Gyomorba

Nápoly és a maffia, azaz a Camorra kapcsolatáról Roberto Saviano 2006-ban írta meg híres-hírhedt könyvét, a Gomorrát, ami után máig rendőri védelem alatt él. Ez mutatja, milyen érdekeket sértett. A könyvből készült sorozat, a Gomorra 2014-ben indult el, és az ötödik évad, egyben az egész történetfolyam most ért véget.

A könyv maga is mellbevágóan mutatta be, mennyire átszövi a nápolyiak életét a bűnszövetkezet, mennyire könnyen a részese lehet bárki, fiatal, idős. Kicsit úgy, ahogy a palesztin területeken a Hezbollah: a tagjainak szociális ellátást, munkát ad, akár nyugdíjkiegészítést. És sokaknak perspektívát: rengeteg fiatal felnéz a különböző klánokra, a tag akar lenni, kecsegteti a jobb lét. Aminek a vége sokszor a jobblétre szenderülés – a lepusztult, mégis élettel teli dél-olasz környezetben szívszorító látni a halálra szánt fiatal sorsokat.

Élet, jólét, öröm, család – az olasz társadalomban hagyományosan erős alapértékekkel szöges ellentétben áll a camorra fogalmi négyessége: drog, erőszak, folyamatos területharcok, gyász. És ahogy a könyv, úgy a sorozat is arról győz meg, hogy a camorrával végezni nem lehet, legfeljebb gyengíteni a hatalmát.

Mindehhez igazi napoletano dialektus jár és nagyon hiteles színészek, helyi figurák. A filmzene is beletalál a közepébe, Mokadelic keze-füle-feje munkáját dicséri. Az első három évadon nem lehet fogást találni, a negyedik gyengébb, az ötödiken érezni, hogy azon a történetösvényen haladva be kellett fejezni a dolgot. Egyet nem lehet, bevégezni a camorrát.

• Gomorra
• Sky Italian (nálunk HBO GO-n látható)
• 5/5

_dd_

Megrázó, torokszorító, felemelő

Az egyik legmenőbb dolog Budapesten a világszínvonalú BIDF dokumentumfilm-fesztivál. Évről évre követem, volt, hogy hat filmre is elmentem. Már online is megtekinthető az alkotások egy része, tavaly két héten át minden este dokumentumfilmeket streameltem otthonról – és minden este elképedtem. Idén a bátorságot tette központi témájává a BIDF, s megint lenyűgöző és letaglózó darabokból szemezgethettünk.

A bőség zavarával küszködve a Menekülés (Flee) című filmet választottam, ami nemcsak azért különleges, mert animációs dokumentumfilmmel még sosem találkoztam. Idén három kategóriában is a kiválasztott ötben van az Oscarért folyó versengésben (legjobb animációs film, dokumentumfilm és külföldi film), a Sundance Fesztiválról már elhozta a zsűri nagydíját.

Az Afganisztánból elmenekült Amin Nawabi történetét ismerjük meg, akinek kalandos útja a Szovjetunión keresztül Koppenhágába vezetett. Tizenévesen, elválasztva családtagjaitól, nemcsak melegségét vállalhatta fel végre, de kitartásának hála, doktori címet is szerzett. Húsz éven át tartotta titokban, hogyan kerülte el embercsempészek segítségével a halált, de többször is benne volt a pakliban a kudarc lehetősége. Mégis csodás és sikeres életet épített fel magának Dániában a „migráns”, rácáfolva a klasszikus sztereotípiákra. Kenneth Ladekjær igaz történeten alapuló filmjét látva tényleg újragondolja az ember a saját életét is.

• Menekülés, dán animációs dokumentumfilm (2021, 89’)
• BIDF
• 5/5

-juan-

Lágy krimi habos kávé mellé

Richard Osman az egyre kiismerhetetlenebb világgal szemben már nemcsak egy idősödő nénivel nyomoztat, mint annak idején Agatha Christie Miss Marple-lel, hanem mindjárt nyugdíjasok egész csapatát segítségül hívva esik neki a bűnügyek felderítésének. Persze ők sem eszik forrón a kását, a dinamika korántsem éri el a manapság népszerű skandináv krimiékét.

A helyszín Anglia egy szépséges kis faluja, a Coopers Chase mellett felépített luxuskivitelű idősotthon, ahol Elisabeth, Joyce, Ron és Ibrahim részvételével csütörtökönként nyomozóklubot tartanak. Főként unaloműzés gyanánt ülnek össze. A lezárt, de megoldatlan esetek után azonban rögvest egy igazi gyilkosság megoldása pottyan az ölükbe feladatként.

A lassan induló történet innentől kezdve követi a krimik szokásos szerkezetét, mellékszálak, újabb és újabb szereplők beléptetése térítik el az olvasó figyelmét, a tempó azonban nem pörög fel, biztonságos sebességtartományban marad. A komor témát és a lassúságot a maroknyi nyomozóvá avanzsált nyugdíjas törekvése, szelídsége oldja.

Sőt, esetenként egy mosolyra fakasztó humorosabb részbe is belefut az olvasó (de ne várjunk hangosan röhögős szitukat, hiába ígéri ezt a könyvborító), amit egyfelől a valószerűtlen helyzetek, másfelől a magukat helyenként butácskának és esetlennek álcázó, ám furmányos észjárású főszereplők viselkedése, szövegelése idéz elő.

Ha az adrenalin szintje nem is emelkedik az egekbe, hőseinkért, a történeteikért érdemes végigküzdeni magunkat a 300 oldalon.

• Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub
• Agave Könyvek
• 3,5/5

-KIZS-

Nyitókép: HBO