A képviselő-testület július 21-én rendkívüli ülést tartott, összesen három napirendi pontot tárgyaltak. A második pontnál zárt ülést tartottak, vita nem alakult ki a képviselők között, mindegyik pontot megszavazták.
Az első Pikó András polgármester írásbeli előterjesztése volt, ami a Fidesz-KDNP új (pontosabban visszatérő) csarnoknegyedi képviselőjének, Gondos Juditnak a megválasztásával függött össze.
Gondos Judit egyrészt letette képviselői esküjét, másrészt a korábbi külsős bizottsági helyéről le kellett mondjon, illetve két bizottságban tagként helyet kapott. Az egyik a Szociális, a másik pedig a Kulturális Bizottság. Külsős helyét a Városüzemeltetési Bizottságban Kaiser Edvin kapta meg, erre a Fidesznek volt joga jelölni. Ez is megtörtént, Kaiser is letette esküjét. Kaiser Edvin amúgy Kaiser Józsefnek, a Józsefvárosi Polgárőrség egykori vezetőjének fia. A szervezetről korábban itt írtunk.

Az első napirendi ponthoz Camara-Bereczki Ferenc Miklós, a Józsefváros Jövőjéért frakció MSZP-s képviselője szólt hozzá azzal a kérdéssel, milyen objektív okai vannak annak, hogy a hatból két bizottság létszámát egy fővel megemelik.

A polgármester válasza szerint ez egy politikai konszenzus része, és átmeneti megoldás. Az átmeneti időszak pedig addig tart, amíg a két frakció, vagyis a Közösen Józsefvárosért (MSZP – DK) és a Józsefváros Jövőjéért, újabban Momentum – Párbeszéd frakció a beígért bizottsági struktúrareformot el nem készíti, aminek időpontja ősz.
A másik hozzászóló Vörös Tamás fideszes képviselő volt. Szerinte a bizottsági struktúra átszervezésre szorul annak jelenlegi súlyos hiányosságai miatt és annak érdekében, hogy Gondos Judit bekapcsolódhasson a munkába. Ugyanakkor továbbra is fenntartja azt az állítását, hogy a bizottságok számát redukálni kell.

Vörös ekkor jelentette be, hogy Kaiser Edvint delegálja a Fidesz-KDNP részéről a Városüzemeltetési Bizottságban megüresedett külsős bizottsági tagságra.
A második napirendi pont előterjesztője is a polgármester volt, amit Javaslat a földgáz energia közbeszerzéssel kapcsolatos költségvetési döntések meghozatalára és az eredmény megállapítására címmel nyújtottak be.
Zárt ülést követően az előterjesztést elfogadta a bizottság.
Itt arról volt szó, hogy a kerület felmondta a még Kocsis Máté által összehozott szerződést, ami 15 év után meghosszabbodott volna, és nem tűnt igazán jó megállapodásnak a kerület szempontjából. A fűtésszerződés témájáról már írtunk korábban, részletek ide kattintva olvashatók. Az új megállapodásról nem tudni részleteket a zárt tárgyalás miatt.
De ez is rövid volt, pár perc után jött a harmadik napirendi pont, ami a Javaslat a Tömő és a Leonardo da Vinci utcák megújítása keretében megvalósuló közvilágítás hálózat átépítéséhez kapcsolódó tulajdonosi döntések meghozatalára nevet viselte, előterjesztője Rádai Dániel alpolgármester. A döntés célja itt az volt, hogy a Tömő és a Leonardo da Vinci utcák megújítása kapcsán tervezett új közvilágítási hálózatok megépüljenek, illetve az ehhez szükséges üzemeltetői hozzájárulások a BDK Kft. részéről kiadásra kerüljenek. Hozzászólások nem voltak, minősített többséggel, 16 igennel elfogadták a határozati javaslatot.
Pikó András az alig félórás ülés végén mindenkinek megköszönte a jelenlétet, és kellemes nyarat kívánva az ülést lezárta.
