Vallomást tett a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) vezető elemzője arról, miként készült az a jelentés, amely a portált „külföldről finanszírozott, dezinformációs és hírszerző tevékenységet folytató” szervezetként írta le. A Fővárosi Törvényszéken zajló perben, amelyet a kerületünkben működő Átlátszó indított az SZH ellen.
Sári Miklóstól többek között azt kérdezték, mivel tudja bizonyítani a per tárgyát képező Facebook-videó állításait, miszerint az Átlátszó kémkedik, dezinformációt terjeszt, külföldi nyomásgyakorló és befolyásszerző hálózat tagja, valamint hírszerzési tevékenységet is folytat. A Szuverenitásvédelmi Hivatal elemzője
nem tudott bizonyítékokkal szolgálni,
csupán a jelentésben is megfogalmazott állításokat és összeesküvés-elméleteket ismételgette – írja az Átlátszó, melynek részéről Bodoky Tamás alapító és a portál jogi képviselője, Tóth Balázs vett részt a tárgyaláson.

Meghajlított fogalmi keretek
Sári Miklós és a hivatalt képviselő Pálvölgyi Ákos vizsgálati igazgató részéről többek között az is elhangzott, hogy
nem tartják sértőnek az állításaikat.
Szerintük a hírszerzés ma már nem dehonesztáló kifejezés, nem azt jelenti, mint régen, nincs pejoratív tartalma sem. „Én nem tudom, miért sérelmezi a felperes, hogy ezt hírszerzésnek neveztük. A mai világban […] a nyílt forrású hírszerzés teljesen elfogadott módszer” – mondta Sári.
A jelentésben és az annak alapján készült videóban viszont elhangzik az az állítás, hogy az Átlátszó tevékenysége „hírszerzés és dezinformációs tevékenység, amely súlyosan sérti Magyarország szuverenitását”. Érdekes Sári érvelése a dezinformációról is, szerinte ez nem azt jelenti, hogy valaki hazudik vagy hamis dolgot állít, hanem „egy strukturált,
szándékosan torzító kommunikációs gyakorlatot jelent,
amely az információ szelektálásával, keretezésével, kontextusból való kiemelésével valóságtorzító hatást fejt ki”.
Az is elhangzott – ahogy a legelső, májusi tárgyalási napon is –, hogy a jelentés megállapításai csak következtetések, vélemények,
nem pedig tények,
így nem lehet őket jogilag tényállításként értékelni.
Ez leginkább akkor volt tetten érhető, amikor a tanú a jelentés „dezinformációs kampánya ürügyet teremtett Brüsszelnek, hogy uniós pénzek visszatartásával zsarolja Magyarországot” mondatát igyekezett alátámasztani: „ennek a tényállításnak az alapját képezi egyrészt a Sargentini-jelentés, másrészt a 2023–24–25-ös jogállamisági jelentések. A felperes ezek összeállításában tevékenyen részt vett” – mondta Sári.
Ez az állítás azonban nem felel meg a valóságnak: az Átlátszó sem a Sargentini-jelentéshez, sem az Európai Bizottság jogállamisági jelentéseihez nem készített részjelentéseket. Amikor a bíró rákérdezett, tud-e olyan dokumentumot, amely alátámasztja, hogy az Átlátszó részt vett a jelentések megírásában, a tanú így válaszolt:
„én így értelmeztem a szövegkörnyezetében, hogy hozzájárultak”.
Ez pedig inkább értelmezési, mint ténykérdés az Átlátszó szerint.
Súlyos vádak, meg nem tett feljelentések
Sári Miklós vallomásának a végén a bíró megkérdezte, ha az SZH jelentése olyan súlyos megállapításokat tartalmazott, akkor
miért nem küldték meg az ügyet a nyomozóhatóságnak?
A tanú válasza tömör volt: „ilyen szempontból nem merült fel, és nem is küldtük meg”.
Ez a mondat az Átlátszó szerint egyértelművé tette, hogy „az SZH sem maga nem tekintette jogsértésnek az Átlátszó működését, sem bűncselekményt nem látott benne. Mindezek ellenére a nyilvánosság előtt a szervezetet kémkedéssel, dezinformációval és külföldi manipulációval vádolták.”
A teljes bírósági meghallgatás itt nézhető meg.
Ítélet december 4-én várható.
Bodoky Tamás idén júniusban részt vett a lapunk által szervezett, a polgári engedetlenség lehetőségeiről szóló vitaesten:
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf