Raduly József neve a 100 Tagú Cigányzenekar éléről, a Muzsikus Cigányok Parkja és a józsefvárosi zenekar megalapítása miatt ismerős. Ám egyszer sem említi meg Benga Oláh Tibor nevét, noha úgy tudom, ezeket együtt hozták létre. A könyve elvileg önéletrajz, ám valójában nem létező műfajú. Raduly József célja az volt, hogy a roma fiatalok elé hősöket állítson. Látva az elképesztő önfényezést, ami a könyv szinte minden lapjáról dől – akkor is, amikor nem magáról beszél –, jobb, ha a cigány fiatalok nem róla vesznek példát.
Ritkán élek a negatív kritika eszközével, de e kötet mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Az író megfeledkezik egy kulcsfontosságú körülményről: a történeteknek még ma is élnek szemtanúi.
A 100 Tagú Cigányzenekar megalakulásával kapcsolatban máig tartja magát az a mítosz, hogy az egészet Mészáros Tivadar, a Duna Művészegyüttes karmestere álmodta meg. A történet szerint id. Járóka Sándor 1984-es temetésén, a több száz gyászoló muzsikus láttán hangzott el először a bűvös mondat, ami aztán az 1985. november 2-i alapításhoz vezetett. Csakhogy a valóság más, és ideje tisztázni a tényeket. A zenekar alapötlete férjemtől, Fátyol Tivadartól származik. A Mátyás tér mellett laktunk és minden nap arra jártunk, folyton azt hajtogatta nekem 1980–1981 környékén, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem alakítja a „száztagú Mátyás téri filharmonikusokat”. A tervét megosztotta Lakatos Menyhérttel, és ketten kezdtek kilincselni minisztériumi engedélyekért. Sikerült egy asztalhoz ültetni és összehívni a kor legnagyobb formációit: a Rajkó Zenekart, a Honvédot, a Budapest Táncegyüttest, a Duna Művészegyüttest (innen csatlakozott Mészáros Tivadar is) és a Magyar Állami Népi Együttest, amely a próbatermét is biztosította a kezdetekhez. Az állami szféra mellett a toborzás másik fő forrását az ország legjobb vendéglátós zenészei, valamint az 1984-es országos Vonópárbaj győztesei adták – ebből a pesti elitből jött többek között Boross Lajos is. A férjem elindította a folyamatot, de az alakuló ülés után már nem akart szerepet vállalni a zenekarban, a dicsőséget mások aratták le.

Fotó: Mile Máté
Valahányszor válságba került az együttes, mindannyiszor a férjem segítségét kérték. Ez történt akkor is, amikor Raduly József került a 100 Tagú Cigányzenekar élére, hiszen a férjem ajánlotta be hozzájuk (a nevét egyetlen egyszer sem írja le).
Kétségtelen, hogy Raduly József elnöksége alatt a zenekar hírneve jelentősen megnőtt, és számtalan sikeres hazai, valamint külföldi koncertet adott. Azonban Raduly egyetlen alkalommal sem mulasztotta el, hogy a formáció kizárólagos arcaként önmagát tüntesse fel, háttérbe szorítva a nemzetközi hírű sztárprímásokat. Komoly hiányosság, hogy a kötet csupán fényképeken jeleníti meg őket, szakmai érdemeikről mélyen hallgat. Akkor sem nevezi meg az érintett művészeket, amikor büszkén felsorolja a tagok rangos állami elismeréseit, például a Liszt- és Kossuth-díjakat.
Miközben beszél az OSZK-ról és a kulturális szövetségről is, a legfontosabb neveket nem írja le. Nem említi Beke Farkas Gyulát, az OSZK Népzenei osztályának 1950 és 1976 közötti legendás vezetőjét, akinek köszönhetően abban az időben minden egyes muzsikus el tudott helyezkedni, és külföldi turnékra járhatott. Az ő unokája, Beke Farkas Nándor később szintén a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke volt. A szerző mélyen hallgat Lakatos Menyhértről is, a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének első elnökéről.
A könyv történelmi narratívája téves, és szembehelyezkedik a roma értelmiség kutatásaival. Elhallgatja Mária Terézia törvényeinek máig ható kárait, a roma holokausztnál pedig tévesen „Himmler-féle rezervátumnak” nevezi az auschwitzi családi tábort, amely felállítása a szülők ellenállása miatti kényszerű náci taktika volt.
A legsúlyosabb ferdítése, hogy faji alap helyett „közbiztonsági okokra” vezeti vissza a deportálásokat.
Ezzel relativizálja a romák faji alapú megsemmisítését, és elhallgatja, hogy a polgárosodott muzsikus cigányokat ugyanúgy elhurcolták, mint az oláh cigányokat. Bár Josef Mengele neve megjelenik a könyvben, a szerző hallgat a legsötétebb valóságról: arról, hogy a hírhedt náci orvos a cigány családi tábor mellett állította fel laboratóriumát, ahol roma gyermekeken és felnőtteken végzett embertelen, áltudományos kísérleteket, mielőtt áldozatait meggyilkolta vagy gázkamrába küldte volna.
Szinte nincs mondata, amibe ne tudnék belekötni, de terjedelmi korlátok miatt nem tehetem. Számos idézetet ír mottóul az egyes fejezetek előtt, de a könyv mottójául választott vers szerzőjének nem írja oda a nevét. Most megteszem: Nagy Gusztáv. Végezetül csak annyit: a könyv címe A cigánykunyhótól Hollywoodig. A 100 Tagú valóban koncertezett Los Angelesben, de Hollywoodba csak kirándultak, és – ellentétben az állításával – ott nem készült kép- és hangfelvétel.
Nyitókép: Huszár Boglárka
