Lesz itt nagy dűnöm-dánom
Denis Villeneuve a Blade Runner 2049-cel inkább szakmai, mintsem a mozik kasszáinál elért sikere után újabb sci-fi újraindítását kapta meg az idén – nem kevesebb, mint négy halasztás után – érkező Dűne rendezését.
A sokak szerint feldolgozhatatlan regénysorozat alapján készült film a maga 155 perces hosszával kiérdemelte az űropera titulust, ami az első kötet csupán feléig vezeti a nézőt.
Ha belegondolunk, hogy ennek a résznek nem kisebb feladata volt, mint hogy világot teremtsen, úgy könnyen megbocsátható neki ez a nézőt próbáló maraton.
Hogy a szegény mozilátogató dolgát megkönnyítsék, a férfiszínészvilág krémjét leszerződtették a filmre. Ők nemcsak bőrükkel verik vissza szépen a perzselő sivatagi napfényt, de játékukkal sem maradnak el az elvárásoktól. Időnk nagy részében az anya-fia (Rebecca Ferguson és Timothée Chalamet) szálon fogjuk legeltetni a szemeinket, amit szerintem lett volna még hova szőni. Bízzunk benne, hogy ez a későbbiekben kiegészül.
A képek gyönyörűek, mesteriek a kompozíciók és színek, sikerült úgy feldolgozni a sivatag bemutatását, hogy az ne tűnjön önismétlőnek.
Habár a zene nem emelkedik ki Hans Zimmer munkásságából, de tökéletesen simul minden jelenet alá. Szeretném még kiemelni a harcjelenetek és a díszletek igényes, apró részletekbe menő kidolgozását, hála nekik, az utolsó fél óráig simán nem jut eszünkbe az unalom szó.
Dűne – forgalmazó: InterCom
4/5
Termékeny kételyek
Még elcsípheti az utolsó napok egyikét, aki nem látta a Gerhard Richter-kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában. Természetesen nem egy kis kritikában kellene ezt az életműkiállítást boncolgatni, de talán fel lehet villantani a jelentőségéből valamit. Vele egy tényleg korszakos alkotó érkezett Budapestre.
A 89 éves Richter végigélte a XX. századot, töltött ebből kelet-, majd nyugat-német területen is, és ennek megfelelően a történelemmel, a művészettel, az emberképünkkel kapcsolatban leginkább kérdései, kételyei vannak, mint válaszai.
De azok zseniálisak.
A kép élvez elsőbbséget, nem az elmélet, pedig a gondolatokat Richter következetesen végiggondolja. Ahogy a fotóról festőként gondolkodik, vagy ahogy az absztraktot egyesíti a figurálissal, vagy ahogy eljut Birkenau absztrakt képeihez, szürke tükröződő felületeihez, az gyomron ragadja a nézőt. És a legfrissebb ceruzarajzai is erősek, hiába ezek tűnnek a legabsztraktabb alkotásoknak: lenyomatok, mértanilag megalkotott vonalak világa. Olyan autonómia ez, amelyben magunkat, a mi világunkat is felmérhetjük, az örök jelenben élő közösségimédia-világot, és nyugtalanító gondolatokra lelhetünk. Azaz: erre való a művészet.
Gerhard Richter, Valós látszat – Magyar Nemzeti Galéria
5/5
Kísértet- vagy kísérlethorror?
Bergendy Péter, az Állítsátok meg Terézanyut! című szinglidráma rendezője most kipróbálta magát az ijesztgetős műfajban is, melynek minden kötelező elemét ismeri, a film mégsem áll össze egységgé.
A cselekmény több elemében logikátlan ugrásokkal halad, a szereplők közt nincs valódi kapcsolódás, a karakterekben fejlődés, a film végig az olcsó ijesztgetés eszközét használva próbálja a néző figyelmét időről időre visszahozni.
A Post Mortem az első világháborút követő spanyolnátha utáni időszakban játszódik, amikor a falvak magukra maradnak a sok temetetlen halottal a fagyban.
Az arra járó vándorfotóst megkéri egy kislány, fotózza le a rengeteg elhunyt családtagot – majd hozzáteszi: ha nem fél a kísértetektől. A falu lakói hamar kiutálják az idegent, szállásadójával soha nem beszél két szónál többet.
A filmben mindenki tőmondatokban kommunikál, esetlenek a megszólalások, kiváló színészek kapnak a szájukba hiteltelen szövegeket.
A film sajnálatos módon áll be azon magyar filmek sorába, ahol adott a nem rossz ötlet, a tehetséges stáb, jó zene, igényes képi megvalósítás, de a kidolgozás közben valahol elvész a lényeg. A nagy nevek, mint Anger Zsolt, Hámori Gabriella, Reviczky Gábor alig egy-két jelenetben jelennek meg abszolút mellékszerepben. Mi sem „logikusabb”, hogy ezt a filmet neveztük az Oscarra.
Post Mortem – forgalmazó: InterCom
2/5
Nyitókép: Jelenet a Post Mortem filmből
