Hock János (1859–1936) élete és munkássága a modern magyar történelem egyik legérdekesebb és legtanulságosabb fejezete. A Veszprém megyei Devecseren született katolikus pap pályája a dualizmus korától a Horthy-korszakig ívelt, személyében különleges módon kapcsolódott össze az egyházi hivatás és a progresszív közéleti szerepvállalás.
Más vallásúak is szívesen hallgatták prédikációit
Egyszerű nyolcgyerekes családból származott, ő volt a legidősebb – édesapja szabó volt, később segédjegyző lett. Tanulmányait Pápán végezte, előbb a bencés gimnáziumban, majd a református kollégiumban, ezt követően a veszprémi teológián tanult. A protestáns kollégium szellemisége nagy hatással volt rá – itt alakult ki benne az a felekezetek közötti nyitottság és tolerancia, ami később is jellemezte.
Már fiatalon kivételes szónoki képességekkel rendelkezett, ami miatt később „aranyszájú pap” néven emlegették. A papi hivatás mellett hamar a politika felé fordult, mindössze 28 évesen, 1887-ben országgyűlési képviselővé választották. Több mint három évtizeden át folyamatosan tagja volt a parlamentnek különböző politikai formációk színeiben, a Szabadelvű Párttól a Függetlenségi és 48-as Pártig.
Egyházi karrierje is jelentős volt: 1889-től a kőbányai, 1912-től pedig a józsefvárosi plébánia vezetője volt. Prédikációi valóságos társadalmi eseménynek számítottak, temploma mindig zsúfolásig megtelt hallgatóságával. Nemcsak katolikusok, de más vallásúak is szívesen hallgatták magával ragadó beszédeit. Plébánosként különös figyelmet fordított a szociális kérdésekre, a szegények és elesettek megsegítésére. Munkásgimnáziumot indított, karitatív akciókat szervezett, vidéki művészeket is támogatott. Közben jelentős irodalmi tevékenységet folytatott – verseket, novellákat írt, több teológiai művet publikált, és elkészítette a népszerű Képes Bibliát.
Az őszirózsás forradalom kulcsszereplője
Politikai pályafutásának csúcspontja és egyben töréspontja az 1918-as őszirózsás forradalom időszaka volt. A Károlyi Mihály vezette átalakulás során a Magyar Nemzeti Tanács elnöke lett. Ebben a minőségében kulcsszerepet játszott a magyar állam átalakulásában – ő kiáltotta ki 1918. november 16-án a Magyar Népköztársaságot. A Nemzeti Tanács az új állam törvényhozó szerve lett, Hock pedig fontos szerepet játszott abban, hogy a rendszerváltás vértelenül zajlott le. A Tanácsköztársaság kikiáltásakor azonban elhagyta az országot, mivel nem értett egyet a kommunista hatalomátvétellel.
Az emigrációban töltött évek alatt előbb Csehszlovákiában, majd Bécsben élt, de az Egyesült Államokban is megfordult. A külföldi sajtóban megjelent írásai miatt a magyar hatóságok nemzetgyalázás vádjával körözést adtak ki ellene. Emigrációja alatt is segítette a rászoruló magyarokat, különösen Bécsben karolt fel sok nyomorgó emigránst.
1933-ban, 74 éves korában önként hazatért és vállalta a felelősségre vonást. A legtöbb vádpont alól felmentették, ám egy 1922-es chicagói újságcikk miatt – melyet állítása szerint nem is ő írt – nemzetgyalázásért egy év börtönbüntetésre ítélték, amiből hét hónapot töltött le. A börtönben szerzett betegségéből már nem tudott felépülni. Szabadulása után visszavonultan élt, irodalmi munkásságának szentelte idejét. 1936. október 10-én hunyt el Budapesten.
Gumibot a temetésen
Temetése a korabeli tudósítások szerint hatalmas társadalmi eseménnyé vált – mintegy 15 ezren kísérték utolsó útjára a Kerepesi temetőben, bár nem kis zavart okozott, hogy a rendőrség először nem akarta beengedni a tömeget a temetőbe, majd a későbbi tumultus miatt gumibottal próbáltak rendet teremteni. A gyászszertartáson politikai pályatársai és a korabeli közélet számos szereplője mellett nagy számban vettek részt egykori hívei is.
Hock János papi hivatása mellett következetesen képviselte a demokratikus átalakulás, a szociális igazságosság eszméit. Még a váci püspökséget is visszautasította, hogy független maradhasson. Életútja tükrözi a korszak ellentmondásait és azt a nehéz helyzetet, amibe a progresszív katolikus gondolkodók kerültek a két világháború között.
Nyitókép: Az utolsó felvétel Hock Jánosról – Forrás: Reggeli Újság, 1936. október 12.
