Varga Pisti az 1-es villamos vezetőfülkéjéből érkezett a reflektorfénybe. A kontraszt óriási volt, a tehetség viszont megkérdőjelezhetetlen. A fiatal cigány fiú nem csupán a hangjával, hanem a belőle áradó egyszerűséggel és alázattal hódított. A műsor után jöttek a fellépések, a gratulációk, majd megjelent az első lemeze is Veled utazom címmel. A következőt, a Hidd el címűt már művésznevén, Warga Pistiként jegyezte.
„Csillagok közt járok”
– énekelte az egyik legismertebb dalában, és a rádiók előszeretettel játszották a felvételt. A zeneipar azonban kemény világ. A kezdeti hatalmas lángolás idővel csendesedett, a popzenei élvonal menedzserei elmaradtak, a nagy álmok pedig átalakultak. Pisti azonban egy pillanatra sem tört meg, és nem fordított hátat a hivatásának sem: a csillogó színpadok után zökkenőmentesen tért vissza a villamos vezetőfülkéjébe, és több mint két évtizeden át szállította az utasokat. A kollégák és a vezetőség mindvégig támogatták művészi ambícióit, olyannyira, hogy
a Warga Pisti nevet is a zenésztársak ragasztották rá
– a „W” betű a villamosvezető rövidítéseként került a neve elé.

Bár az országos média ritkábban hangos tőle, Pisti soha nem hagyta abba az éneklést. Ma is itt él a kerületben, és a közösség pontosan tudja, mekkora kincs a jelenléte. A sors hozott számára nehéz időszakokat is – egy súlyos baleset hosszú időre otthonmaradásra kényszerítette –, de a zene iránti szenvedélye és a családja mindig átsegítették a nehézségeken. Hogy a hangja mit sem veszített a régi fényéből, azt nemrégiben a józsefvárosi Mátyás téren is bizonyította. Az első Cigány Zenészek Éjszakáján a szabadtéri színpad köré gyűlt közönség egy emberként éljenezte, amikor Pisti lányával, Varga Kamillával lépett a mikrofonok mögé. A Mátyás téren az egykori megasztáros megmutatta: lehet, hogy valakiből nem lesz a bulvár által kreált tucatsztár, de
igazi, hiteles művész marad,
aki bárhol képes elvarázsolni a hallgatóságát – akár a villamos vezetőfülkéjében, akár egy kerületi téren, a csillagos ég alatt.
Pisti tizenhat éves koráig Toldon élt. A településen később L. Ritók Nóra létrehozta az Igazgyöngy Alapítványt, és annak munkájában egy ideig Pisti nővére is részt vett. A családnak Toldon még nagy háza volt, ám a környéken nem volt se munka, se jövőkép. Ezért nehéz döntést hoztak: a biztos megélhetés és a gyerekek jövője érdekében a tágas vidéki otthont egy apró újpesti lakásra cserélték. A fővárosba költözés meghozta a várt fordulatot a család életében: a szülők stabil munkát találtak – édesapja kőművesként, édesanyja betegápolóként helyezkedett el –, Pisti pedig Budapesten tanulta ki a szobafestő-mázoló szakmát.
A kétkezi munka mellett a zene maradt a menedéke. Énekelni tanult, Budára járt hangképzésre a neves Szendrő Máriához. Itt ismerte meg feleségét, Rigó Máriát is, a híres prímás, Buffo Rigó Sándor húgát. A fiatalember élete hamarosan újabb fordulatot vett, elvégezte a villamosvezetői tanfolyamot. Szakmai büszkesége, hogy ő vezethette elsőként a forgalomban a Combino villamost. Közben a családi fészek is kibővült, házasságukból két lányuk született, Anita és Kamilla. Végül a felesége, Mária volt az, aki
pontosan látta Pisti tehetségét,
és megtette a döntő lépést: benevezte férjét a Megasztárba.

A televíziós csillogás után Pisti hű maradt a biztos bázishoz: a mai napig a BKV-nál dolgozik. A zene azonban nem csupán hobbi, zenekarával, az After Dark formációval rendszeresen koncerteznek. Koncertjeikre egy rendkívül elkötelezett, állandó rajongótábor kíséri őket. Az együttes műsorában a saját szerzemények mellett jól ismert pop- és rockslágerek is felcsendülnek. Bár a színpadi sikerek ma is éltetik, Varga Pisti legnagyobb és legőszintébb álma már nem a saját karrierjéről szól. Minden vágya az, hogy lánya, Kamilla nála sikeresebb énekesi pályát fusson be.
Fotók: Mile Máté
