Meghitt harmónia sugárzik Szombat Évának a kispesti Rostás családról készült fotóiról. Üzenet nincs, csak az ünneplőbe öltözött családtagok idillje, akik tradicionálisnak ható roma öltözékben néznek optimistán a kamerába súlyos rántott húsok és töltött káposzták felett.
Szombat Éva egy kispesti tehetségkutató versenyen találkozott először a Rostás családdal még 2011-ben. A fiatal fotós akkor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mesterszakára járt, ahol iskolai feladat volt, hogy a hallgatók valamilyen cigányokkal kapcsolatos anyagot készítsenek.
„Nem sokkal jártunk a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságok után” – helyezi kontextusba a témaválasztást a művész. A versenyen aztán felállított egy mini fotóstúdiót és képeket készített mindenkiről, aki szerette volna. Ekkor ismerte meg a 14 éves Rostás Jolikát, akinek annyira tetszettek a képek, hogy elkérte őket, sőt később meg is hívta a húsvéti ünnepségükre. Ott aztán megismert mindenkit, szülőket, nagyszülőket, unokatestvéreket, barátokat.
Így lett Szombat Éva a Rostás család fotósa,
évekig hívták a fontosabb ünnepek idején. 2015-ben Ármándó és Reni esküvőjét fotózta utoljára, majd 10 év kihagyással idén húsvétkor ismét találkoztak, ekkor már a felcseperedett gyerekek, a férfivá érett fiúk már a saját gyermekeikkel együtt ültek a nagy családi asztalnál.
A kiállításnak nincs határozottan artikulált eszmeisége, nem akar felszólalni cigányügyben, nem problematizálja a roma reprezentációt, nem beszél tradicionális roma női szerepekről,
a képekről a derű sugárzik,
egy összetartó család ünnepeinek dokumentumai. A kiállítás szimplán az esztétikának hódol: a képek ugyanis nagyon szépek, ha szabad ennyire profánul fogalmaznunk.
Ahogy Jolika végigfekszik a kanapén, és a ruhája, az ágyterítő, a fali függönyök hol lagúna, hol mária, hol nefelejcskék a fotós lencséjén keresztül, igen megkapó (Jolika a vízesésnél, 2011). A kiállításon vannak egyéni és páros portrék, így megfigyelhetjük hogyan változott 10 év alatt Jancsika (nem titok, meglett ember lett).
Szombat Éva egyébként teljesen más területen alkot, az
Orgazmust kérek, nem rózsát
című projektje kapcsán könnyen kitalálhatjuk, hogy tabudöntögetésben, szexuális felszabadításban, az őszinte, nyílt kommunikáció megmutatásában utazik, de ez nem jelentett akadályt abban, hogy egy ilyen témába is belevágjon. „Ennél a projektnél is az ember érdekel és a története,
ugyanolyan megértéssel fordulok hozzájuk, mint ahhoz a lányhoz, akinek a vibrátorát fotózom.
Nem érzek nagy különbséget azon kívül, hogy meglehet, egy Rostás lánnyal nem arról fogok beszélgetni, megmutatja-e a vibrátorát.”
A fotók elkészítését nem valamiféle társadalmi küldetéstudat inspirálta. „Nagy céljaim nem voltak ezzel, egyszerűen szerettem őket fotózni, bemutatni őket talán máshogy, érdekelt, hogy mi van velük. A családi történet nagyon tetszik, ahogy felnőnek a gyerekek, megdöbbentő, hogy aki akkor még kisbaba most, mostanra kész nő. Látszik, hogy máshogy haladnak a családtervezéssel mint én” – ironizál a (még?) gyermektelen művész.
A kiállítás már bezárt, a képeket a megnyitóról itt tudják megnézni.
Fotók: Huszár Boglárka
