Az önkormányzat nem egyszerűen a legmagasabb bérleti díjat kínálót keresi. A pontozási rendszerben a szakmai koncepció háromszor többet nyom a latban, mint a pénz: minimum 1500 szavas üzleti tervet várnak, kitérve olyan részletekre is, mint az energetikai fenntarthatóság vagy a kerületnek tett közérdekű felajánlások. Az ajánlati biztosíték 1.080.887 forint – ez azonban csak a kezdet. Az új üzemeltető éttermet, kávézót vagy cukrászdát alakíthat ki, mindezt úgy, hogy közben a hely történelmi atmoszféráját is megőrzi. A kulturális szerepvállalást az önkormányzat sem hagyta figyelmen kívül: évi 5 rendezvényt kell majd ingyen befogadnia az új bérlőnek – ez nem tűnik túl nagy árnak egy ilyen presztízsű lokációért.

A győztes pályázó komoly kihívásokkal szembesül majd. A műemlékvédelem alatt álló 336 négyzetméter alapterületű épület teljes korszerűsítésre szorul, különösen az energetikai rendszerek.

– sorolta tavaly a problémákat Müller Zoltán, az előző üzemeltető, a Múzeum Kávéház és Étterem Kft. ügyvezetője. A felújítás több száz millió forintba kerülne, ráadásul minden átalakításhoz az Építési és Közlekedési Minisztérium műemlékvédelmi részlegének engedélye szükséges. Még a Múzeum Kávéház név használatáért is külön kell majd fizetni, mivel az védjegyoltalom alatt áll.

A leendő tulajdonosnak nem akármilyen örökség folytatását kell vállalnia. A történet 1876. június 22-én, pontban déli 12 órakor kezdődött, amikor Schodl Ádám, a Hungária szálló korábbi főpincére megnyitotta saját kávéházát báró Fechtig Károly frissen épült házában. Akkor kezdett benépesülni palotákkal az egykori Mágnásfertály a Nemzeti Múzeum épülete mellett. Eleve vendéglátóhelynek tervezték: Szkalnitzky Antal tervei szerint már az építéskor kialakítottak benne olvasótermet, teketermet és kávéfőző helyiséget.

Schodl Ádám nem aprózta el a marketinget: több napilapban is hirdette új vállalkozását, amely a „fővároshoz tökéletesen méltó kényelemmel” várta vendégeit. A kínálat a hideg italoktól a fagylalton át a francia biliárdig terjedt, és a siker nem is maradt el. A Nemzeti Múzeum, az egyetem és a Képviselőház közelsége ideális közönséget biztosított: nappal tudósok, politikusok és diákok, éjszaka pedig kártyaszenvedéllyel megáldott középiskolai tanárok és hivatalnokok népesítették be a helyiséget.

Az L-alakú térkialakítás lehetővé tette a funkciók elegáns szétválasztását: míg a Múzeum körúti oldalon hatalmas, félköríves kirakatablakok mögött zajlott a kávéházi élet, a Bródy Sándor utcai fronton kisebb termekben folyt a – nem mindig teljesen legális – kártyajáték. Ez utóbbi állítólag havonta 450 forintot hozott a konyhára, többet, mint a nappal eladott összes kávé.

1885-től már Múzeum Kávéházként működött tovább az intézmény, és a századfordulóra a kulturális élet egyik központjává vált. Falai között alakult meg a természettudósok Kis Akadémia nevű asztaltársasága, itt szerkesztették egy időben A Hét című folyóiratot Kiss József vezetésével, és olyan irodalmi nagyságok voltak törzsvendégek, mint Móricz Zsigmond, Tersánszky Józsi Jenő, Illyés Gyula, József Attila vagy épp Krúdy Gyula.

A hely különlegességét ma is őrzik a védett műtárgyak. A Fischer Ignác majolikagyárából származó csempeképek közül az egyik dinnyét evő falusi párt, a másik gémeskutas alföldi tájat ábrázol, náddal szegélyezett vízparttal. A velencei tükrök nem csak díszítőelemként szolgáltak: a hatalmas felületek optikailag tágították a teret. A magyaros motívumokkal díszített majolikacsempék három sorban futnak körbe a falakon, a mennyezetet pedig fehérre festett, faragott gerendázat tagolja női és férfifejeket, valamint címerpajzsokat ábrázoló oszlopfőkkel. A legértékesebb műkincs azonban kétségkívül a Lotz Károlynak tulajdonított Csikósverseny című mennyezeti falfestmény.

Ez a gazdag örökség a közelmúlt kávéházasait is kötelezte: az előző üzemeltető 13 éves működése alatt a hely elnyerte az Év Étterme és a Legjobb Tradicionális Étterem díját, sőt a Gault et Millau egyik sapkáját is.

a 2019-es 172,5 milliós bevétel és a nyereséges működés után egy év alatt 35,7 milliós veszteségbe fordult az üzlet. Hiába fizette az üzemeltető hónapokig a dolgozók bérét, 2020 augusztusára az utolsó alkalmazottat is el kellett bocsátani az OPTEN céginformációs rendszer adatai szerint.

A covid utáni újranyitást aztán az energiaválság tette lehetetlenné. Az előző bérlő még az ingatlan megvásárlásáról is tárgyalt az önkormányzattal, de ez is meghiúsult. A korszerűtlen épület rezsiköltsége az új árakkal már kitermelhetetlen lett volna. Az önkormányzat viszont ragaszkodik az étterem eredeti formában történő megőrzéséhez, miközben a felújítást a bérlő kötelezettségének tekinti – ez a kettősség eddig egy komoly érdeklődőt már eltántorított tavaly.

A kérdés tehát nem is az, hogy lesz-e jelentkező Budapest egyik legpatinásabb vendéglátóhelyének üzemeltetésére, hanem hogy akad-e olyan, aki képes lesz egyensúlyozni a műemlékvédelem szigorú előírásai, a modernizáció követelményei és a gazdaságos üzemeltetés hármas követelménye között – mindezt úgy, hogy közben méltó is maradjon ehhez a másfél évszázados történethez.

A mostani helyzet mindenképp orvoslásra szorulna, mindig szomorúan sétálok be a szerkesztőségbe, ha betekintek a szellemkávéház kirakatain. A Palotanegyed éke lehetne ez a hely, turistákat is tudna vonzani egy jó koncepció, a Time Out magazin által is az egyik legmenőbb környékként emlegetett, felfutását élő Palotanegyedben.

A helyszín közlekedési szempontból nehezen találhatna jobb pozíciót: a busz-, villamos- és metróvonalak szinte a küszöbig hozzák a vendégeket, az autósok pedig – már ha vállalják a belvárosi parkolás szokásos küzdelmeit – a környező utcákban találhatnak helyet járműveiknek. Az impozáns, 5,5 méteres belmagasságú tér számos lehetőséget rejt magában – akár galériaszint kialakítására is. A nagy utcafronti kirakatok természetes fénnyel árasztják el a helyiséget, amely több részre osztható, és rendelkezik minden szükséges kiszolgálóegységgel, beleértve a mosdókat, irodát és raktárt is. A pinceszint használata külön megegyezés tárgyát képezi a társasházzal.

Azonban nem minden arany, ami fénylik: az elektromos hálózat és a fűtési rendszer alapos korszerűsítésre szorul, a szimpla üvegezésű ablakok pedig aligha felelnek meg a mai energetikai követelményeknek. A burkolatok állapota is hagy némi kívánnivalót maga után. Mindent összevetve egy olyan gyémántról beszélhetünk, amely alapos csiszolásra vár – de a megfelelő befektető kezében ismét a környék egyik kulturális-gasztronómiai központjává válhat.

Jelentkezni, és előzetes bejelentkezés után a helyszínt bejárni március 31-ig lehet, további részletek itt és itt. A pályázatokat a Józsefvárosi Önkormányzat Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottsága bírálja majd el.

Nyitókép: Cseke Csilla / MTI