Igen, csak így, ‘l’ nélkül, keményen nyócker. Két sugárút és két körút határolja ezt a jogilag és telekkönyvileg nyolcadik kerületnek nevezett területet. A Múzeum körút (Kiskörút) és a Hungária körút, Üllői út, Rákóczi út által határolt trapéz alakú városrészt. Az átlag pesti ember azonban egy jóval kisebb területet nevez a „nyócker”-nek, amit a Teleki tér, a Mátyás tér, a Lujza, a Víg, a József és a Bérkocsis utca, illetve a József körút és a Rákóczi tér által adott pontok határoznak meg. A „nyócker” fóruma volt a piac, a tehertaxi droszt, az Ezermester bolt a József körút sarkán. Örömlányok, stricik hemzsegtek itt a Víg utcai kapitányság mellett. Nagy gyönyöröket kínáltak olcsón, melyért aztán sokszor busás kamatot kellett fizetni. A pórul jártak tartozását azonnal behajtották a stricik. Ha nem volt elegendő készpénzük, ékszerrel, értéktárgyakkal vagy jobb minőségű ruhákkal is ki lehetett egyenlíteni a számlát.
De éltek itt finomabb alakok is: fuvarosok, kofák, zenészek, pincérek, akik szintén behajtották a maguk „megérdemelt” járandóságát kamatostól. Ide érkezett meg a hatvanas években Lukács Károly, mindenki Karcsi bácsija és felesége, Bori. Ő valahonnan a Balaton mellől, erre mindig nagyon büszke volt, Bori meg Tarpáról, Esze Tamás, a híres kuruc vezér falujából. Bori 16 évesen érkezett a fővárosba, és ahogy később mindig mondta, Budapest szerelmese lett. Itt, egy Garai utcai albérletben ismerkedett meg másik szerelmével, Lukáccsal, akit mindig csak simán Lukácsnak hívott. Aki ekkor snájdig villamoskalauz volt a FAÜ-nél, azaz a Fővárosi Villamos Vasútnál, a 64-es egyvágányú viszonylaton a Bosnyák tér és Füredi út között, ahol még sávokkal jelölt botra erősített karikákon levő váltókulcsok voltak a biztosító berendezések. Lukács idővel előlépett, villamosvezető lett, aztán buszsofőr a MÁVAUT-nál. Itt a jó öreg Ikarusz 30-as „nejlon” buszokat, aztán meg az Ikarusz 55-ös „farosokat” vezette. Közben megszületett lánya, Gabi, majd jöttek az unokák is. Kinőtték a Garai utcai lakást, minőségi cserével a nyolcadik kerület eme „nyócker” részén kötöttek ki, a Bacsó Béla utca 31. félemeletén. Lukács úr itt mindenki Károly bácsija lett, amolyan illetmény nélküli házfelügyelő. Marci nevű foxi kutyájával állandóan körözött a környék utcáin, miközben szorgalmasan gyűjtött össze tonnányi limlomot felesége örömére. Emellett mindig mindenkinek önzetlenül segített, önzetlenül haláláig hordta az embereknek a fővárosi ingyen újságot, fűtéshez a tojástartókat. Aztán Marci kutyus, majd a felesége, Bori is elment, ő pedig egyre kedvetlenebb lett, de ugyanúgy tovább segítette az embereket. Zsebében a ház fontosabb kulcsaival a Bacsó Béla utca 31. önkéntes gondnokaként fogadta a postást, a mérőóra-leolvasókat.
Hálás vagyok az elmúlt 21 évnek, mert amikor a szomszédba költözött, önzetlenül segített nekem mindenben, amiben csak lehetett. Nem kértem, ő maga jött, és nem volt kecmec, cselekedett, így nyugodtan dolgozhattam, miközben ő a lakásom egyéb ügyeit, mint pl. mérőórák éves leolvasását intézte. Az utolsó 4 évben vasárnap dél körül a Rákóczi étteremnél várta, hogy vidékről érkezve férjemmel beguruljunk a mozgáskorlátozott parkolóba, hogy vigye a holmimat és kísérje a páromat. Neki az élete volt a segítségnyújtás, még élete hanyatló szakaszában is.
Most ő is itt hagyott minket!
Hálás vagyok a Jóistennek, hogy ismerhettem, emlékét örökre szívünkben őrizzük. Drága Karcsi bácsi, fájó szívvel búcsúzunk! A családod, a ház lakói, barátok, ismerősök és a Rákóczi étterem dolgozói!
Nyugodj békében!
Varga Éva Anikó és Bodoni György,
a szomszédok
