„Büszke vagyok arra, hogy Józsefváros ilyen képviselőt küldött az Országgyűlésbe. Egy olyan Országgyűlésbe, amely nem volt méltó hozzá. Józsefvároshoz azonban nagyon is méltó volt Jámbor András. […] Amikor rengetegen kerültek bajba önhibájukon kívül az emelkedő energiaárak és az infláció miatt, ő kiállt értük. Amikor a Diószegi utca környékét érintő állami kisajátítás miatt bajba került emberekért kellett küzdeni, ő harcolt értük. Amikor éveken át kellett követelni az Orbán-kormánytól a gyermekvédelmi dolgozók béremelését és az 1500 forintos gyermekétkezési támogatás megemelését, ő éveken keresztül küzdött, és végül győzött. Amikor a legsötétebb volt, ő az elképesztő munkájával reményt adott mindannyiunk számára. […] Köszönöm, hogy visszaadtad a hitet, és megerősítetted a reményt abban, hogy a politika az lehet végre, ami: a közösségünk szolgálata. Bizonyítottad, hogy ez a szolgálat lehet elvszerű, tiszteletreméltó értékek mentén végzett munka” – Pikó András, Józsefváros polgármestere így méltatta a parlamenti munkától búcsúzó Jámbor Andrást.
Jámbor András 2025 márciusában nagy elánnal indította el újraválasztási kampányát, de már április végén azt nyilatkozta, hogy „Magyar Péter az ellenzék vezetője, és aki ezt megkérdőjelezi, szerintem ennek a rendszerváltásnak az esélyét kérdőjelezi meg”.
2025. június 19-én jelentette be, hogy visszalép, lényegében másodikként a momentumos politikusok után:
Azonban nem lett tiszás, nem is alakult ki kapcsolat közötte és a Tisza között, ezért is érte meglepetésként, amikor megemlítették őt egy Partizán-interjúban. „Nem tiszásként azt hiszem, nem érhet nagyobb megtiszteltetés, mint amikor a rendszerváltás második embere, Tóth Péter, a Tisza kampányfőnöke mondja ki azt, hogy segítettem az Orbán-rendszer leváltását, hogy Jámbor András és csapata munkája kellett ehhez! […] Ha ez írás lenne, biztos, ott lenne életem végéig a falamon” – írta Jámbor András az Istragramon.
Április 26-án a hírlevelében ő maga is búcsúzott, de egyúttal a folytatást is bejelentette.
„Elképesztően megtisztelő volt, hogy több százan eljöttetek a leköszönő bulimba! Hivatalosan május 9-éig szól a mandátumom, de utána is tovább fogok dolgozni az igazságosabb végrehajtásért és a gyermekvédelemért, a baloldal szellemi újraépítéséért. […] Az elmúlt hónapokban több százan kérdeztétek meg tőlem, mikor alakítom meg A baloldali pártot. Erre továbbra is azt a választ tudom adni: ami eddig volt, véget ért. Legyen az baloldali, liberális vagy zöld, a rendszerváltással véget ért.”
Jámbor András úgy véli, vele együtt azok, akik a baloldalon a mostani rendszerváltásban aktív szerepet vállaltak, bizonyították, hogy nekik fontosabb a haza, mint egy gondolataiban kiüresedett baloldali intézményrendszer. „Mondjuk úgy: munkával és áldozattal lemostuk azt a gyalázatot,
ami a baloldalra került az elmúlt 16–20, 36 vagy még több évben.”
Azt állítja, a baloldal ma a társadalom többsége számára nem jelent semmit.
„Az üres papírlapot el kell kezdeni írni. A gondolatokat újra kell termelni, és le kell fordítani politikára, a közösség ügyeinek intézésére, találkozásokra és megoldásokra. Csak azért baloldali pártot csinálni, hogy legyen baloldali párt, nem kell. Pártot csinálni értékek, elvek, cselekvések és emberek összessége. Én abban látom a szerepem, hogy összekössek embereket, hogy a közéleti véleményemmel, értékek és elvek mentén, adott esetben cselekvéssel, ezt a papírlapot elkezdjük írni” – adta meg a programot ahhoz, amit a jövőben tenni akar, és amihez társakat, segítőket keres. Ebben a baloldaliságban benne van a magyar baloldal múltja és a globális baloldal jelene is úgy, „hogy az 2026 Magyarországán érthető és valóságos legyen. Bernie Sanderstől Kéthly Annáig, a Diószegi utcában is”.

„Ma ezen az úton leginkább kísérőként látom a szerepem” – írja Jámbor András, aki – talán ezzel is jelezve, hogy most a történelmet már az Y-generáció írja – hozzáteszi, hogy „az elmúlt 4 évben Mória bányájáig jutottam el, hogy ott megállítsam a balrogot. Hogy Frodó útja hozza el a győzelmet nélkülem, vagy én kísérem majd el Aragornt,
esetleg Minas Tirith-et védem majd, ma még nem tudom.”
A fideszesek egy része sem ül be a parlamentbe, igaz, egészen más okból, mint Jámbor András. A Tisza – vagy inkább a Tiszára szavazó, változást akaró emberek – győzelme összeomlasztotta a Fidesz egységét. Orbán Viktor – ha a Tisza megszavazza a 2 évre maximált miniszterelnökséget – nem számíthat arra, hogy kormányra kerüljön, máris visszaadta a mandátumát, a Fidesz elnökeként dolgozna a párt újraformálásán.
De nem veszi fel a mandátumát Semjén Zsolt, Kósa Lajos, Bánki Erik, Soltész Miklós és Latorcai János sem, akik eddig a Fidesz–KDNP-ben vezető szerepet játszottak.
Nyitókép: Huszár Boglárka
