Balszélfogó helyett csirkefogó

2025. június 21.

Most burgonyák, egykor a magyar irodalom nagyjai ültek itt

Egykor Mikszáth, Kosztolányi, Móricz, Babits itta a reggeli kávéját a József körút 45. számú aljában működő Baross kávéházban, méghozzá a bejárattól balra eső asztalnál, amely saját nevet is kapott - egy pezsgő szellemi műhely mégiscsak saját nevet érdemel. Még akkor is, ha valójában csak egy asztal egy kávéházban.

A József körút és a József utca sarkán

A Krúdy – egykor József – utcában, a Rökk Szilárd és a József körút közötti részen árkádos üvegportál néz a Baross utcáig húzódó keskeny, háromszögletű térre, amelyet a legtöbben a Csirkefogó szoborról ismernek. Kevesen hinnék, hogy egykor itt működött a fénykorában a New York kávéházzal egyenrangú, írókkal, festőkkel és színházi emberekkel zsúfolt Baross kávéház és a legendás „balszélfogó”.

A Baross kávéház bútorait Thék Endre asztalosmester tervezte, akárcsak a Budavári Palota, az Országház és az Operaház berendezését. Egy asztalnak ugyanakkor nem csak az tud rangot adni, hogy ki tervezte, hanem az is, hogy kik ülnek mellé: 1894-től itt szerkesztette Mikszáth az Országos Hírlapot. Ahogy Saly Noémi írja a Törzskávéházamból zenés kávéházamba című könyvében „nem kellett messzire szalajtani a hordárt a kézirattal”, hiszen a nyomda a József krt. 65. alatt működött. Mikszáth egyébként sem mozdult messzire ettől az asztaltól, élete során körbelakta a Józsefvárost, legutoljára épp azon a téren – 1902 és 1910 között –, amelyet épp a halála előtt tizenhét nappal kereszteltek át Mikszáth térre.

Az egyik asztal később is illusztris hellyé vált, illusztris törzsvendégekkel. 1905 körül – miután a Kálvin tér és a Kecskeméti utca sarkán található Báthory kávéház lehúzta a rolót – új vendégek jelennek meg a bejárat szélfogójától balra található kerek kis asztalnál, a „balszélfogónál”. És kik voltak a „balszélfogó” asztaltársaság tagjai? Az Alföld folyóiratban Arany Zsuzsa Kosztolányi Dezső életéről szóló cikksorozatában 2014-ben így ír erről: „Kosztolányi Dezső egyik első törzshelye a Baross Kávéház volt (a József krt. 45. szám alatt), ahol az ún. balszélfogó asztaltársaság tagjai között foglalt helyet. […] Kosztolányi számára – az indulás éveiben – különös jelentőséggel bírt, hogy a Balszélfogó tagjai közé soroltatott. Eleinte – mikor még nem rendelkezett önálló keresettel – főként kisebb kávémérésekbe járt, illetve józsefvárosi kurtakocsmákban ebédelt. Egzisztenciálisan és a kapcsolatépítés terén egyaránt előrelépést jelentett egy irodalmi kávéház törzsasztaláig eljutni. Az asztaltársaság tagjait ugyanis a korszak ismert – vagy épp induló – művészei adták.”

A balszélfogó eredetileg a Magyar Szemle című hetilap újságíróinak törzsasztalául szolgált, ahová Kosztolányi is írt. Az eredeti törzsasztal tagja volt „a hetilapot névleg vezető Szemere György és a tényleges szerkesztő, Hevesi Sándor, valamint a főmunkatársak, azaz: Fülep Lajos, Cholnoky Viktor, Márkus László, Kürthy György és Kosztolányi unokatestvére, Csáth Géza” – írja Arany Zsuzsa. Miután 1906 októberében megszűnt a Magyar Szemle, és kávéház is bezárt, áttették székhelyüket a Baross Kávéházba. A törzsasztal névadásának külön legendája van, amelyet Bálint Lajos így ír le: „[Márkus László] kedvéért és kezdeményezésére telepedett az asztaltársaság a kávéháznak egyetlen olyan kerek, nagy asztalához, amely ott állt közvetlenül a bejárat mellett, a szélfogó védelmében.” A Barossba „áttett” balszélfogó állandó vendégeiről Arany Kárpáti Aurélt idézi: „Móricz éppúgy a balszélfogótársaságába tartozott, mint Babits Mihály, P. Ábrahám Jenő, Kortsák Jenő […], Bevilaqua Béla, Vajda Ernő, Bálint Lajos, Bánóczi László, Vajda László, Török Gyula […], Karinthy Frigyes és Pethő Sándor.”

Kós Károly a Hármaskönyvben, a Találkozásaim Móricz Zsigával című írásában „kávéházi cigánytársaságnak” nevezte a balszélfogó asztaltársaságot, arra utalva ezzel, hogy akár hajnalig is ott felejtették magukat a törzsvendégek. Kós persze élvezte ezeket az elnyúló és sziporkázó vitákat, hiszen maga is állandó résztvevőjük volt. A legenda szerint itt dicsekedett el először Zrumeczky Dezsővel együtt a Fővárosi Állat- és Növénykert épületeinek vázlataival, talán még a Wekerletelep később róla elnevezett főterének terveivel is.

Sör, virsli és néger lárma

„Soha nem volt a magyar fővárosban olyan nyüzsgő, teremtő erjedéssel tele kávéházi élete az irodalomnak, mint a New York és a Baross kávéházirodalmi virágkorában. Az a nagy megújhodás, amely a francia szimbolizmus hatása alatt lobogott végig irodalmunkon, s amelynek nyugtalan fáklyahordózója Ady Endre volt, ebben a két kávéházban forrott és öntötte dekadens álmait az éjjeli elektromos naptüzek fényében az új irodalmi palánták legjótékonyabb harmatával, a sötét cikórialével. Az irodalom biokémiájának eljövendő empirikusai talán pontosan meg fogják állapítani, milyen belső, okozati kapcsolat van a pótkávéházak produkciója és aközött az irodalmi képzetvilág között, amely fekete zongorák, sötét orchideák, bűnvirágok, lobogó ajak, asszonydémonok, sárpadt lézengés és fantasztikus panoptikumfigurák bizarr rekvizitumaival népesítette be újabb líránkat” – írta a Supka Géza-féle Literatura 1926. évi 5. lapszámában a „y. s.” szerző.

Fotó: Bauer Sándor / Fortepan

Az Irodalmi kávéházak alkonya és újjáébredése alcímű írás azonban vad kesergésbe fordul ezután: „A Baross kávéházban pedig írmagja sem maradt írónak. Két évvel ezelőtt történt egy kísérlet, hogy a régi balszélfogó, Márkus László asztaltársasága újra megkezdje összejöveteleit régi kedves zugában. De az írók nem érezték már jól magukat ebben az új világban, ahol józsefvárosi spiessek lelke andalodott magyarrá a szaloncigány elviselhetetlen lármájú néger talpalávalói mellett, és ez a kísérlet két-három összejövetel után szecesszióra vezetett a Múzeumi kávéházba, ahol aztán szép csendesen jobblétre szenderült.”

Hogy miféle nyárspolgárok között nem érezték jól magukat az írók, arról Nyáry Krisztián Itt kávéztak ők – Írók, művészek és kávéházaik című könyve ad útmutatást. A Baross másodvirágzása már a két világháború között történt, amikor Szepesi Frigyes húsgyáros vette át a helyet: „Specialitásai, a Szepesi-virsli és frissen csapolt sör azonban jobban vonzották a Józsefváros polgárait, mint a művészeket. A szuterénben is az ő szórakoztatásukra rendeztek rendszeresen zenés estélyeket.”

Nyárytól tudhatjuk azt is, hogy a II. világháború után diákmenza, „majd különböző, hasonlóan bánatos vendéglátóhelyek” nyíltak – és zártak be – Mikszáth egykori „szerkesztőségében”. Jelenleg egy élelmiszerlánc üzlete működik a boltívek mögött és a balszélfogó helyén válogathatunk az olcsó krumplik között.

Nyáry írja, egy árva emléktábla nem hirdeti az épületen, hogy a burgonya helyén egykor milyen nagy koponyák, jelentős művészek kortyolták a feketét és váltották meg a világot. Ezen érdemes lenne változtatni.

Nyitókép: Bauer Sándor / Fortepan

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.