#kortárs képzőművészet

Pálinkás János
Törölni kellett az október 14-re meghirdetett záró tárlatvezetést. A tárlat így méltatlan körülmények között, néhány nappal a tervezett időpont előtt zárult.
2025. október 20.
Gökhan Ayhan
Ritka az olyan, a kávézást és a képzőművészetet ötvöző hely, ahol a művészet minden tolakodás nélkül megfér, és nem erőlteti rá magát a kávéját kortyoló vendégre. Júniusban a József körút 64. szám alatt megnyitott Hyggelig Specialty Cafe & Gallery közösségi térben letisztult, harmonikus, a művészetet csábítóan felkínáló hangulat fogad, ráadásul a térelosztás kitűnően alkalmas a bekuckózásra, az első randira, továbbá simán megejthető itt egy baráti találkozó vagy egy céges megbeszélés is.
2024. október 31.
Rebró Fanni
2019-ben már beszámoltunk a Bródy Sándor utcai Molnár Ani Galériáról, ami az anyahajója az idén februárban tőle nem messze nyílt am projects galériának. Most Fülöp Tímeával, az am projects új kurátorával beszélgettünk a Bródy Sándor utca 22. alatti kis galéria nagy terveiről, női koncepciókról, művészetről.
2024. március 28.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.