsán merült fel, azokban szerepelt az a kérdés, hogy egyetért-e azzal, hogy a diákokat is bevonják a tanárok a „bérezésükkel kapcsolatos demonstrációkba”. Takács szerint ez hazug kérdésbe csomagolt állítás: „Ez egyszerűen nem igaz, mi nem vonjuk be a gyerekeket, a tiltakozásokat maguk a diákok szervezik, ez csak az övék” – fakad ki.
A tanárok 9 pontos követelésére Pintér azt mondta, hogy ismeri a listát, nem újdonság számára. „Oké, és akkor mi lesz? Várhatunk intézkedéseket? Nem derült ki semmi” – mondja csalódottan Takács.

Az oktatás fejlesztésére fordítandó EU-s pénzekkel kapcsolatban a belügyminiszter elmondta, hogy amíg nincs a számlán a pénz, addig azt nem is osztja el, és ha ott lesz: „Akkor majd lehet róla vitatkozni, hogyan legyen elosztva” – idézi fel Pintért Takács. Az alapvetően elégedetlen pedagógusok között is volt azonban olyan, akik inkább dicsérte a rendszert: „Ők arról számoltak be, hogy elégedettek a jelenlegi tankerületi rendszerrel, és nekik nincsenek problémáik.
A tanárok is megosztottak voltak, de gondolom, ez valahol cél is volt.
Volt olyan kolléga, aki szerint ők azért nem sztrájkolnak, mert nekik a gyerek a legfontosabb, és ez már megint vérlázító, mert
nekünk is a diák a legfontosabb, de mi meg pont ezért sztrájkolunk.”
Takács el tudja azt képzelni, hogy egy kistelepülési iskolában, ahol eddig az önkormányzat volt a fenntartó, voltak problémák a kifizetésekkel, és az, hogy a tankerülethez került az iskola, kiszámíthatóbbá tette a működést, de rengetegféle iskola és helyzet van: „A tankerületek működését nagyon sok iskolában erőltetetten központosított rendszerként élik meg, amiben az iskolai autonómiát majdnem a nulláig redukálták. Biztos, hogy van olyan hely, ahol ennek vannak előnyei, de mi a Vörösmarty Gimnáziumban csak a hátrányait érezzük” – zárja beszámolóját Takács Gergely.
Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf
