Nyolc nappal azután, hogy 1919 júniusában feleségével leíratta, hogy „közös elhatározással lettünk öngyilkosok”, Brenner József István, aki maga is orvos volt, megszökött a bajai kórház elmeosztályáról, hazament és revolvert rántott. Három lövéssel végzett a feleségével, akinek kezében ott volt egyéves lányuk is.
Ezután Brenner nagy adag morfiumot vett magához, felvágta az ereit, így várta a halált.
De a halál nem jött, a férfit egy szerb katonaorvos megmentette, és visszaszállították a kórházba. Ott már semmire nem emlékezett a történtekből, el sem hitte, hogy ő ölte meg a nejét. Itt újra élete kioltásával próbálkozott, ezután a szabadkai Mária Valéria kórházba vitték át rokonai kérésére, és amikor meglátogatták, épp egy rácsozott szobában hegedült csodálatosan.
Innen is megszökött, kórházi öltözékében Budapestre indult. 1919. szeptember 11-én szerb katonák tartóztatták fel, akiktől Brenner azt kérte, végezzenek vele. Majd nagy mennyiségű pantopont (ópiátszármazék) vett be.
Sikerült túladagolnia magát, a nyughatatlan férfi pár óra múlva meghalt, holttestét szekéren vitték Szabadkára.
Ez így eddig egy bűnügyi tudósítás is lehetne, de egyben irodalomtörténet is. Brenner József ugyanis Csáth Géza néven vált közismertté. Valószínűleg egy 1901-es Gárdonyi-műből vette fel a nevet, melynek főhősét hívták Csáthnak, a Géza pedig Gárdonyi után jöhetett – de erről nem tudni biztosat.
„A modern magyar írásművészet egy ragyogóan tehetséges, nagy reménysége hullott le, megrázóan tragikus körülmények között” – írta a Pesti Hírlap 1919 szeptemberében.
Csáth – aki Kosztolányi unokatestvére volt – nagy tehetségű fiatalként került Budapestre. A Zeneakadémiára jelentkezett, de nem vették fel. Pedig jól zenélt, ügyvéd apja hegedűművészt akart faragni belőle. Bartók első méltatója volt, Csáthnak 14 évesen már zenekritikája jelent meg, később Puccinivel is levelezett. Tehetségesnek bizonyult a festészetben is, és már középiskolás korában megmutatkozott írói tehetsége: színdarabokat, novellákat írt.
Leghíresebb műve mégis a kilencéves korától vezetett naplója, amit viszont nem a köznek szánt.
A Kosztolányi által hármas művésznek is nevezett Csáth 1908-ban, a Nyugat első számában is publikált.
Csáth ekkoriban a VIII. kerületben és annak környékén élt albérletről albérletre vándorolva, a sikertelen zenészkarrier helyett inkább az orvosi pályát becélozva az orvosi egyetemre iratkozott be. Először gyakornok, majd 1909-ben tanársegéd lett a Moravcsik Ernő Emil által alapított Balassa utcai Elme- és Idegkórtani Klinikán, ahol ma a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika működik.
A magányos Csáth 1913-ig a klinika második emeleti szolgálati lakásában élt és alkotott, s látogatói emlékezése szerint olykor meztelenül zongorázott. Itt kezdett el morfiumot használni: eleinte még önmagán kísérletezett,
aztán az ópium és más szerek rabjává vált, ami nagyban hozzájárult megtébolyulásához.
Mielőtt Csáthot eltemették, öccse, Brenner Dezső felboncoltatta a holttestet az elhunyt kívánsága szerint. Az agyvelőt, a szívet és a májat a Moravcsik Klinikára akarta elküldeni, hogy megvizsgálják. De nem azt, hogy a drog milyen hatással van az emberre, hanem hogy kimutatható-e a művészi jellem az emberben szervileg is. A testvér csak az agyvelőt tudta Budapestre hozni lovasszekéren, de mire ideért, az a formalinban felbomlott. Így Csáth egy barátja az üveggel együtt elásta a klinika udvarán. A pontos helyet nem tudni, a következő években pedig teljes közműcsere zajlott le az udvaron, így esélyes, hogy ha keresnénk, sem találnánk már meg az üvegbe zárt földi maradványokat.
Ami nyom maradt – a csáthi életművön túl –, az egy fa és egy márványtábla, amit Kéner Balázs újságíró, Csáth-kutató kezdeményezésére ültettek el, avattak fel a klinika udvarán 2005-ben. A megnyitón Esterházy Péter és Tolnai Ottó emlékezett meg a megbomlott zseniről, kinek életművét már csak az utókor kezdte el értékelni az érdemei szerint.
Nyitókép: Csáth Géza (Brenner István József), unokatestvére Kosztolányi Dezső és öccse, Brenner Dezső – Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum
