Jónás Ákos egy muzsikus cigány család egyetlen gyermeke, egy általa nemrégiben felfedezett dokumentum szerint anyai ágon 36. Rácz Laci prímás (1867–1943) leszármazottja. Rácz Laci a maga idejében nagy sztár volt külföldön és idehaza egyaránt. Az újságok még azt is hírül adták róla, mikor és hová megy nyaralni.
Ákos édesapja basszusgitáros, de a fiából cigányzenészt akart nevelni, prímásnak szánta. Az első hegedűjét hároméves korában kapta a nagypapájától, és hat volt, amikor zeneiskolába íratták. Már egészen kicsi korától érdekelték más hangszerek is. Meséli, egyszer az apja hazavitt egy nagybőgőt, és ő addig-addig settenkedett körülötte, míg ki nem próbálta. Egyébként is azt szereti, ha magától jön rá, hogyan kell egy hangszert megszólaltatni, így fedezte fel a zongorát is. Nem saját zongorája volt, hanem az unokatestvéréé, aki viszont nem szeretett gyakorolni. Így aztán Ákos, ahogy tehette, bitorolta a hangszert. De az egy kicsivel később volt.
A Rajkó Zenekarba 10 évesen került, ott is hegedülni tanult. De az apja hangszere is érdekelte, s mivel több basszusgitár volt otthon, magától kezdett azon is gyakorolni. Már tinédzser volt, amikor megalakított egy triót Emilióval és Czumóval (azaz Oláh Czumó Árpáddal), velük basszusgitáron játszott. A nagybőgőzést pedig úgy kezdte, hogy Lakatos Pecek Géza, a neves jazzdobos meghívta muzsikálni, de azt kérte, ne basszusgitárral menjen, hanem nagybőgővel. Nem utasította vissza, kölcsönkért egy hangszert Plutótól (elismert jazzbőgős és basszusgitáros, Horváth Plutó József). A fellépés előtt legalább volt egy órája gyakorolni. Ez nagy bátorságra és nem kevés önbizalomra vall.
Életének következő szakasza Kanadában, Torontóban folytatódott. Beiratkozott a Humber College Jazz Academyre, ahol 1999-től 2004-ig tanult, első magyar cigányként vették fel abba az iskolába. Itt már három hangszeren, basszusgitáron, nagybőgőn és zongorán képezték őt egyszerre. Kanadában is megismerték a nevét, bemutatták a televízióban, olyan muzsikusokkal játszott együtt, mint Oscar Peterson zongoravirtuóz.
Ákos többféle zenei stílussal foglalkozott, mire kialakította sajátos, egyéni előadói formanyelvét. Azt mondja, zenei tehetségét a Jóistentől kapta, hálát is ad érte naponta.
Miért nem maradt ott Kanadában, ha már elindult a karrierje? A válasz számára kézenfekvő: hazahozta a honvágy, a budapesti muzsikus cigány közösség iránti sóvárgás, na meg a muzsikus tradíció. Nem tudta elképzelni, hogy Kanadában élő lányt vegyen feleségül, neki magyar cigány lány volt az álma. Egy hazalátogatása során ismerte meg a feleségét, aki magyar szakon végzett az ELTE-n, és jelenleg a Zeneakadémia könyvtárosa. Egy fiuk van, már 14 éves, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, a Konziban folytatja szeptembertől a tanulmányait hegedű szakon. Őt csak a klasszikus zene érdekli, nagyon tudatosan készül a komolyzenei pályára.
Ákos – mint a jazz-zenészek zöme – zeneszerzéssel is foglalkozik. A jazzben az improvizáció voltaképpen rögtönzött zeneszerzés. A pandémia idején, amikor az utcára sem tehette az ember a lábát, írt egy nagylélegzetű kortárs darabot Hangulatok és érzelmek címmel szimfonikus nagyzenekarra. A felvétel előkészületeit most intézi.
Hazatérve újra el kellett kezdenie felépíteni a karrierjét, s ma már sok fellépése van itthon és külföldön, többek között Tóth Andival, Csík Lacival, az Inflagranti pop-rock együttessel, de ezek előtt muzsikált még Szakcsi Lakatos Bélával és fiával, Robival, Nyári Károly bárzongoristával, Babos Gyulával, Roby Lakatossal és másokkal is.
Van még egy vágya: olyan szegény gyerekekkel szeretne foglalkozni, akiknek szülei nem tudják finanszírozni a taníttatásukat. Ehhez sok sikert kívánok!
Fotók: Jónás Ákos
