Bodrogi „Fűszeres” Eszter gasztroblogger rovata

2022. október 24.

Olcsó, de finom ebédek 1000 forint alatt

Némi leleményességgel három éve egy négyfős család meg tudott vacsorázni ezer forintból, de mostanra annyira drága lett az élelmiszer, hogy arra is nagyon figyelnünk kell, hogy fejenként kijöjjünk ennyi pénzből. Három olyan ételt mutatunk, ami bőven kijön ezer forint alatt abban az esetben, ha legalább négy adagot főzünk egyszerre.

Energiatippek

Az ételek többsége kuktával harmadannyi idő alatt elkészíthető. Zöldségeket, hüvelyeseket, levest bátran főzhetünk benne. Eleinte az airfryer sütők még kicsik voltak, és nem annyira hatékonyak. A mostaniakba viszont már tökéletesen belefér akár egy egész csirke vagy nyolc adagnyi sült krumpli is. Rövidebb idő alatt, kevesebb energiafelhasználással, mégis tökéletes ételeket süthetünk benne ropogósra, minimális zsiradék felhasználásával, ami szintén komoly megtakarítás a mai brutális olajárak mellett.

Csicseriborsócurry

Hozzávalók 4 adaghoz: 2 doboz 400 grammos csicseriborsó-konzerv ● 1 nagy fej hagyma ● 5 evőkanál étolaj ● 1 evőkanál cukor ● 10 dkg sűrített paradicsom ● 1 evőkanál currypor ● 1 kávéskanál őrölt fahéj ● 1 kávéskanál római kömény ● 1 kávéskanál őrölt koriandermag ● 1 kávéskanál csilipor ● 4 gerezd fokhagyma ● só

A hagymát karikára vágjuk, majd az olajon megfonnyasztjuk. Amikor félig kész, megszórjuk a cukorral. Ráöntjük a lecsepegtetett csicserit, majd a sűrített paradicsomot és annyi vizet, hogy ellepje. Hozzáadjuk a fokhagymát és a fűszereket. Sózzuk, majd öt perc alatt készre főzzük. Főtt rizzsel, esetleg bulgurral tálaljuk. Bár csicseriborsót száraz borsóból is főzhetünk, ennek gazdaságosságáról – legalábbis egy négyszemélyes adagnál – egyáltalán nem vagyok meggyőződve. A száraz csicserit ugyanis egy egész napig érdemes szódabikarbónás vízben áztatni főzés előtt, majd kuktában főzni legalább egy, de néha másfél óra hosszáig. Ehhez képest az akciós konzerv egészen megéri.

Tonhalas töltött krumpli

Hozzávalók 4 adaghoz: 4 db nagy, sárga héjú krumpli ● 1 doboz 100 grammos tonhalkonzerv lecsepegtetve ● ½ citrom leve és reszelt héja ● 4 evőkanál tejföl ● ½ fej hagyma apró kockákra vágva ● 2 gerezd fokhagyma összezúzva ● 1 db csemegeuborka apró kockákra vágva ● 1 egész tojás ● só, bors, frissen reszelt szerecsendió ● 10 dkg reszelni való sajt

A krumplit a kuktában a szelep lezáródása után 12 percig főzzük. Közben összekeverjük a tonhalat a citrommal, tejföllel, hagymával, fokhagymával, csemegeuborkával, tojással és a fűszerekkel. A megfőtt krumplikat hosszában bevágjuk, kanállal óvatosan kivájjuk a belsejük felét, azt összetörve a tonhalhoz keverjük, végül az egész tölteléket visszakanalazzuk a krumpliba. A tetejét megszórjuk a reszelt sajttal, majd airfryer sütőben 200 fokon 10 perc alatt megsütjük. Ha hagyományos sütőt használunk, akkor tűzálló tálba tesszük és betoljuk a sütőbe 180 fokra. Mire a sütő felmelegszik, a sajt megpirul, a töltelék pedig felforrósodik.

Csirkegombócleves

Hozzávalók 4 adaghoz: 1+1 nagy fej hagyma ● 2 sárgarépa ● 1 petrezselyemgyökér ● 1 db krumpli ● só, bors ● 1 db kb. 25 dekás csirkemellfilé ● 1 nagy zsemle ● 2 evőkanál zsemlemorzsa ● 1 egész tojás ● 1 kávéskanál majoránna ● 1 kávéskanál őrölt kömény ● 1 evőkanál mustár ● 1 kávéskanál pirospaprika, esetleg füstölt pirospaprika ● 2 gerezd fokhagyma

A hagyma külső héját lehúzzuk, de a belső tiszta, barna héját rajta hagyjuk. A zöldségeket megpucoljuk és feldaraboljuk. Kuktában sóval, borssal és egy gerezd fokhagymával 30 perc alatt megfőzzük. Ez lesz a leves alapja, egy gyors zöldségalaplé. A csirkemellet ledaráljuk, a zsemlét langyos vízbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk, összedolgozzuk a többi hozzávalóval, és diónyi gombócokat formázunk belőle. Legyen jó fűszeres, és ha szeretjük, nyugodtan tegyünk bele csípős paprikát is. A gombócokat a gyöngyöző levesbe tesszük és alacsony lángon megfőzzük. Ez a leves inkább a gombócról szól, mint a léről, szedjünk belőle bátran!

Kapcsolódó cikkek

2022. október 01.
Egy pillanat alatt megérkezett a forró italok szezonja, talán túl korán is, de ha már itt van, hozzuk ki belőle a lehető legjobbat! Hétközben egy jó tea délelőtt vagy egy forró csoki este, hétvégén esetleg forralt bor. Mind olyan finom, hogy elfogyasztásuk akár a nap egyik legjobb pillanata is lehet.
2020. szeptember 19.
Miért emlékszünk olyan jó szívvel a nyolcvanas években készített, akkoriban nagyon divatos ételekre? Mert jók voltak! Lehet, hogy nem feleltek meg a mai kor egészségtudatos szemléletének, de az ízükkel nem volt gond, az biztos.
2022. február 05.
Február van. Vannak, akik még diétáznak, és olyanok is, akik tudják, a nyári bikinihez bizony most kell elkezdeni az életmódváltást. Ráadásul az is kiderül, hogy a kelbimbó ehető.

További cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.