Dávid Ferenc biopolitikai szakértő szerint a tudatmódosító szerek megértéséhez érdemes elhagyni a démonizáló, leegyszerűsítő narratívát, és inkább azt vizsgálni, milyen igényeket, milyen hiányokat elégítenek ki ezek a szerek – egyénileg és társadalmilag. Először a drogok osztályozásáról: szerinte a legegyszerűbb módja ennek a beszerzési forrás. Vannak illegális szerek, amelyeket dílertől lehet megszerezni; vannak legális, patikában kapható szerek; vannak bolti drogok – alkohol, dohány, energiaital – és léteznek úgynevezett „viselkedéses drogok” is, mint a szerencsejáték, a mobilhasználat vagy a pornó.

„Ezek is ugyanúgy a vágyainkra játszanak rá és ugyanúgy függőséget okozhatnak” – mondja. Szerinte a társadalmi veszélyesség elsősorban nem a hatóanyagban rejlik, hanem abban, hogyan keretezi a fogyasztást a közösség. „Az első kérdés, hogy a szer legális-e. Az illegalitás normasértést jelent, a fogyasztó bűnözővé válik. Ha valakit bűnözőként azonosítasz, az a produktivitásától az önértékelésén át a személyes integritásáig

– ezért össztársadalmi szinten is káros a stigmatizáció.” 

A másik kulcstényező az elérhetőség és a reklámozás. Dávid Ferenc szerint nem mindegy, hogy egy szer csak illegálisan hozzáférhető vagy ott van a polcokon, netán még reklámozzák is. „Ahol az arcodba tolják, hogy igyál minél többet, ott drámaian megnő a társadalmi kár. Térdig járunk az alkoholban,

Ez nem normális.” A dohányról pedig röviden annyit mondott, hogy „közegészségügyi katasztrófa. Csak a dohánygyár és az állam nyer rajta”. A szakértő szerint csak ezután jöhet a kérdés: mit művelnek ezek a szerek az agyunkkal?

Miért működnek olyan erősen bizonyos szerek?

„A heroin azért veszélyes, mert az anyaméh-állapotot hozza, a kokain pedig egy mesterséges megerősítő szer, amitől tehetségesnek és magabiztosnak érzed magad” – mondja. A speed hasonló, „de a koksz az erősebb”. „Akinek kevés öröme van az életben, de van rá pénze, miért ne szipogna?” A tudatmódosítás mögött mindig valamilyen hiány áll. „Ezekkel

Egy hiányt pótlunk, a jókedv, az oldottság, az éberség, a kreativitás hiányát.” Ez azonban ősi emberi sajátosság, „nem mindig olyan a hangulatunk, mint szeretnénk, ezért megváltoztatjuk”. 

A biopolitikus logikája szerint minden függőség ugyanarra az alapmechanizmusra épül, mind-mind mély érzelmi hiányokra reagál. „A szerencsejáték a reményre játszik rá. Mi, emberek a végtelenségig reménykedünk, ezért lehet eladni sorsjegyet, pedig az egy lehúzás, ahol nem lehet nyerni. Az okostelefon a kíváncsiságra játszik. Mi lesz, ha feljebb húzom a TikTokot a hüvelykujjammal?

Mindeközben a marketinggépezet rátelepszik ezekre a vágyakra, „ekkor indul el a hangulatipar, mi pedig magunkra maradunk azzal a bizonytalansággal, hogy mihez kezdjünk a vágyainkkal”.  

Mennyire veszélyes?

A drogok veszélyességét az egyénre nézve, tehát az addikciós potenciált sem lehet egyszerűen meghatározni, mert ez is több tényezős változó Dávid Ferenc szerint. „Az, hogy miért lesz valaki függő, három dologtól függ, az egyéntől, a szertől és attól, ami körülvesz.” Az sem mindegy, ki hogyan használ egy szert. „Már reggel szívsz? Vagy csak este? Jó kedved van vagy szorongsz tőle? Nem mindegy ez sem.”

A rendszeresség is kritikus. „Nem mindegy, hogy valaki havonta használ MDMA-t, vagy minden hétvégén dobálja az extasyt.” Ez a szer egyébként különösen veszélyes lehet egy bizonyos csoport számára. „Ha valakinek az életében sose volt jelen a szeretet, esetleg traumatizálták is, csak a rosszat kapta, az MDMA óriási kockázat, mert 

Az LSD például nem okoz klasszikus függőséget, „mert nem tudsz minden héten háromszor megvilágosodni”, viszont súlyos mentális kockázatai vannak. „Ha beragad a tripp, és negatív gondolatok erősödnek fel, azzal nem biztos, hogy tudsz mit kezdeni.”

Tabusítva

Szerinte nagyon hiányos a tudatmódosító szerekről szóló diskurzus. „Úgy használjuk ezeket, hogy szinte alig tudjuk átbeszélni egymás közt, ha igen, akkor is csak titokban, nincs nyílt társadalmi párbeszéd az örömforrásainkról, vagy az van, hogy vásárolj és tolják rád, hogy vegyél, vagy pedig büntetik.” Szerinte a beszélgetések helye elsősorban a család kellene hogy legyen, „a drogfogyasztásról való beszéd hétköznapi dolog kellene legyen a családban. Az, hogy beszélünk a tudatmódosítókról, a hangulatainkról, az érzéseinkről, nagyon hiányzik. Beszélnünk kell, de nem kioktatón, hanem elfogadón arról, hogy lesznek olyan helyzetek, amikor különböző örömforrások felbukkannak, haza kell hozni ezt a témát, mik a tervek, elképzelések, tapasztalatok ezzel kapcsolatban. Ez nem az ukrán–magyar konfliktus nehézségi szintje azért, még sincs jelen.”

Büntető politika

Dávid Ferenc szerint mindig volt drogfogyasztás és mindig létezett az ezzel kapcsolatos probléma, kérdés, hogy ezt hogyan keretezik. „Ahol a bántó, büntető, drogháborús modell van, ott biztos, hogy sokkal több probléma lesz, mint az átbeszélő, a problémák megoldására koncentráló modellt alkalmazó országoknál.” Szerinte nehéz a józanság kultúráját erősíteni a fogyasztói világban. „Nehéz szembe menni azzal, hogy minden arról szól, hogy fogyassz, nehéz azt mondani, hogy fogyassz mértékkel, esetleg próbáld ki józanságot.”

A függők által megélt, a megbélyegzésből, a kitaszítottságból, elutasítottságból fakadó traumák pedig még inkább a cuccok felé fordítják a fogyasztót. „Ezért nem is lehet haragudni, mert az ilyen ember azt mondja, hogy nekem is jár egy kis jó érzés, megnyugvás, feloldódás, reménykedés. A függők elutasítottsága óriási, pedig mi vagyunk ezek is, csak éppen mi magunk jelölünk ki embereket magunk közül, és akkor azt mondjuk, hogy

A drogháború azért mocsok dolog, mert olyanokat támad, akik nem tudnak védekezni.”

Függőség és használati zavar?

Nem minden drog okoz klasszikus fizikai függőséget, de ezeknek a használata is okoz problémákat, ez a használati zavar. „Ezek a fogyasztók funkcionálnak az életükben, de kérdés, hogy ez elegendő-e, és közben milyenek az emberi kapcsolataik. Azzal együtt élni, aki naponta szív, nem túl vidám.”

Dávid Ferenc szerint a való életben a gondok, nehézségek azért is jelentkeznek, hogy az ember tanuljon belőlük. „Ha fogyasztóként ezeket nem oldod meg, mert kitakarod drogokkal, akkor végül is egy helyben állsz, nem vagy mozgásban, miközben a világ meg halad, és hacsak nem vagy reggae-zenész Jamaicán, akinek nincs más dolga, mint egész nap szívni és zenélni, akkor nagy gondban leszel. Abban a közegben kell navigálnod, ahol élsz, ott kell megtalálnod a józan kapcsolódásokat.”

A józanság, mint valódi örömforrás

Dávid Ferenc szerint a józan kapcsolatokban van megtartó erő. „Ezekben van létező kötődés, egyszerűen muszáj részt venned a többiek életében. Társas lények vagyunk, a kapcsolódások pedig feltöltenek, de

el is felejted az egyébként is felszínes beszélgetéseket, amik egy idő után ki is üresednek. Csak akkor tudod bekapcsolni az összes érzelmedet, és azonosítani a másikét s reflektálni rá érdemben, ha józan vagy. És akkor észreveszed, hogy jobban feltölt dopaminnal, ha egy látássérültet átkísérsz az úttesten, mintha bekaptál volna egy extasyt”.

Fotó: Huszár Boglárka