#majtényi lászló

Bujdosó János
Négy fiatal női alkotó mutatta be munkáit a Burában a múlt héten; a kis galéria falaira képzeletbeli világok, álmok, elvágyódás és az emlékezet mintázatai vetültek.
2025. február 23.
Takács Mária
Setét Jenő a hazai cigányság egyik legkarizmatikusabb vezetője volt, már életében példakép. Barátai és munkatársai emlékeztek rá halálának harmadik évfordulóján.
2025. január 30.
Bujdosó János
„Minden rendelkezésre álló eszközzel, az utolsó pillanatig küzdeni fogunk az ellátottjainkért, az intézményeinkért” – mondta Iványi Gábor azon a kedd délutáni demonstráción, melyet azért is szerveztek többek között, mert a Magyar Villamos Művek (MVM) azzal fenyegette meg őket, amennyiben nem rendezik adósságaikat, az intézményeikben kikapcsolják a gázt és a villanyt. Időközben az állam is megnyilvánult.
2023. október 19.
Szerbhorváth György
Különösebben nem szokásunk, hogy egy-egy tudósítás kedvéért elhagyjuk a kerületünket, hiszen akad itt program bőséggel. Most azért tettünk kivételt, mert a Ferencvárosi Művelődési Otthonban megtartott eseményen az Eötvös Károly Közpolitikai Társaság (EKINT) szervezte a ferencvárosi önkormányzattal, hovatovább a VIII. kerület is támogatta a rendezvényt. Ráadásul a november 6-i délután témája a roma-többségi együvé tartozás volt, tehát eleve ott volt a helyünk.
2021. november 10.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.