Ugyanabban a körúti lakásban élnek a mai napig, ahová édesanyjuk a születésük után hazavitte őket. Kétpetéjű ikrek, külsőre szinte megszólalásig hasonlítanak, de a két fivér teljesen más zenei világban mozog: Oláh Albert prímásként viszi tovább a klasszikus cigányzene hagyományait, míg Oláh Kálmán jazzbőgős és basszusgitáros. 

Kétéves korukban a nagyapjuk – a neves prímás, idősebb Oláh Kálmán – mindkettőjük kezébe hegedűt adott. Mire hatévesen zeneiskolába kerültek, már komoly cigányzenei repertoárral büszkélkedhettek a szigorú és alapos mentorálásnak köszönhetően. Kisgyerekként magabiztosan muzsikáltak teljes cigányzenekarral:

Nagyapjuk nemcsak a hangszeres játékot és a kottaolvasást tanította meg nekik, hanem a zene mély tiszteletét és a hangszerek alapos ismeretét is. A zene náluk a mindennapok része volt: a nagyapa szinte minden nap reggeltől a lakásban próbált a zenekarával, nótaestekre készültek, énekeseket kísértek országszerte. A kisfiúk erre a muzsikára ébredtek, és alighogy felkeltek, már álltak is be a felnőtt zenészek közé gyakorolni.

Amikor már biztos kézzel bántak a hangszerrel, nagyapjuk magával vitte őket a fellépésekre, ahol gyerekként is óriási sikert arattak. Tehetségük hamar a legnevesebb együttesekig repítette őket. A Rajkó Zenekarban a nagyzenekar és az ifjúsági együttes reklámprímásai voltak, majd később a 100 Tagú Cigányzenekarban is reklámprímásként bűvölték el a közönséget. Már egészen kisgyerekként bejárták a világot; emlékezetes pillanat maradt számukra, amikor Pozsonyban ötezer ember előtt muzsikáltak egy olyan nagyszabású gálán, ahol a szakma legnagyobbjaival, köztük Bangó Margittal léptek színpadra.

A kerületi zeneiskolában is folytatták a tanulmányaikat, ahol a kivételes otthoni alapozásnak köszönhetően gyorsan kitűntek a társaik közül. Rövid idő múlva már be is válogatták őket az iskola elit zenekarába, ahová kizárólag a legjobb hangszeres tudású növendékek nyerhettek felvételt. A fordulópont tizenöt-tizenhat éves korukban jött el. Mindkét fiú elkezdett nyitni más zenei műfajok felé, és a hegedű mellett tanultak bőgőzni, valamint basszusgitározni is.

Albert szívéhez végül a cigányzene és a hegedű maradt a legközelebb, Kálmán viszont teljesen beleszeretett az új hangszerekbe, különösen a nagybőgőbe. Ettől kezdve tudatosan építette a pályáját: magánúton tanult klasszikus bőgőzést a neves Baranyi Roland nagybőgőművésztől, de mesterei között tudhatta Horváth József „Plútót”, és néhány alkalommal Torma Rudit is. Beiratkozott a csepeli Vienna Konzervatóriumba, és miközben a jazz világa egyre jobban magával ragadta, a szalonzenében is kipróbálta magát: játszott Berki Sándor Kék Duna Koncert-Szalonzenekarában is. Kálmán ma már a hazai jazzélet elismert alakja, rendszeresen koncertezik a legnevesebb művészekkel. Olyan kiválóságokkal áll színpadra, mint ifj. Szakcsi Lakatos Béla és ifj. Egri János zongoristák, vagy a jazzdobos legenda, Balázs Elemér. Pályafutásának egyik kiemelkedő pillanataként egy felejthetetlen fellépés során együtt muzsikálhatott Winand Gáborral is, a magyar jazzélet egyik legkülönlegesebb, világszerte elismert énekesével.

Bár a fiúk zenei világa különböző irányba indult, a közös gyökereket sosem feledték. Ezért olykor előfordul, hogy Kálmán beáll Albert cigányzenekarába bőgőzni, hiszen a gyerekkori alapoknak köszönhetően otthonosan mozog a műfajban. Bár

az ikrek azt mondják, egyelőre meg tudnak élni a zenélésből. Ugyanakkor mindketten felelősségteljesen és tudatosan tervezik a jövőt, a zene mellett a magánéleti és a szakmai céljaik is kezdenek körvonalazódni. Albert már a családalapításra gondol, és szeretné, ha a leendő családjának biztos anyagi háttere lenne. Éppen ezért azt tervezi, hogy a muzsikálás mellett kitanul egy kurrens szakmát is, amely stabil alapot adhat majd a családi életéhez. Kálmán ezzel szemben gőzerővel készül a Zeneakadémiára, és a diploma megszerzése után szeretné külföldön kipróbálni magát, hogy nemzetközi porondon is megmérettessen.

Nyitókép: Huszár Boglárka