Már régóta Dankó Pista utcájában lakik, és 11 éves kora óta él Pesten. 1993-ban lett a híres Rajkó iskola (Talentum Zeneművészeti szakiskola) növendéke.

Régen itt, a Magdolnanegyedben gyakran hallhattál élő zeneszót a résre nyitott ablakokból. A feleségem révén lettem józsefvárosi, ő is zenész családból jött. Egy ideig Terézvárosban is laktunk, de nem szerettem, mert zajos bulinegyeddé vált a környékünk. Itt más a légkör, csend van, és a fásítással egyre szebb lesz a környék. Ugyanakkor ez egy nagyon szegény emberek lakta rész.

Én is muzsikus családból származom, a felmenőim többen is brácsások voltak. Nálunk kimaradt egy generáció, apám értett ugyan a zenéhez, de nem ebből élt.

Látom, a hegedűje igencsak régi.

Apai dédnagyapámé volt, több mint 200 éves. A híres hangszerész, Nemessányi László restaurálta 10 éve, egy évig tartott, nagyon pamacs munka volt. De amikor szakértő emberrel találkozom, elkezdik simogatni a nemes fát.

Jobb ilyen régi hangszeren játszani?

Egy új hangszer is szólhat nagyot, de még nincsenek az évek beletéve, a fa még nem érett meg teljesen. Ebben már megvan a hang érettsége is. Nagy mester készíthette, az biztos, hogy olasz lenne, az kétséges. Bár lehetne az is, úgy hozzám nőtt.

A vonómnak is megvan a története. A prímáskirályé, Boros Lajosé volt, neki készítették a 80-as években, azóta ezzel muzsikált.

Számít az, ki játszott a hangszeren?

Nekünk, muzsikusoknak, igen. Külső fülnek nem számít. Én azt szoktam mondani, Lajos bácsié volt a vonó, nagy kincs ez nekem, de kezet nem adott hozzá.

A Rajkóban is nagy nevek tanították.

Mészáros Tivadarnál tanultam, ő az alapító, Farkas Gyula halála után vette át a Rajkó zenekar művészeti vezetését. A 100 Tagú Cigányzenekar prímása, Buffó Rigó Sanyi bácsi oktatta a cigányzenét, és amikor nem ért rá, ifj. Járóka Sándort hívta maga helyett. Gyerekfejjel meghatódtan meg sem mertünk szólalni, de annyira oldott légkört teremtett, hogy pillanatok alatt baráttá váltál mellette.

Ha csak rád köszön egy ilyen tisztelt, legendás mester, már azt is jó néven veszed. Legalábbis mi így nevelődtünk gyereknek a Rajkóban, hogy örültünk, ha visszaköszöntek az öreg cigányok.

A Rajkó volt a cigányzene akadémiája?

Igen, az érettségivel felsőfokú zenei szakképesítést adott. Azt gondolom, kicsit el is járt az idő fölötte, az oktatásnak már régen a Zeneakadémián lenne a helye, ahogy a népzeneoktatás is ott folyik. Mert a cigányprímások javarészt, ki lehet mondani, a zeneakadémiai diploma szintjén tudnak hegedülni klasszikus zenét is. Ha lenne ilyen tanszék, fiatalemberként én is biztos beiratkoznék.

Most egy régi-új zenekar pályára állításán dolgozik.

Játszottam a Rajkó zenekarban, az elmúlt 20 évben a 100 tagúban és a saját hagyományos, öttagú cigányzenekaromban is. Sokat jártam külföldre, de nem szerettem, itt a család, én meg honvágyas vagyok.

A sógorom, a Liszt-díjas Vadász Károly cimbalomművész és Bóni Zsolt nagybőgő szólamvezető, a Magyar Nemzeti Cigányzenekar alapító tagjai kerestek meg, hogy élesszük fel az együttest. Én a saját zenekarommal már végigjártam az egyesületi működés elindításának és működtetésének útját, már tudtam, mire vállalkozunk.

A nemzeti jelzőt jó időre a politika kisajátította, a zenekar neve úgy tűnhet, mintha kormányzati kezdeményezés lenne.

Nagyon más a mi történetünk. Mi nem politizálunk, az politizáljon, aki politikus. Muzsikusok vagyunk, s ahol értékelik a zenénket, oda elmegyünk.

A Magyar Nemzeti Cigányzenekart 1995-ben alapították, akkor még sem a magyar, sem a nemzeti jelző felvételének nem volt jogi akadálya. Ma ez már nem lenne lehetséges, és mivel az első vezető, ifj. Sánta Ferenc halála idejére a zenekar tetszhalott állapotba jutott, és az alapító okirata sem újult meg, így sokáig kérdéses volt, megtarthatja-e a régi nevet. Egy hajszálon múlt, és nekünk a nemzeti jelző nagy érték.

Az ötlet, hogy a magyar népnek legyen nemzeti cigányzenekara, a 80-as évek végén született. Ahogy Feri bácsitól tudjuk, Jákó Vera nótaénekes férje, Ábrahám Dezső, az 56-os Magyarok Világtanácsának főtitkára vetette fel először. Végül magánalapítású egyesületként jött létre, 1995-ben jegyezték be, és a 30 éves évfordulóra emlékezve mutatkozott be új felállásban, rendezett adminisztrációs háttérrel. Az utolsó pillanatban mentettük meg.

Április 1-jén sikerrel megvolt a jubileumi koncert is a Hagyományok Házában.

Újdonsült művészeti igazgatóként a pályázásba és a rendezvényszervezésbe is bele kellett tanulnom, fogalmam sem volt, hogyan induljak el – akikkel beszélgettem, irányítottak, hogy jobbra, balra, ne azon az ajtón menj be…

Többször megkerestem támogatásért a Kulturális Minisztériumot, sokáig nem válaszoltak a leveleimre. Aztán hirtelen jött egy telefon, hogy pályázhatunk az NKA-nál, így megtarthattuk a koncertet. A színházi szezonban azonban helyet nem találtunk. Harminc helyet kerestem meg, de hiába, hétvégére nem volt. Végül a Hagyományok Háza (Budai Vigadó, volt Népművelési Intézet, a Magyar Állami Népi Együttes székhelye) tudott adni egy szerda estét.

Szóltam a kollégáknak, gyerekek, április elsején játszunk. Hát mi akkor nem muzsikálunk, az a bolondok napja, mondták. Mi, cigányok, mondom, mi mind bolondok vagyunk, mikor lenne, ha nem április 1-én? Úgyhogy jópofán indult a dolog, és hamar el is fogyott minden jegy.

Az első részt az alapító prímás, ifj. Sánta Ferenc emlékének szenteltük, meghívtuk a legjobb énekeseket, táncosokat, akikkel régen dolgozott. A második rész pedig a megújult zenekarról szólt. Volt nemzeti identitású dal és cigányzene egyaránt, és olyan klasszikusok, mint Brahms magyar táncai vagy Kodály intermezzója a Háryból.

A magyarok szeretik a cigányzenét, bizonyítja ezt a józsefvárosi Cigányzene éjszakája is, itt nem játszottak?

Még nem hívtak minket, bár többen is itt élünk. Igaz, egészen más szervezés, de annak idején a Benga Oláh Tibor vezette Józsefvárosi Cigányzenekarba nem kellettünk. Írtam is nekik egyszer, hogy mi az a szint, milyen iskolámnak kellene lenni? Nem jött rá válasz, és belefáradtunk, hogy valamiért nem jut nekünk egy morzsa ebből.

De visszatérve a zenéhez, szeretik a cigányzenét, de ma már sok minden mást is kell játszani. A mai cigányzenekarok nem eléggé hűek az elmúlt 200 év muzsikájához, ami cigányzenekarra íródott, mint a palotás, vagy a verbunkos. Mindenki klasszikust akar játszani vagy jazzt. De amikor eljön a közönség, a cigány részre is kíváncsi, mert te cigány vagy.

Hogyan látja a cigányzene jövőjét?

Nincs reklámja, nincs a köztudatban. Amikor az ember kiáll és muzsikál, az emberek csodálkozva nézik, mert nem találkoznak vele élőben. Számtalan esetben jöttek fiatalok, és mondták, nem tudták, hogy ez ilyen jó, ezt a fülnek kedves muzsikát szeretnék az esküvői vacsora alatt is hallani. Azt látom, hogy a gagyi ma több pénzbe kerül, mint az élő minőségi zene.

Régen a zenéléshez volt kötelező vizsga, ezt egy tollvonással áthúzták. Minden elértéktelenedett, ezt látom.

Ma a cigányzenésznek dolgoznia kell hétfőtől péntekig, mert a zenélésből nem fogja tudni eltartani a családját. Ma ez lehet egy nagyon erős hobbi, amit esetleg jól meg is fizetnek, de ez csak a hétvége.

Erre jól rámutatott a pandémia. És én is letettem három szakmát 40 évesen. Otthon ültem a négy fal között, és csak azt vettem észre, hogy mindenkivel össze vagyok veszve. Mert be vagyok zárva, a pénz meg fogy, és honnan lesz pótolva?

A biztonságiőr-tanfolyamon voltunk 60-an, bejött az oktató, kérdi, hány zenész van kint? A 60-ból 59 zenész volt. Ma, ha hétvégén elhívsz játszani egy jó muzsikust, azt mondja, most jöttem haza a munkából, nem megyek sehová, fáradt vagyok. Nem jön el muzsikálni, mert tudja, hogy az csak egyszeri vagy bizonytalan.

A megoldáshoz átgondolt állami segítség is kellene. A Muzsikáló Magyarország program szépen hangzik, hogy három hónapig a cigányok muzsikálnak heti négy napot, de ennyiből nem tudnak megélni, emiatt nem hagyhatják ott a másféle munkájukat.

Szándéka, hogy ez a zenekar eljusson olyan szintre, hogy meg tudjanak a zenélésből élni?

Szép álom lenne, ha összejönne, hogy vagyunk 21-en, és mindenki kapjon fizetést. Most mi számít jó fizetésnek? 500 ezer forint nagy pénz, de ma ebből lakást, családot, gyerekeket eltartani szűkösen lehet. És 500 ezer forintért nagyon sokat kell dolgozni, ha fölszorozunk egy zenekarra, akkor meg nagyon sok pénz.

Abban látom a jövőt, hogy tanulj zenét, legyél jó prímás, de egy másik szakmát is el kell sajátítanod. Ez viszont rámehet a zenei minőségre, mert nincs a hangszer annyit a kézben, mint kellene.

Én nem hagytam abba, nekem szerencsém volt. Csak nem adott elég jövedelmet. Meg én olyan vagyok, ha nem hozom azt a szintet, amit megszoktunk, akkor már agyalok, hogyan kell ebből továbblépni.

Bányay Géza