A Vasas Szakszervezeti Szövetség éppen 120 éve alakult meg munkásegyletek egyesülésével, amik már az 1870-es évektől aktívak voltak. Mostanában mégis viszonylag keveset hallani a Vasasról.

Nem túl sokat szerepelünk a médiában, ha pedig mégis, akkor is inkább valamilyen konfliktussal összefüggésben.

Szakszervezetnél ez azért nem hiba.

Vállaljuk is, de sokféle dolgot csinálunk még, olyan eredményeink is vannak, amik nem feltétlenül a harchoz kötődnek. Ilyen az is, hogy száz éve itt vagyunk Józsefváros közepén, és szeretnénk még jobban résztvenni a kerület életében.

Ön a Vasas szakszervezet új, fiatal vezetői generációjához tartozik, alig két évvel az egyetem befejezése után már ott dolgozott. A nemzetközi tanulmányok elvégzése után akár diplomatának is mehetett volna.

Két diplomám van, az ELTE-n szociológusként végeztem, majd a Corvinus nemzetközi tanulmányok mesterképzésen vettem részt. Ott az a mondás járta, diplomata diplomaták gyerekéből lesz, nem az egyetem fog minket oda repíteni. Az államigazgatásba mentem közigazgatási ösztöndíjjal, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti titkáraként dolgoztam, részben külföldön is, jó tapasztalat volt.

Közel került a pártpolitikához is?

Nem lettem egy párt tagja sem, ez a dolog nem vonzott.

2015-ben ment a Vasas Szakszervezethez. Miért? Aki belép a Magdolna utcai székházba, főleg múlt emlékét érzékeli csak. Ez a múlt láthatóan fényes volt és komoly értékeket hordoz magában, de aztán ráült a kádári szocializmus szelleme és a rendszerváltás csak rontott a helyzeten. A kívülállónak kihaló káderek temetőjének tűnhet egy ilyen szakszervezet, mit keres itt egy huszonéves fiatalember?

Létezik ez a sztereotípia, biztos, hogy van valóságalapja is. Ezért is jó, hogy beszélgethetünk arról, hogy hová tart a Vasas. Láttam, hogy nem egy multi környezete fogad, itt nincs fényűzés, gazdagság. Annyit azonban tudtam, hogy értékes örökséget találok itt.

Eredetileg is két utat gondoltam magamnak, azért mentem a szociológiára meg a nemzetközi tanulmányok szakra is. 2014-re a diplomácia előttem már zárva volt, politikai irányultságom nem egyezik a mai kormányéval. A másik út a civil világ és nem kormányzati nemzetközi szervezetek felé mutatott. Családi kapcsolaton keresztül tudtam meg, hogy itt keresnek valakit, aki nyelveket beszél és fiatal. Amikor idekerültem, messze a legfiatalabb voltam a 28 évemmel. A nemzetközi titkári pozíció mellett ügyvivőként segítettem a szakszervezeti fiatalok munkáját, most az egyik alelnök vagyok, aki a nemzetközi kapcsolatokért is felel.

A múlt: küzdelem, elnyomás, langymeleg

A vasasoké talán a legerősebb munkás érdekvédelmi összefogás volt már a XIX. századtól.

A kiegyezés idején még a nyomdászok lehettek többen, az első sztrájkot is ők csinálták. A vasas szakmákat céhekben gyakorolták hagyományosan, de ahogy beindult az iparosodás, hamarosan a vasmunkásoké lett a legerősebb szerveződés.

A Szövetség 1903-ban jött létre 2000 taggal, szakszervezetek egyesüléseként. 1928-ban, amikor átadták a Magdolna utcai székházat, már régen a legerősebb szerveződés volt.

A címerünkben két dátum van, 1877-ben indultunk vasmunkás egyletként, és 1903-ban egyesültek a Vasas neve alatt az ércmunkás, vasmunkás, szerszámkészítő és sok más szakma egyletei. Négy év alatt nőtt éppen tízszeresére a taglétszám, 1906-1907 körül már elérte a 20 ezret.

De voltak nehézségek is, az állam nem örült a munkásmozgalom megerősödésének, majd jött az első világháború és a Tanácsköztársaság, ami után minden szervezett munkásra rá lehetett ragasztani a kommunista bélyeget.

Gyakran látjuk, hogy egy szervezet megerősödik a bajban. 1919-ben a kommün számos követelését teljesítette a szakszervezetnek – általános választójog, munkásjogok, munkaidő stb. –, de 1920-tól egyre erősebb elnyomás következett, ami 1944-ben tetőzött be, de már a harmincas évek után is volt idő, amikor be volt tiltva a Vasas egy időre.

Mi is írtunk arról, hogy a vészkorszakban a díszterem oszlopába rejtették az iratokat, hogy a házkutatásnál ne találják meg.

Akkor a szakszervezet már nem igazán tudott működni, a nyilasok ki akarták sajátítani az épületet, ezért árvaházzá alakították. Háborús és üldözött, zsidó gyerekek találtak itt menedékre 45 áprilisáig. A vezetők, például Kabók Lajos vagy Karácsony Sándor próbáltak ellenállást szervezni, föllázítani a munkásságot a német megszállók és a nyilasok ellen, ezért a székházból elhurcolták, majd kivégezték őket.

A kor mártírja még mások mellett Koltói Anna is, aki kezdetben bizalmiként, majd nőszervezőként tevékenykedett a Vasasban. Emiatt rákerült a nyilasok halállistájára és Horváth Mihály téri lakása előtt agyonlőtték.

Eleinte nyíltan politikai szerepet is vállalt a szakszervezet?

Kezdetben szinte automatikus volt, hogy egy vasas szakszervezeti tag szociáldemokrata párttag is. Nyilvánvaló volt, hogy nemcsak egy adott helyen dolgozókat éri hátrány, hanem minden munkavállalót, munkást érint az, ha nem tud szavazni, mert olyan kvóták vannak, vagy a nők ki vannak zárva. Ma már nehezebb megfogalmazni olyan célokat, amik minden szakszervezeti tagnak fontosak, és ebben biztosan van szerepe az 1947–48-tól 1990-ig tartó időszaknak is, amikor nem lehetett kettéválasztani az államot és a különböző egyesületeket, szervezeteket, a szakszervezeteket sem, hiszen semmi nem működhetett anélkül, hogy azt fent jóvá ne hagyták volna, politikai követeléseket meg aztán pláne nem lehetett megfogalmazni.

A szakszervezetet tehát Rákosi alatt végezték ki?

A kivégzést egy picit erősnek gondolom, mert akkor az volt az elv, hogy a munkásé a gyár. De akkor tiltakozni sem tud adott esetben, hiszen önmagunk ellen nem lehet sztrájkolni. A sztrájkot a törvény is tiltotta, mert az állam azt mondta, hogy értelmetlen. A szakszervezetek 48 után más szerepet kaptak, szervezték az üdültetést, a szabadnapos programokat, övék volt a május elseje.

Akkor is voltak azonban egyéni ügyek, amivel a szakszervezet foglalkozhatott. Ha az embert szívatta a főnöke, diszkrimináció érte, hátrány kivételezés miatt, jól jött a szakszervezet segítsége.

A vállalati pártbizottsághoz is mehettek panaszra.

Azért akkor szívesebben fordultak a szakszervezethez, mint a párthoz. Tehát tudott érdeket is érvényesíteni – ha nem is úgy, mint ma, amikor a munkáltatóval szemben képviseli a munkavállalót –, csak a kevésbé kollektív ügyekben, mint amilyen egy vita a főnökkel. Magyarországon ez így volt, ugyanakkor a lengyeleknél rendszert váltott a szakszervezet, a Szolidaritás.

Tehát a Kádár-érára a szakszervezet kezében a szolgáltatás maradt, mint például a könyvtár. A Vasas például forgalmas könyvtárat működtetett a Baross utcában, a házban pedig egymást váltották a kulturális programok.

A volt szocialista régió szakszervezetei mind küzdenek a kettős elvárással, hogy fenntartsák a jóléti szolgáltatásokat és eleget tegyenek a kollektív érdekérvényesítés követelményének is.

Amint lazultak a keretek, a szakszervezetek is elkezdték az eredeti, érdekvédelmi funkcióikat jobban betölteni. Már a rendszerváltás előtt volt mocorgás, például bányászsztrájkok 84–85-ben és 88-ban. Ezt akkor jogszabályi változás nem segítette, a nyolcvanas években azonban megjelent a magántőke a magyar iparban is, a konfliktusok pedig sokkal egyértelműbben felszínre kerültek.

A „kommunista” állam a tőkések jöttével újra kötelességének érezte, hogy a szakszervezetek lássanak munkához? Ez az állami vállalatokra is vonatkozott, vagy csak mint egy lavina, megindult az érdekvédelmi munka?

Ez utóbbi inkább. Nem azért kezdett a szakszervezet akkor érdekérvényesítésbe, mert már lehetett neki, de olyan érdekellentétek jöttek elő, amik ezt indokolták. A rendszerváltás környékén mindenki látta, hogy a vállalatok hatékonyabbá tétele rengeteg érdeksérelemmel jár, hiszen nem kell annyi munkás, szakmák szűnnek meg, nem fizetnek eleget, és ezek ellen már föl kellett lépni.

Vissza az eredeti küldetéshez

Képesek voltak a Kádár-kor langyos világából érkezett szakszervezeti vezetők követni az 1990-es változást, vagy ez igazából a generációváltással jön el? Láttuk az előző rendszerből átmentett szakszervezeti vezetőket a 90-es években, nem voltak igazán tökös gyerekek, némelyikből vállalkozó lett és milliárdos, nem úgy tűnt, hogy mind a munkások oldalán állnak.

1990 után nagyon gyorsan kellett alkalmazkodniuk a szakszervezeteknek a megváltozott körülményekhez. Valóban nem ahhoz szoktak, hogy kiálljanak tízezer munkás elé, mert sztrájk van, és biztassák őket, az asztalt verjék. De 30 év alatt végbement a generációváltás. Én még az általános iskolát se kezdtem el a rendszerváltáskor.

A rendszerváltás idején véget nem érő tárgyalásokat folytattak, sokszor a szakszervezet beszélte rá a munkavállalókat arra, hogy az általuk kívánt feltételeknél rosszabb kompromisszumot fogadjanak el és ne menjenek ki az utcára. Pedig ha kimentek volna, talán jobban figyelnek rájuk.

Nem ezt tanulták, nem tudták, mit kell csinálni, talán féltek is, hogy elszabadulnak az indulatok. Ugyanakkor a 90-es évek elején itt százezrek veszítették el a munkájukat, nem is volt könnyű munkabeszüntetéssel zsarolni. Még a mai napig megkapjuk, hogy ne kérj annyit, mert akkor bezárunk, elmegy a gyár. Ezt most nem hisszük el, de akkor nagyon is hihetően hangzott, az embereket könnyebben kirúgták, mert munkanélküliség volt. Emiatt folyamatosan leépültek a szakszervezetek is, a politika is nyomást gyakorolt rájuk. A szakszervezeti taglétszám egy évtizeden belül harmadára csökkent.

A Vasasban ez hogy zajlott le? Mi volt a mélypont?

A Vasasnak a rendszerváltáskor mintegy 600 ezer tagja volt. Sorra szűntek meg a nagyüzemek, például Ózdon huszonötezren, Diósgyőrben harmincezren dolgoztak és mindenki tag volt. Most a dunaújvárosi vasmű, a Dunaferr négyezer főt alkalmaz. A mélypont a 2000-es évek első évtizedére esik, azóta stagnál a taglétszám, ami 20 ezer fő.

Ők a jóléti szolgáltatások, üdülés miatt tagok, vagy a kiállás miatt csatlakoztak?

Maradtak ilyen szolgáltatások, de ezek már nem ingyenesek, inkább kedvezményeket jelentenek a tagoknak.

A mi felfogásunk, szakszervezeti politikánk – azt adjuk át a tagjainknak is –, hogy a szakszervezet nem egy automata, ahol az ember bedobja a tagdíjat, és akkor alul kijön a jobb bér, a nyaralás. Azért jött létre, hogy segítsen neked, hogy képes legyél elérni azt, amiért küzdesz. Ezt helyetted senki nem fogja megcsinálni, mert ha a munkáltató kiszagolja, hogy a dolgozókat nem lehet mozgósítani, nem fognak sztrájkolni, tüntetni, demonstrálni – mert a munkáltatók ezektől a dolgoktól tartanak –, akkor mindegy, hogy hány tagod van, nem tudsz majd elérni semmit.

Az alapvető szakszervezeti tevékenységünk az érdekvédelem, a bértárgyalás, a kollektív és az országos is. Most még nem túl hatékonyan, de az is a mi feladatunk, hogy országos szinten, jobb törvények kilobbizásával képviseljük a munkavállalók érdekeit.

A Vasasnál megtörtént a generációváltás?

Minden munkatársam 1990 után kezdte a karrierjét, és most már van nálam is fiatalabb. A tagság korösszetétele is megváltozott, nagyjából egyharmadot jelent a 20–35 éves, a 35–50 éves és az 50 fölöttiek korosztálya is. Az 50-es korosztály is a rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején volt pályakezdő, és megküzdött az akkori helyzettel.

A tagságunk tehát aktívabb emberekből áll, és ez elmúlt tíz-tizenöt évben zajló tudatos oktatásnak is köszönhető, hogy egyre inkább mozgósíthatók, s ha kell, ki fognak menni az utcára.

Hogyan győzne meg, hogy érdemes nekem is belépnem?

A fő érvünk az, hogy munkavállalóként egy multinacionális vállalatnál – ahol mi szerveződünk –, semmilyen esélyed sincs, hogy egyenlő félként leülj a munkáltatóval, nemcsak sori dolgozóként, de mérnökként sem. Mi a Vasasnál mögé tesszük a tárgyaláshoz, alkuhoz szükséges szakértelmet és tapasztalatot, és nem vagyunk függő viszonyban a vállalattal, tehát egyenrangú félként tudunk bemenni tárgyalni.

És el is fogadják a Vasas szakszervezet embereit? Merthogy sokszor hallani, főleg kisebb cégeknél, hogy nem lehet szervezkedni.

Kultúrafüggő, de többnyire elfogadnak minket. A tiltás pedig jogellenes kicsinél vagy nagynál egyaránt, a szervezkedés mindenképpen törvényes.

A szakszervezeti tagság pedig törvénnyel különösen védett személyes adat, mint például a nemi identitás, ez alapján nem lehet diszkriminálni senkit sem, a munkáltató nem is kérdezhet rá. Tény, hogy a munkahelyek többségében, főleg, ahol mi szervezünk – ezek azért nagyobb üzemek –, nem éri hátrány a szakszervezeti tagokat.

De akkor mi történt a Suzukinál?

Amikor a Suzukinál megalakult a szakszervezet, a titkárt azonnali hatállyal elbocsátották. Mi azt mondtuk, hogy jogellenesen, ők az ellenkezőjét állították. Bírósági ítélethozatalig nem jutott az ügy, mert megegyeztek peren kívül. Ez abból a szempontból kár, hogy nincs precedens, de a kolléga úgy döntött, hogy neki így jobb.

Ha perre megyünk és nyerünk, vissza kellett volna helyezni az állásába. Más esetben sikerült ezt elérnünk, de csak több mint öt év után mondták ki ezt, addigra a kirúgott ember már régen másutt dolgozott. Ráadásul, a magyar törvény szerint, ha valakit jogellenesen elbocsátanak és perre megy, a maximális összeg, amire igényt tarthat, az egy éves bére. A jogszabályok részéről elvárás az is, hogy keressen közben állást, de ha mondjuk elhelyezkedik fél év után, már csak a különbözetet kaphatja meg. Tehát gyakorlatilag a munkavállalónak kötelessége arra törekednie, hogy csökkentse annak a cégnek a kárát, ami őt jogellenesen elbocsátotta.

Nemzetközi viszonylatban mennyire elfogadható ez?

Semennyire. Svédországban biztos, hogy nem így van, s nem húzódik évekig egy ilyen ügy. Az is elképzelhetetlen, hogy a kártérítés maximálva legyen.

Az összes skandináv ország és Németország követendő példát mutat. Egy svéd vagy német cégnél a szakszervezet elvárja, hogy ne bántsák a helyi szakszervezetet sem, amikor másik országba megy a cég.

Lehet, hogy Japánban nincs szakszervezet?

Az az érdekes, hogy Japánban vannak a világ legnagyobb szakszervezetei. Csak hát Japán messze van, meg a japánoknak külön szavuk van arra, hogy valaki halálra dolgozza magát. Tehát hiába erősek ott a taglétszámban a szakszervezetek, közben azt látjuk, más az érdekérvényesítés kultúrája.

Nemzetközi ügyekkel foglalkozó alelnökként melyik régióra van kitekintése?

Főleg Európa, Németország, Franciaország meg a skandinávok. De egyébként japán szakszervezettel is beszéltem, pont a Suzuki kapcsán.

És mit mondtak?

Hogy ne vonjuk be a nemzetközi szervezetünket, próbáljuk meg elsimítani az ügyet magunk között. Az volt a benyomásom, hogy nem akartak szembekerülni a vállalattal.

Az akku az új acél és filippínó az új magyar munkás

A Vasas érdekkörébe ma már a fémiparon, acélgyártáson kívül az elektronikai ipar és az autóipar is beletartozik, a nyugati országok gyakorlatához hasonlóan.

A jövő kapcsán érdekes, hogy új ágazat érkezik az országba, az akkumulátorgyártás, ami az autóiparhoz kapcsolódik. De még az is kérdés, találnak-e majd munkavállalót Debrecen környékén. Fontos, hogy jelen legyünk itt is, már csak azért is, mert nem veszélytelen a munka egy ilyen gyárban, vegyi anyagokkal dolgoznak, jelentős a kockázat. Érdekes lesz, hogy az akkumulátorgyárak szinte kivétel nélkül ázsiai, főleg kínai és dél-koreai cégek, teljesen más kultúrával érkeznek.

A Debrecenbe érkező kínai akkus céggel is nehéz lesz? Egyáltalán, Kínában van-e igazi szakszervezet, vagy csak olyan kommunista, mint nálunk volt?

Nehéz ott különválasztani a pártot és a szakszervezetet. Most is jelen vagyunk kínai tulajdonban lévő vállalatoknál, nehéz, de egyáltalán nem lehetetlen jó kompromisszumot kötni velük.

További kihívást jelent azonban, hogy egyre inkább a dolgozók jelentős része külföldi.

A vendégmunkások nem lesznek szakszervezeti tagok, ha jól sejtem.

Dehogynem, vannak már ukrán tagjaink, ukrán nyelvű szórólapjaink és belépési nyilatkozatunk is van. A vendégmunkások helyzete azért nehéz, mert nem a cég munkavállalói, munkaerő-kölcsönző cégeknél állnak alkalmazásban. De ez nem akadálya annak, hogy szakszervezeti tagok legyenek, ezek az ukránok is beléptek, és már Fülöp-szigeteki tagunk is van.

A gyárakban többnyire elégedettek a filippínó dolgozókkal, szorgalmasak, jó a munkamoráljuk. Nagy szegénységből érkeznek, dolgozni jönnek, nekik mindegy, hogy mennyi a túlóra, minél többet akarnak dolgozni, hogy többet kereshessenek. Fontos össztársadalmi érdek, hogy meg tudjuk őket szólítani, be tudjuk léptetni őket is, és meg legyenek becsülve Magyarországon.

Egyébként sem az ukránoknak, sem a Fülöp-szigetekieknek nem kell magyarázni, hogy mi az a szakszervezet, míg a magyar dolgozók sokszor semmit nem tudnak róla. A komoly migrációellenes kampány azonban nem múlt el nyom nélkül, a szakszervezeti kollégáknak is feladatuk volt, hogy helyben hűtsék a kedélyeket.

A jogszabály azt mondja, akkor lehet fölvenni külföldit, harmadik országbelit, ha nincs magyar az adott pozícióra. Egyelőre az látszik, hogy a munkaerőhiány enyhítésére jönnek, tehát nem a magyarok elől veszik el a munkát.

Miért fontos beszervezni őket?

A magyar munkavállaló érdeke, hogy a külföldi vendégmunkás megkapja ugyanazt a bért és ugyanolyan a feltételekkel, mint amit ő is megkap. Ha az olcsóbban kezd dolgozni, korlátlanul vállal túlórát, akkor bajban vagyunk, mert a cégek mindenhová az olcsó külföldi munkaerőt veszik majd fel. A Vasas tisztségviselői egyértelműen látják, hogy érdekünk értük is kiállni, hogy a szociális dömpinget elkerülhessük.

Az olcsó munkaerő negatív hatásának nincsenek mégis néha jelei? Azért furcsa, hogy török vendégmunkásokat toboroznak borsodi nagyberuházásokra, a megye cigány településein élők meg nem találnak munkát.

El tudom képzelni, hogy vannak kevésbé ellenőrzött területek. Ahol mi jelen vagyunk, nagy multiknál, ott többnyire betartják a szabályokat, nincsen például több túlóra, mint amennyit a jogszabály megenged.

A szakszervezetnek tagságra van szüksége

A szakszervezet felléphet olyan helyen is a munkások érdekében, ahol nincs tagsága?

Erre nincs jogunk, egyedül a tagjainkat tudjuk képviselni. Kollektív megállapodás kötéséhez jogaink pedig csak onnantól vannak, akkor mehetünk egy céghez tárgyalni, ha a tagjaink száma eléri a cég munkavállalóinak 10 százalékát. Ha kevés tagunk van egy helyen, bár jogosultak mindenre, nem tudunk például a bérekről tárgyalni a cégükkel.

Most ezért a tagszervezésre koncentrálunk, ami évről évre jobban megy. Tavaly 3000 ember lépett be hozzánk, de ez még alig produkált növekedést a fluktuáció miatt, mert aki külföldre, vagy olyan helyre megy dolgozni, ahol nem vagyunk jelen, az ki is lép általában.

A hatékony érdekvédelmet gátolja egy magyar sajátosság is: a rendkívül szétaprózódott szakszervezeti világ, ugyanis nálunk több száz szakszervezet létezik.

És a nagy Vasas csak egy a sok között?

Így van, az egyik legnagyobb, de csak egyik. Nálunk rengeteg olyan szakszervezet van, ami csak egy cégnél létezik. Ahol nekünk van mondjuk 5 százalékos szervezettségünk, meg egy másik szakszervezetnek is ugyanannyi, ott semmire sem megyünk, egyikünk sem éri el a fellépéshez szükséges 10 százalékot.

Miért nem egyesülnek a szakszervezetek, mint hajdanán, a Vasas indulásakor?

Így kéne lennie, mi ezt szeretnénk, szoktuk is szorgalmazni, de a valóság az, hogy a szakszervezetek egymással is küzdenek a tagokért. Ami nekem azért furcsa, mert Magyarországon a dolgozók 90 százaléka nem tag sehol, szóval lenne lehetőség a szervezésre.

Hogy van ez más országban?

A nálunk gazdaságilag fejlettebb országokban, mint mondjuk Finnországban vagy Ausztriában az ipari szakszervezetek már egyesültek, mert úgy gondolták, úgy erősebbek. A szakszervezeteik konföderációi, szövetségei is egyesültek, ezek országos szinten képviselik a szakszervezeteket, az állammal szemben, ebből ott van egy vagy kettő. Itthon azonban szövetségből is hat van, így nincs erejük hatni az államra.

A szakszervezetek egyesülése nálunk régóta téma, most azonban valahol a partvonalon van. Azt ki merem jelenteni, hogy rajtunk nem múlik.

A Vasas hajlandó lenne úgy is belemenni, hogy teljesen új néven jöjjön valami létre?

Hát, az már jó kérdés. De miért? A Vasas jó brand, még az is tud a Vasasról, aki nem ismeri a szakszervezetet.

De a múlt bélyege is rajta van.

Ha így van is, nem kérdeznek vissza, hogy miről beszélek, amikor kimondom a Vasas nevét. Mindenről nyitottak vagyunk egyébként tárgyalni.

Nem barát és nem ellenség

A szakszervezeti követeléseket a kormánynak címezik, de ezek a globális kapitalista rendszer kritikái is.

Nem fogjuk tudni soha egy kormánynak azt mondani, hogy már nincs több követelésünk, minden rendben van. A kritika attól is függ, hogy mennyire szolgáltatja ki egy ország a munkavállalóit a tőkének.

A magyar munkavállaló mennyire kiszolgáltatott?

Teljesen. Ott van mindjárt a 2012-es munka törvénykönyve. Ennél erősebben munkáltatóbarát törvény nem létezik Európában sehol. A munkavállalótól maximális rugalmasságot vár el, miközben a jogai nincsenek tekintetbe véve. Itt van a már említett jogellenes elbocsátás, több év, mire érvényesíti az ember, és minimális kártérítést kap. Amikor az üzemi tanács konzultációhoz való jogát sérti meg egy cég, a maximum, amit elérhetsz a bíróságon, hogy kimondja, meg lett sértve a konzultációhoz való jogod. Ennyi. Ha újra megsértik, a bíróság újra így dönt, meg újra és újra, szankció ugyanis nincs. A munka világát egészében újra kellene szabályozni.

Hogy látja, a pedagógus szakszervezetek nem vallottak kudarcot a tanárok megvédésében?

Nem látunk rá a működésükre, a mi konföderációnkban nincsenek pedagógusok. Mi szinte kizárólag a magánszektorral állunk kapcsolatban, az övéké egy másik ágazat, ahol az államnak dolgoznak. Formalizált kapcsolatunk tehát nincs, de személyesen ismerem őket, és semmiképpen nem tartom kudarcnak, ami történik. Már maga az óriási eredmény, hogy mára mindenki tud róla, mik a problémák az oktatásban. Nem úgy látom, hogy a pedagógusok elfordultak volna az elmúlt két-három évben a szakszervezetektől, inkább az ellenkezőjét.

De értek el valamit?

Ez nem a szakszervezet kudarca, hanem a kormányé, az államé. Elképesztő, hogy egy ilyen nagy és fontos munkát végző csoport nem érdekli őket, hanem még beléjük is rúgnak egyet, ahelyett, hogy megvalósítanák, amit kérnek. Ki tudja jobban egy tanárnál, hogy mi kell ahhoz, hogy jól taníthasson? De erről még csak nem is tárgyalnak velük. Én ezt katasztrófának látom. Azt nevezném kudarcnak, ha nem csinálnának semmit.

A mi szerencsénk az, hogy nem olyan csoporttal állunk szemben, aki tárgyalás közben bármikor átírhatja a játékszabályokat. A pedagógusokkal éppen ez történik. Józan paraszti ésszel nem értem, miért jó ez, hiszen nem kell nagy tudás belátni, közös érdekünk, hogy az oktatás jól működjön. Így senki nem nyer, de mindenki veszít.

Egy vállalat nyerhet azon, ha nem emeli a bért.

Mondjuk, hogy egy cég ajánl 10 százalék béremelést, de a szakszervezet kiharcolja a 20 százalékot. Egy rövidlátó cég erre azt mondja, buktam 10 százaléknyi bértömeget. A valóságban azonban a béremelés miatt csökken a fluktuáció, nem hagyják ott a céget, nem kell új embereket toborozni, betanítani. Az elégedett munkavállaló jobban dolgozik, kevesebb lesz a táppénz, együttműködőbbek a kollégák. És végül a vállalat sokkal többet nyer, mint az a 10 százalék bértömeg, amit odaadott a munkavállalóknak.

A legtöbb vállalat nem jókedvében tárgyal a szakszervezettel, és nem is a jogszabályok kényszerére, hanem mert belátja, az az érdeke, hogy tudja, mi történik a gyárban, mik a problémák. És tudja, hogy nem 1500 embert kell egyesével leültetnie és nyugtatgatnia, hanem van egy szervezet, ami képviseli őket és akivel olyan kompromisszumot köthet, amit mindenki elfogad majd.

Arról még nem esett szó, hogy milyen a szakszervezet kapcsolata a politikával? A Vasasnak vannak pártbarátai?

Nem, ma nincsenek ilyenek. A rendszerváltást követő évtizedben a Vasas elnökei, de más szakszervezetek vezetői is ott ültek a parlamentben mint MSZP-s képviselők. Sokszor megégette magát a szakszervezet minden szempontból, nem volt egy munkásparadicsom 94-től 98-ig sem.

Attól nem zárkózunk el, hogy ügyek mentén együttműködjünk pártokkal, de ebben is sikerült már megégetni magunkat. A rabszolgatörvény elleni tüntetésen történt.

Valami párttal együtt lépett fel a Vasas?

Nem, és nem is csak a Vasasként égette meg magát, hanem minden szakszervezet. A rabszolgatörvény elleni tüntetést a szakszervezetek szervezték, de megjelentek a pártok is, hozták a tömeget is, ez igaz.

Gyurcsány ellopta a show-t?

Nagyon leegyszerűsítve, igen, de pont nem Gyurcsány. A politikusok a szólásszabadság elleni tüntetéssé fordították az eseményt, ami szintén fontos, de akkor nem ezért tiltakoztunk, és félrevitte a dolgokat.

A német IG Metallnak nincsenek pártkapcsolatai?

A szociáldemokrata párthoz, az SPD-hez kötődnek, a tagságban ott sem mindenkinek tetszik ez.

És az állam szemében nem válnak emiatt páriává?

Egyáltalán nem. Voltam olyan IG Metall kongresszuson, ahol Angela Merkel beszélt. A kongresszusaikon mindig felszólalt a kancellár, mindegy, hogy bal- vagy jobboldali volt.

A svéd Vasas, az IF Metall elnöke, Stefan Löfven pedig később miniszterelnök lett. Vicces egyébként, hogy amikor meghívtak Svédországba, hogy a rabszolgatörvényről beszéljek, még a miniszterelnök is fogadott. Itthon egy főosztályvezetőig nem jutottam el.

Ha a Vasas alelnöke ilyen akadályokba ütközik, a cégeknél sem lehet könnyű helyzete a szakszervezeti tisztségviselőknek.

Aki elvállalja, hogy helyben szakszervezeti tisztségviselő lesz, az hős a szememben. Ő az, aki közvetlenül konfrontálódik a cégvezetéssel, azokkal, akiktől a fizetése is függ. Alulról pedig a munkástársai nyomják előre, vele szemben vannak elvárásaik, de ha valami nem sikerül, ő a hibás a szemükben. Ráadásul legtöbbször a helyi vezetőnk maga is sori dolgozó, nem erre készült, nem tanult jogot, tárgyalási technikákat.

Nem hálás szakma a miénk, soha nem dőlhetünk hátra, hogy mindent megoldottunk, a munkavállalóknak ettől már jobban nem mehet. Mindig lehet jobb, és mindig lesznek elégedetlenkedők is. Természetesen mi sokat segítünk a cégeknél dolgozó titkárainknak és bizalmijainknak, minden évben tartunk nyári egyetemet, nemrég volt egy nyolcvan fős egyéni háromnapos képzésünk vidéken, amin pszichológus is tartott felkészítőt.

Meg akarják törni őket?

Így van, erről is szól a stresszkezelés, és arról is, hogy el kell fogadják, hogy ritkán kapnak köszönetet a munkájukért. Pedig a legtöbb szakszervezeti titkár a nyolcórás munka mellett végzi a tevékenységét, és az éjjeli műszak után reggel már a kollégák telefonhívásai várják. Ez önkéntes munka, csak jelentős, 320 feletti taglétszám mellett válhat függetlenített munkavégzéssé, tagonként félóra munkaidő-kedvezményt biztosít a törvény. De a függetlenített titkárságnak is megvannak a hátrányai. Ezek a kollégák pénzt buknak azzal, hogy csak a szakszervezettel foglalkoznak, hiszen nem kapnak műszakpótlékot, nem túlórázhatnak, csak az alapbért és a cafetériát kapják, és kevesebbet keresnek, mintha a sorban dolgoznának.

A szakszervezet képes olyan szituációkban is fellépni, ahol nincs erős helyi ember?

Több esetben ott vannak a jól felkészített titkáraink, akik vállalni tudják, hogy egyedül is elmennek tárgyalni. De mindig készek vagyunk segítségként jogászt, közgazdászt, ágazati szakértőt küldeni, akik speciális témakörökben is jártasak, és segítik a titkárt. De leginkább az elkötelezett helyi vezetőinknek köszönhető, hogy a cégeknél ki tudjuk harcolni a jobb munkahelyi és fizetési feltételeket.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf