Mielőtt elkezdődött volna a rendezvény, a II. János Pál pápa téren gyülekezők közül több fiatal is azt nyilatkozta, hogy nagyjából nettó 200-230 ezer forint között mozognak az albérletárak Budapesten, a „szerencsésebbek” már 150 ezerért hozzájuthatnak egy egyszobás lakáshoz a városnak nem a legjobb kerületeiben. A helyzet siralmas, s ennél is van lejjebb, elég csak arra gondolnunk, hányan húzzák meg magukat penészes, egészségtelen környezetű, komfort nélküli lakásokban, hajléktalanszállókon, a téli időszakban átmeneti melegedőkön.
Felszólalásában Soproni Tamás, a hatodik kerület polgármestere arról beszélt, hogy egyre bővül azok köre, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy a városban lakjanak. A lakhatáshoz való jog nem kiváltság, hiányában a társadalom a méltóságát veszíti el. „Egy furcsa és beteg világban élünk. Olyanban, ahol a világ legnagyobb taxis cégének nincsenek autói, a világ legnagyobb tartalomszolgáltatói nem állítanak elő tartalmat, és ahol a világ legnagyobb szállásszolgáltatójának egyetlen kiadható szobája sincsen” – mutatott rá. Emlékeztetett, hogy Terézvárosban az Airbnb és társai tüntették el a lakások közel tíz százalékát az emberek elől, és adták át a turistáknak. Úgy fogalmazott, hogy az állam építsen otthonokat magyar embereknek, az lenne az igazi családbarátság. A civileknek megköszönve a munkájukat kiemelte, hogy ők azok, akik emlékeztethetik a politikusokat arra, hogy a város nem a befektetőké, hanem az embereké.
Habóczki Orsolya, a Szikra Mozgalom elnökségének tagja kitért rá, hogy a lakhatási válság nem az utcára kerüléssel kezdődik. „Lakhatási válság az, amikor egy nő a gyerekeivel nem tudja otthagyni a férjét, aki veri, mert nincs hova mennie. A lakhatási válság az, amikor egy roma honfitársunk nem tud beköltözni egy városba az önazonosságinak csúfolt, kirekesztő törvény miatt, amikor egy idős ember megfagy a saját otthonában, mert a filléres nyugdíjából nem telik fűtésre” – hívta fel a figyelmet. Úgy vélte, hogy míg milliók küszködnek lakhatási nehézségekkel, addig egyesek az ő nyomorukon gazdagodnak meg. Szerinte a fenntarthatatlan rendszerrel úgy szállhatunk szembe, ha felismerjük, hogy nem egyéni problémáink vannak, hanem közös küzdelmünk.
Shakkour Aram VIII. kerületi önkormányzati képviselő felidézte, hogy gyerekként a családjával anyaotthonban, majd egyik albérlet után a másikban lakott. „A hatalom szégyene, hogy miután elveszíted a lakhatásod, az aluljáró, az erdő, vagy a bogaras hajléktalanszálló között választhatsz. Alig kapsz segítséget, s mindezt tetézi, hogy ki vagy szolgáltatva a szerhasználatnak, az alkoholizmusnak, az erőszaknak.” Tényként mondta el, hogy ma Budapesten alig van 36 ezer önkormányzati bérlakás és ezzel szemben 160 ezer lakás üresen áll.
A II. János pápa térről a tömeg rendőri kísérettel átvonult az Erzsébet térre. Az odavezető úton semmilyen fennakadás, vonulást akadályozó tényező nem történt, volt, aki csatlakozott, míg mások távolról, az ablakból nézték a lelkes és elszánt, antikapitalista táblákat, zászlókat magasba emelő embertömeget. Bizarr látványt nyújtott, amikor a lakhatási válságért összeverődött tömeg, közel a Blaha Lujza térhez egy szálloda előtt álló hatalmas limuzin előtt haladt el.
Az Erzsébet téren felhangzott a kórus. Énekében megemlékezett a 2022-ben kilakoltatott, majd azt követően rövid időn belül elhunyt kódexmásoló, irodalomtörténész Kovács Zsuzsáról.
Jámbor András, a VIII. és a IX. kerület parlamenti képviselője erőteljes beszédében kijelentette, hogy a budapesti negyven év alatti hajléktalanok közel fele a gyermekvédelmi rendszerből kerül ki. Hangoztatta, hogy a lakhatási rendszer, a gyermekvédelmi rendszer és a szociális ellátórendszer nem biztosítja ma itthon a normális megélhetés, a tisztességes, boldog élet feltételeit. Megjegyezte, hogy a rendszert fenntartó, a társadalmi igazságtalanságokat támogató társadalmi és gazdasági viszonyok átgondolása szükséges.
Jámbor András a beszédét azzal zárta, hogy reméli, lesz egyszer a szociális ellátórendszerben, a gyermekvédelemben, a végrehajtásban, a devizahitelezésben, a lakhatási válságban történtekkel szembenéző Magyarország, ami a szembenézésen túl meg is oldja a problémákat.
„A valóságban az önazonossági törvény a kitiltás törvénye” – fogalmazott a következő felszólaló, Szénási Szilvia, az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítványtól. Az egybegyűlt tömegnek azt is elmondta, hogy Magyarországon több mint egymillió ember él a létminimum alatt, rengeteg ember a jövedelme felét vagy annál is többet költ lakhatásra. Szénási megemlítette, annak idején milyen nehezen jutott a szervezet irodához, hát még mennyire nehéz albérletet találnia egy roma származású fiatalnak. Kiegészítésül hozzátette, hogy a kitiltótörvény elvette a lehetőséget a szegény emberektől, a romáktól és a legkiszolgáltatottabbaktól. „Szeretnék egy olyan Magyarországon élni, ahol nem a származásom számít, hanem az, hogy magyar állampolgár vagyok” – fejezte be.
A Város Mindenkié csoporttól Lakatosné Jutka és Misetics Bálint emelkedett szóra. Lakatosné Jutka annak adott hangot, hogy mennyire dühösek, hiszen a lakhatás a mai napig nem alapvető emberi jog és a kilakoltatások továbbra sem szűntek meg. „Miért van az, hogy a lakhatás még mindig nem megoldott sem a családoknak, sem azoknak a fiataloknak, akiknek nincs más választásuk, mint az utca?” – tette fel a kérdést. „Ettől a kormánytól sokkal több segítséget kapnak a gazdag, mint a szegény családok” – jelezte erélyesen. Lakatosné Jutka bízik benne, hogy jövőre a lakhatást szem előtt tartó kormányt sikerül választania Magyarországnak.
A Misetics Bálint ismertette adatok lesújtóak voltak. A szélsőséges szegénységtől az Európai Unióban a magyar állam védi meg legkevésbé a saját polgárait. Itt világviszonylatban is kiemelkedően magas adóteher sújtja a legalacsonyabb keresetűeket, adórendszer a tőkével és a leggazdagabbakkal barátságos. A magyarországi iskolarendszer nem az esélyegyenlőség, hanem a hátrányok újratermelődésének gépezete.
Az esemény végére szinte mindenkit átjárt a hideg, olyannyira lehűlt a levegő. És van, aki az utcán vagy egy fűtetlen lakásban kénytelen pihenésre hajtani a fejét.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
