Csakugyan

csakugyan_123
2026. április 05.

A szeretet parancsa az ellenségre is kiterjed, itt nincs felmentés

Gyűlölettel nem lehet igazságosabb országot építeni – Bolba Mártával húsvétról, kampányhajráról, új utakról.

Powered by RedCircle

„Számomra a húsvét a halált legyőző élet ünnepe: valami olyat teremt az Isten, amit korábban nem láttunk, lehet, hogy nem is létezett. Életet teremt ott, ahol nem volt élet”, mondja Bolba Márta józsefvárosi lelkész, a Mandák ház és a Dévai Fogadó vezetője a húsvét kapcsán.

Az ünnep végigkíséri a Mandák ház és a Dévai Fogadó életét is, ahol a háború elől menekült családok, főként édesanyák és gyermekeik vesznek részt a közösségi eseményeken: „A traumaeldolgozáshoz hozzátartozik a közösségben megélt öröm – magyarázza Bolba Márta –, az, hogy az új eseményeket, a mindennapi tevékenységek örömét is meg tudják élni a résztvevők. Akik nálunk vannak, nagyon sok olyan fájdalmat hordoznak, ami a mindennapi életet ellehetetleníti. Családtagokat veszítettek el, odalett az életük, földig rombolták a házukat, és a traumatizált agy nagyon beszűkül, nehezen koncentrál a jelenre, csakhogy nagy részük kisgyermeket nevelő nő, akiknek mégiscsak érzelmileg jelen kell lenni a gyermeke életében. Mi ebben segítünk: hogy az anyukák rájuk tudjanak mosolyogni a gyerekekre, velük együtt valóban meg tudják élni az ünnepet.

Az élet élni akar, és nem kell bűntudatnak kísérnie a boldog pillanatokat.”

Bolba Márta

Az evangélikus lelkész szerint rengeteg párhuzam található Jézus története és a jelen problémái között. 

„Most is van egy messiásvárás a társadalomban. Mindenki várja, hogy egy mozgalom élére álljon egy erős vezető, de én most is nagyon hamisnak és illuzórikusnak látom azt, hogy a változást egy elittől várjuk. Viszont az, hogy a társadalom aktivizálódik, és mozgalmak szerveződnek, nagyon pozitív jelenség. Minden olyan csoport, amely sérülékeny közeget képvisel, előremutató, főként azok, akik kérdéseket fogalmaznak meg akár a kormánynak, akár a kormányra készülő erőnek.

A tét most az, hogy lesz-e mélyreható változás, vagy egyszerű elitcsere történik, és azért örülök, ha megfogalmazódik egy-egy szakmai javaslat, mert így számon kérhetővé válnak a választási ígéretek. Ha valódi változásra vágyunk, akkor fontos kérdés, hogy

mennyire tudunk valóban befogadó közösség lenni, mennyit viszünk vásárra a saját bőrünkből, a saját igényeinkből.”

A választással kapcsolatban Bolba Márta hangsúlyozza, hogy a szeretet parancsa az ellenségre is kiterjed, ez alól semmi nem ad felmentést. „Jézus szerint ez különbözteti meg a keresztényt a nem kereszténytől, és ez a kampányidőszakban is érvényes parancs. Nem lehet egy igazságosabb Magyarországot felépíteni, ha gyűlölet van bennünk. Ez nem azt jelenti, hogy minden maradjon következmények nélkül, hanem azt, hogy aki társadalmi változásban felelősséget vállal, nagyon mély önvizsgálatot kell, hogy tartson.”

Az adásból kiderül még, hogy 

  • evangélikus lelkészként politikáról beszélni mennyire kockázatos;
  • miért félnek a lelkészek a megosztó beszédtől;
  • hogyan alkudott meg a kormány az egyházi vezetőkkel, konkrétan mivel tudja zsarolni őket;
  • mennyiben jogos számonkérni az egyházon a morális függetlenséget;
  • mi történik, ha egy lelkész kiáll a politikai meggyőződése mellett;
  • milyen tanáccsal szolgálhat egy lelkész a szavazással kapcsolatban. 

Húsvét kapcsán pedig elhangzik az, mi is a feltámadás titka az evangélikus lelkész szerint: „A feltámadás titka az, hogy Krisztus magával visz a halálból az életbe, ami azt jelenti, hogy utakat teremt az Isten ott, ahol megszűnik az út. Ilyenkor

reménységből tesszük meg az első lépést, vaksötétbe ugrunk, és abban bízunk, hogy az Isten elkap a tenyerével.”

Bendl Vera és Bolba Márta

Ha tetszett az adás, iratkozzon fel csatornáinkra, hogy mindig értesüljön a következő beszélgetésekről. Fent vagyunk a Spotify, az Apple és a YouTube felületein.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.