„Nem gondoltam, hogy be fogják válogatni a rajzomat, mert szerintem nem elég szép. De nagyon örülök neki, hogy kiállították” – mondta az ötödik osztályos Erika a kiállításmegnyitót követően. Huszonkettő a gyerekek, négy pedig a tanáruk, Kasza Kriszta által készített kép került fel a Deák Diák iskola kiállítóterének falaira. A megnyitón zsúfolásig telt a terem büszke gyerekekkel és szüleikkel.
A Deák Diák iskolában tavaly volt az első olyan kiállítás, ahol az iskola diákja, Kun Dorottya műveit tekinthette meg a közönség. A kezdeményezés, hogy gyerek és tanár együtt állít ki közösen, teljesen újszerű. Üdvözli az ötletet, mert
minden gyerek lehetőséget kap,
hogy megmutassa ebbéli tehetségét is, mondta a kiállítás megnyitóján Farczádi Bencze Tamás igazgató.
„Azért is szeretek rajzolni, mert lenyugtat. A múltkor, amikor az egyik barátom felidegesített, csak leültem egy padra rajzolni, és elszállt tőle a mérgem” – mondta az ötödikes Loréna. „Kriszta néni is sokszor említi, hogy a rajzolás ki tudja kapcsolni az agyat, úgy bele lehet mélyedni” – tette hozzá osztálytársa, Panna.
„Jóval több képet ki tudtunk volna állítani, de egyfelől számolni kellett a hely kapacitásával, másfelől voltak rajzok, amik nem készültek el teljesen. De már ezekből is látszik, akad itt kurázsi bőven:
a gyerekek tehetségesek, kellő fantáziával, kreativitással rendelkeznek,
s nem mellesleg kitartók. Csak elindítottam egy gondolatot, szét kell nézni és látszik, milyen sok megoldás született” – mondta Kasza Kriszta. A gyerekek művei jobbára a rajzórákon, a rajzszakkörön és a napközi ideje alatt készültek, de aki nem volt elégedett a rajzával, hazavitte, ott is folytatta a tökéletesítését.
„Nem adtam túl sok instrukciót, az alapdolgokat átbeszéltük, de hagytam, hogy mindenki saját ötlete alapján haladjon.” A kiállítás témája a gomba volt. Nem volt megszabva, milyen stílusban vagy módon kell ábrázolni, át is lehetett értelmezni a formát. Volt, aki természeti környezetben festette meg, valaki rajzfilmfiguraként jelenítette meg, készült grafika, tollrajz, de olajpasztellel színezett vagy pontozásos technikával készített alkotás is.
A kiállításmegnyitón tanárok és diákok is felléptek egyaránt, kóruséneklés, szólóének gitáros kísérettel, cigánytánc-bemutató is volt. Rajzolással a legkönnyebb feloldani a nyelvi határokat – véli Kasza Kriszta. Több külföldi tanítványuk is van, aki még nem beszél magyarul és angolul, ezért nehézkes a kommunikáció velük. „Nekik a rajzolás,
az alkotás az egyetlen kifejezési mód, kommunikációs eszköz, amibe kapaszkodhatnak,
ami által biztonságban érezhetik magukat a számukra egyelőre teljesen idegen és érthetetlen környezetben. A rajzolásban otthonosan mozgunk, annak nyelvét értjük és beszéljük mindannyian, így azon keresztül tudunk jól kapcsolódni velük is.”
„Nem mindegy, hogy a gyerek hogyan és hol vezeti le a felgyülemlett feszültséget.” A rajzszakkörök és rajzórák áldásos tapasztalata egyaránt, hogy amikor a gyerek átengedi magát az alkotás örömének, ha van sikerélménye, megnyugszik. Erősödik a motivációja és a koncentrációs készsége is. „Az egyik lány végtelen flegmán viselkedett velem, napköziben sem akart maradni. Egyszer mégis sikerült becsábítanom. Addig fogalmam sem volt róla, hogy ennyire ügyesen rajzol. Az egyik legjobb kép az övé lett, ki is emeltem az órán a munkáját. Azóta csillogó szemekkel köszön rám.
Az alkotás önbizalmat is ad”
– mondta Kasza Kriszta. Olyan is volt, hogy üzenetben írta meg neki az egyik tanítványa, hálás érte, hogy újra megszerettette vele a rajzolást.
A tanórákat és a szakköröket az iskola rajzműhelyében tartják. „A teremnek csodás az atmoszférája, alkotásra sarkall. Az óráimon mindig relaxációs vagy dzsessz-zene szól. Előfordul, hogy Elemér bácsi, a pedagógiai asszisztens, besétál hozzánk a gitárjával. Egy darabig figyeli, hogy a gyerekek min ügyködnek, és abból ihletet merítve csap a húrok közé. Eszméletlen performanszok születnek így!”
Képek: Huszár Boglárka
