Idén is van Bacsó Bár, már negyedszer, a Bacsó Béla utca kiülős elején, a Rákóczi térnél. Idén öt utcakoncertet szervezett meg a Rendezvény8, melyek kéthetente vannak keddenként este hattól. A héten Juhász Zoli lépett fel, mi is meghallgattuk őt, és beszélgettünk is röviden.

A Bacsó Bárban fiatal – „feltörekvő” – zenészekkel lehet találkozni, ami szemmel láthatóan odavonz olyanokat is, akik nem rajongók, hanem zenekedvelő kíváncsiak. A meghívott zenészek egyáltalán nem amatőrök, sokan közülük, ahogy Juhász Zoli is, megfordul a Szigeten és egyéb fesztiválokon, más nagyobb helyszíneken is.

A Bacsó Bár lényegében utcazene, a helyről, erősítésről nem kell a zenészeknek gondoskodniuk, a koncert ingyenes, a helyszín pedig egy olyan utca, ahol két vendéglő asztalainál is ülnek vendégek, két kör szék és az utcabútorok a nézőtér, s közben jönnek-mennek a járókelők is.

Juhász Zoli elmondta, volt utcazenész is az elején, nem idegen neki a közeg, sőt az előző napon egy erdei tisztáson koncertezett egy budai kőfejtő mellett. Ott is voltak legalább ennyien, tette hozzá, kicsit meg is áztak. Itt 35-en ültek vagy álldogáltak a „nézőtéren”, de az asztaloknál is ült legalább ennyi, hetven-nyolcvan ember egy ilyen helyszínen már nem is kevés. Figyeltem a vendégeket az asztal mellett, szinte mindenki a zenét hallgatta.

Juhász Zolit nem haverságból Zolizom, művészként mindenki így ismeri. Játékos és befelé forduló személyiség, ahogy én láttam. Ült egy elektromos gitárral az ölében, és behunyt szemmel énekelt, a haja szinte eltakarta az arcát. Azt mondta, ezekben a dalokban a szöveg igazán fontos, és valóban, a hallgatók, bár mozogtak is a zene ritmusára, a szöveg fordulataira reagáltak mosollyal, halk nevetéssel, maguk is behunyt szemmel elmerengve. Zoli a Z-generáció szülötte (95-ös), és nekem afféle boomerként (közel negyven év választ el minket) kellemes meglepetés volt, hogy milyen könnyen lehet hozzá kapcsolódni, mennyire megközelíthető a belső világa, miközben egészen más fogalmakkal él.

Volt egy dala – egy lírai dal, mint a legtöbb –, ami a vonatpótló buszokról szólt. Ebben nem volt szerelem, csak buszok, amelyek végül mégis egy belső utat jártak be. A szöveg játékos volt, humoros, de befelé is fordult. Nem okoskodni akarok, a zene műfaját sem tudtam meghatározni – Zoli szerint mondhatjuk, hogy indie, de talán nem is kell besorolni sehová –, a szöveg megközelítése azonban költői, és hamar befogadható.

A számok többsége magyar nyelvű volt. Ő azonban a dalait többnyire angolul írja, mondta. Nem üzleti megfontolásból, hanem mert az angol a második anyanyelve, gyerekként élt Angliában.

De ma senkitől nem lehet rossz néven venni, ha angolul ír, mert a zene (digitális) terjesztése mára teljesen nemzetközi lett. Zoli olyanokat mondott, hogy „ez a szám most jött ki”, mintha egy új album jött volna ki lemezen, de az Apple Musicon vagy a Spotifyon jelent meg, onnan letölthető. Nem is volt nála CD, ahogy ezt régen megszokhattuk koncerteken, csak elmondta, hol keressék a felvételeit. Hogy ez jó vagy sem, régi vita, a szóhasználat még a múltat tükrözi, de a mai zenész élete teljesen a digitális térbe szorult. Kérdeztem, miből él, azt mondta a zenéből, de ezt már csak az ő generációja érti, hogyan lehetséges, az öreg zenészek világvégének érzik ezeket a változásokat.

Arra is kíváncsi voltam, Angliában milyen zene hatott rá leginkább. A Clash, mondta. Az 1976–86 között aktív punk rock banda – punk ide, punk oda, zenélni is tudtak – minden, csak nem lírai muzsika, inkább forradalom. Zoliban semmi punkos nincs, de azt mondta, valójában meglehetősen forradalmi alkat. Írt egy keményen kormánykritikus dalt legutóbb, csak a fülkeforradalom a kormányt elsodorta, így ezt most nem tudja előadni.

Az egyik dalát Csoóri Sándor ihlette, és érdekes története van. Eljutott egy irodalmi körbe, ahol Csoóri költészetét nagyra becsülik, ott találkozott először a verseivel. Biztatták is, hogy zenésítse meg pár versét. Megszeretett egy csomót közülük, de egyik sem adta magát, hogy dal legyen belőle. Ezért kivett egy-egy sort Csoóri verseiből, és ebből próbált énekelhető szöveget létrehozni. Végül sikerült, mondta, minden sorban igazított valamit a ritmus, a prozódia vagy a jelentés miatt, igaz, már semmi nem maradt benne Csoóri szavaiból, de a lelke mégis megmaradt. Elénekelte ezt is, finom kis dal lett.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf