Monorra és a józsefvárosi Zsendülő Tanodába látogattak a szociális terület állami vezetői augusztus első hetében, hogy személyesen is megismerjék a Biztos Kezdet Gyerekházak és a tanodák működését – számolt be róla Facebook-oldalán Kátai-Németh Vilmos.
A szociális- és családügyi miniszter bejegyzésében azt írta, míg a Biztos Kezdet Gyerekházak a legkisebbeket és szüleiket támogatják, erősítik a korai kötődést, segítik a szülői szerepek megerősítését és az óvodára való felkészülést, addig a tanodák ezt a munkát az iskoláskorú gyerekeknél folytatják. Vagyis nem csupán különféle tantárgyakból korrepetálják a gyerekeket, hanem közösséget építenek, tehetséget gondoznak és pályaorientációval is segítik a fiatalokat. Mindenekelőtt pedig biztonságos közeget teremtenek, amelyben minden diák megtapasztalhatja, hogy képes sikereket elérni.
Míg Monoron a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét Programjának helyi munkáját és a családokat segítő programokat ismerte meg a delegáció, addig Józsefvárosban a tanoda működését mutatták be nekik.
Kátai azt írta, úgy tapasztalták, hogy Józsefvárosban az iskola, a gyermekjóléti szolgálat, a szociális szakemberek és a civil szervezetek közös munkájára helyezik a hangsúlyt. A tanodában a gyerekek a tanulási segítség mellett közösséget, önbizalmat és jövőképet is kapnak.
A miniszter azzal zárta a bejegyzését, hogy a hátrányból induló gyerekek támogatása nem egyetlen programon múlik, hanem folyamatos jelenlétre, biztonságra és kiszámítható segítségre van szükség.
A látogatáson Szabó-Tóth Kinga Dóra szociális, család- és idősügyi államtitkár, dr. Sziklai István szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Makay Zsuzsanna családpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Sörös Iván, a Belügyminisztérium főosztályvezetője vett részt.
Udvarhelyi Tessza, Józsefváros oktatási ügyekért is felelős alpolgármestere a látogatás után arról írt közösségi oldalán, hogy a fővárosban meglehetősen kevés hivatalosan működő tanoda van, és országosan is ritka, hogy egy ilyen intézményt az önkormányzat vagy annak egy szervezete tart fenn. A Zsendülő Tanodát a JKN Zrt. működteti, az önkormányzati finanszírozás pedig szerinte kétszer annyi plusz erőforrást és lehetőséget biztosít a szakembereknek és a gyerekeknek.
A tanoda sajátossága az is, hogy egy közösségi házzal együtt működik, így a gyerekek számára szélesebb programkínálat és élőbb közösségi tér áll rendelkezésre, amelyhez a Mátyás tér is szervesen kapcsolódik, amely időnként szinte a tanoda „nappalijaként” működik.
A delegációval a tanoda működtetésének nehézségeiről, a szakmai dilemmákról, valamint a gyerekek és családjaik problémáiról is beszéltek, írta az alpolgármester, számolt be róla az alpolgármester.
Fotó: Kátay-Németh Vilmos
