A Koszorú utca 24. egy sarokház, a hosszabb szárnya a Magdolna utcára nyílik, szemben a Cinka Panna kerttel. Az 1910 körül épült háromemeletes ház meglehetősen kopott, bár tiszta; társasház, amiben önkormányzati lakások is vannak és a JGK kezeli. Egy öreg magdolnanegyedi ház, ami kimaradt a rehabilitációból, mégis jelentős helytörténeti értéke van és egy máig látható különlegessége: az udvar tűzfalát olasz tájat ábrázoló falfestmény borítja. Legalábbis azt a részét, ahonnan a vakolat még nem hullott le.

A Mehringer-vendéglő

A ház telke és mellette még néhány a XIX. században Mehringer Simon vendéglősé volt. 1860-ban az ő kérésére végzett átalakításokat az akkor még földszintes klasszicista házon Hild József. Erről Zakariás G. Sándor tesz említést az 1961-ben megjelent könyvében, a kerület jelentős épületei között említve azt. Zakariás válogatása különösen érdekes, ha összevetjük azzal, ma mit tartunk értékesnek, védendőnek.

Az öreg Simontól Rudolf fia vette át az üzletet, aki magyarosan, Rezsőként viselte a nevét. Ő a helyi iparhatóság és iskolaszék mellett a budapesti szállodások és vendéglősök ipartestületében is fontos szerepet játszott Gundel János elnöksége idején. 1896-ban megörökölte a Koszorú utcai telkeket, a 24-est pedig eladta, arra épült a mostani ház, ahol tovább folytatta a vendéglátást.

Ezen a képpáron összehasonlíthatjuk a XX. század eleji és a mostani állapotát a háznak.

Ma nehéz elképzelni, hogy itt menő étterem működhetett, de az akkor sűrűn lakott környéken egymást követték a boltok, kocsmák és kisvendéglők, amikre csak portálok nyoma és egy-egy kopott cégfelirat emlékeztet, mint pár házzal arrébb a Magdolna és a Dankó utca sarkán.

A Mehringer-vendéglő azonban nem volt kicsi, elfoglalta a ház földszintjét és az udvart is, ahol a kerthelyiség lehetett. Ennek fényét emelte a festmény is, aminek ma mintegy hatoda látható viszonylag egyben. A festéknyomokból ítélve a harmadik emelet függőfolyosójáig érhetett fel a díszfestés és a tűzfal teljes szélességét beborította.

Szilvia lakása az udvarból nyílik – feltehetően az 1948-as államosítás utáni időkben osztották fel az éttermet udvari lakásokká –, s azt mondta, ide soha nem süt be közvetlenül a nap, nyáron is kellemesen hűvös van. Ideális lehetett ez a hely – akkoriban talán még nem lebetonozott udvar, inkább kertféle – szabadtéri vendéglátásra. Napernyőre nem volt szükség, a csodálatos falfestmény pedig megadta a hely rangját is.

Persze ne egy Lotz-freskóra gondoljunk, de különlegessége miatt mégis megérdemelné a helyi védelmet. De nincs levédve, utánanéztünk az önkormányzatnál is, igaz, nyitottak erre, ha kezdeményezzük. A Józsefvárosi Múzeum még nem foglalkozott vele, de kérdésemre megerősítették, „mindenképpen érdemes lenne levédetni, legalább konzerváltatni, még mi is gondolkodunk a dolgon”.

Harcok nyomai

Akik a házban laknak, mind az utóbbi évtizedekben költöztek oda, a ház múltjáról nem tudnak beszámolni. A falak beszédesebbek: a festményen golyó ütötte lyukak, felette két emelet szélesen géppuskasorozat nyoma.

Fris E. Kata városkutatót kérdeztük, mit lehet tudni a házról, vagy a belövésekről mire lehet következtetni. Kiderült, a háznak nincs ismert szerepe a vészkorszakból, nem volt csillagos ház. A golyónyomok mégis egy jól dokumentált időszakhoz köthetők, akár kettőhöz is.

1945-ben ezen a részen nyomult előre a Vörös Hadsereg a Teleki tér irányába. A Kálvária téren, a Baross utcában folyt harcokról a Fortepanon fellelhető fényképek is tanúskodnak. Akár orosz katonák is lőhettek németek után kutatva. Meglehet, a második emeleti gang jól látható pótlása is háborús sérülés következménye, persze lehet későbbi is, a ház java része mindenesetre olyan kopott, mintha a háború óta nem nyúltak volna hozzá.

Fris E. Kata szerint azonban valószínűbb, hogy 1956-ot idézik a golyónyomok. „A Práter utca, Baross utca felől menekülő forradalmárok könnyen választhatták ezt az utat a Köztársaság tér, Keleti pályaudvar felé. Volt olyan visszaemlékező, aki gyerekként látta, hogy a Lovassy utca sarkát lekaszálta egy tank, mert nem tudott ráfordulni a Tavaszmező utcára. Az oroszok pedig mentek a harcolók után, bementek házakba, s mindenre lőttek.”

Fotók: Huszár Boglárka