A nagy port kavaró Teleki téri projektek

2021. április 30.

Se tűcsere, se drogrehab nem lesz a Teleki téren

A napokban rengeteg hír jelent meg a Teleki téren épülő “drogrehabbal” kapcsolatban, a kormánypárti média azt latolgatta, hogy Pikó András így próbálja fű alatt visszahozni a tűcsereprogramot. Se drogrehab, se tűcsere nem lesz a Teleki téren, ami viszont lesz, az teljesen problémamentes, a környék lakóit békében és biztonságban hagyó misszió, amely sok szenvedélybeteg fiatalnak és családjaiknak fog tudni segíteni.

A két projektet a kormánymédia mellett a fideszes helyi politikusok is támadják, Vörös Tamás fideszes kerületi frakcióvezető azt írta ki a Facebookra: „A Fidesz-KDNP-s városvezetés alatt közösségi tervezéssel felújított Teleki térre drogközpontot telepítene Pikó András. Se a lakókat, se a piacon és a téren működő vállalkozásokat nem kereste meg az ügyben a baloldali városvezetés.”

A projektekről Pikó András is beszélt az április 28-i fogadóórán kérdésre válaszolva. Elmondta, hogy teljesen fals információ jelent meg a kormánypárti lapokban, itt egy két részre bontható projekt valósul meg: a helyiség egyik felében egy józan kávézó, az eddig a 9. kerületben problémamentesen működő Adna Kávézó kap helyet, ahol nem szolgálnak fel alkoholtartalmú italokat, lesznek viszont kulturális és közösségi események, a másik felében pedig egy nappali ellátó intézményt hoznak létre, ez egy fővárosi projekt, ahol a betérő szenvedélybetegek vagy szenvedélybetegek családtagjai pszichológiai tanácsadást kaphatnak. Nem lesz bentlakásos az intézmény, teljesen hamis az a hír, hogy egy 80 főt ellátó drogközpontot akarnának létrehozni.

A projekteket a Református Drogmisszió viszi a téren. Ez 35 éve próbálja megmenteni, a normális életbe visszaterelni a kallódó fiatalokat, emellett drog- és alkoholfüggő szülők gyerekeinek nyújt segítséget, támogatást. Tevékenységükről 35. születésnapjuk alkalmából a Magyar Nemzet is megemlékezett, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió (KIMM) jubileumát ünneplő konferencián felszólaló Balog Zoltán református lelkész, volt Emmi-miniszter szavaiból idéztek: “Balog Zoltán a megnyitó áhítaton fontosnak nevezte, hogy megünnepeljék az elmúlt 35 évet, és „odategyék a nyilvánosság, az egészségpolitika, az egyház és a magyarság asztalára” történeteiket. Fontos elmondani, hogy vannak szabadulástörténetek, és van egy Jézus, aki megkeresi az elveszettet – mondta.”

Pikó arról is biztosította a környéken élőket, hogy a még meg sem kötött szerződésben lesz olyan kikötés, mely szerint 24 órás forródrótot kell üzemeltetni a környék lakói számára, ahol bármikor jelezhetik, ha valamilyen panaszuk mégis lenne.

Hamar János, a központ szakmai vezetője hozzátette, hogy a 12. kerületben 30 éve működik a Válaszút nevű kezdeményezés hasonló módon, 30 év alatt egyetlen lakossági bejelentés vagy panasz sem érkezett miattuk. 

Szöveg: Ádám Judit, kép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 01.
Negyedik alkalommal rendezik meg a Cigány Zenészek Éjszakáját a Mátyás téren, a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával és a Rendezvény8 közreműködésével, szeptember 5-én. A délután öt órakor kezdődő program repertoárja már az év elején összeállt, olyan nevekkel tarkítva, mint Jáger Bandi.
2026. szeptember 01.
Kívánni valamit, amikor a mikró órája azonos számokat mutat; izgatottan kibontani egy szerencsesütit ígéretes üzenet reményében; feldobni egy érmét döntési helyzetben – ismerős? A spiritualitás része az életünknek, kinek csak az előbbi példák mértékéig, ám vannak, akik boszorkányokat is felkeresnek. Utánajártunk, miért népszerűek a spirituális tanácsadók.
2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.

További cikkek

2026. augusztus 29.
Ingyenes online tanfolyammal, oktatóvideóval és gyakorlati segédlettel készítenék fel az oktatási intézmények dolgozóit a súlyos allergiás reakciók kezelésére.
2026. augusztus 29.
Két évvel a bezárása után ismét működési engedélyt kapott a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskolája. A 2026/27-es tanévben egyelőre csak első osztály indul.
2026. augusztus 27.
A kormány elfogadta a belső kerületi polgármesterek kezdeményezéseit, így belátható időn belül javulhat Budapest közbiztonsága – erről tájékoztatott Pikó András, Józsefváros polgármestere, aki azt is hangsúlyozza, hogy megnyugtató eredményeket kell felmutatni a rendőrséggel, mert ennek hiányában elveszik a közbizalom a szociális intézkedések végrehajtásához.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.