A Szuverenitásvédelmi Hivatal jogutódjaként eljáró Igazságügyi Minisztérium mind a hat, az Átlátszó által kifogásolt állítás valótlanságát elismerte abban a megállapodásban, amelyet október 15-én a Fővárosi Törvényszék is jóváhagyott – számolt be róla a Telex és az Átlátszó.
A Lánczi Tamás vezette állami szervezet 2024-ben indított vizsgálatot az oknyomozó portál ellen. Az ennek nyomán közzétett jelentésben és egy Facebook-videóban többek között azzal vádolták a szerkesztőséget, hogy hírszerzési és dezinformációs tevékenységet folytat, visszaél a közérdekű adatokkal, döntően külföldi finanszírozásból működik, és tevékenységével sérti Magyarország szuverenitását.

Az Átlátszó 2025 januárjában személyiségi jogi pert indított a hivatal ellen. A Fővárosi Törvényszék decemberben első fokon a szerkesztőségnek adott igazat, és megállapította, hogy a hivatal megsértette a lap jó hírnevét. Az ítélet azonban nem emelkedett jogerőre: a hivatal fellebbezett, a Fővárosi Ítélőtábla pedig 2026 májusában eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte a döntést, és új eljárást rendelt el.
Időközben a Tisza-kormány kezdeményezésére az Országgyűlés megszüntette a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amelynek jogutódja az Igazságügyi Minisztérium lett. A megismételt eljárásban már a minisztérium kötött egyezséget az Átlátszóval.
A megállapodás értelmében az állam 3,8 millió forint sérelemdíjat és több millió forintos perköltséget fizet, valamint az Igazságügyi Minisztérium honlapján is közzéteszi a jogsértés elismerését.
A mostani egyezség így nem egy újabb ítélettel, hanem az állam kifejezett elismerésével zárta le a pert: a korábbi hivatal valótlan tényállításokkal sértette meg az Átlátszó jó hírnevét.
A Józsefvárosban bejegyzett székhelyű Átlátszó.hu Szuverenitásvédelmi Hivatallal szembeni, abszurd fordulatoktól sem mentes peréről több alkalommal is beszámoltunk.
Nyitóképünkön Bodoky Tamás, az Átlátszó alapítója, főszerkesztője és Tóth Balázs, a lap jogi képviselője látható.
Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf