Átlátszó: „Egy politikai narratíva utólagos igazolási kísérletei”

2025. november 15.

Az Átlátszó a Szuverenitásvédelmi Hivatal elleni perről: következmények nélküli propaganda

November 11-én folytatódott az Átlátszónak a Szuverenitásvédelmi Hivatallal (SZH) szemben indított személyiségi jogi pere. A bíróság ezúttal az Átlátszóról szóló jelentést készítő vezető elemzőt, Sári Miklóst hallgatta meg tanúként. Szavai sokszor ellentmondtak egymásnak, máskor pedig egyenesen cáfolták a hivatal korábbi nyilvános állításait az Átlátszó szerint. Ítélet december 4-én várható.

Vallomást tett a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) vezető elemzője arról, miként készült az a jelentés, amely a portált „külföldről finanszírozott, dezinformációs és hírszerző tevékenységet folytató” szervezetként írta le. A Fővárosi Törvényszéken zajló perben, amelyet a kerületünkben működő Átlátszó indított az SZH ellen.

Sári Miklóstól többek között azt kérdezték, mivel tudja bizonyítani a per tárgyát képező Facebook-videó állításait, miszerint az Átlátszó kémkedik, dezinformációt terjeszt, külföldi nyomásgyakorló és befolyásszerző hálózat tagja, valamint hírszerzési tevékenységet is folytat. A Szuverenitásvédelmi Hivatal elemzője

nem tudott bizonyítékokkal szolgálni,

csupán a jelentésben is megfogalmazott állításokat és összeesküvés-elméleteket ismételgette – írja az Átlátszó, melynek részéről Bodoky Tamás alapító és a portál jogi képviselője, Tóth Balázs vett részt a tárgyaláson.

Bodoky Tamás

Meghajlított fogalmi keretek

Sári Miklós és a hivatalt képviselő Pálvölgyi Ákos vizsgálati igazgató részéről többek között az is elhangzott, hogy

nem tartják sértőnek az állításaikat.

Szerintük a hírszerzés ma már nem dehonesztáló kifejezés, nem azt jelenti, mint régen, nincs pejoratív tartalma sem. „Én nem tudom, miért sérelmezi a felperes, hogy ezt hírszerzésnek neveztük. A mai világban […] a nyílt forrású hírszerzés teljesen elfogadott módszer” – mondta Sári.

A jelentésben és az annak alapján készült videóban viszont elhangzik az az állítás, hogy az Átlátszó tevékenysége „hírszerzés és dezinformációs tevékenység, amely súlyosan sérti Magyarország szuverenitását”. Érdekes Sári érvelése a dezinformációról is, szerinte ez nem azt jelenti, hogy valaki hazudik vagy hamis dolgot állít, hanem „egy strukturált,

szándékosan torzító kommunikációs gyakorlatot jelent,

amely az információ szelektálásával, keretezésével, kontextusból való kiemelésével valóságtorzító hatást fejt ki”.

Az is elhangzott – ahogy a legelső, májusi tárgyalási napon is –, hogy a jelentés megállapításai csak következtetések, vélemények,

nem pedig tények,

így nem lehet őket jogilag tényállításként értékelni.

Ez leginkább akkor volt tetten érhető, amikor a tanú a jelentés „dezinformációs kampánya ürügyet teremtett Brüsszelnek, hogy uniós pénzek visszatartásával zsarolja Magyarországot” mondatát igyekezett alátámasztani: „ennek a tényállításnak az alapját képezi egyrészt a Sargentini-jelentés, másrészt a 2023–24–25-ös jogállamisági jelentések. A felperes ezek összeállításában tevékenyen részt vett” – mondta Sári.

Ez az állítás azonban nem felel meg a valóságnak: az Átlátszó sem a Sargentini-jelentéshez, sem az Európai Bizottság jogállamisági jelentéseihez nem készített részjelentéseket. Amikor a bíró rákérdezett, tud-e olyan dokumentumot, amely alátámasztja, hogy az Átlátszó részt vett a jelentések megírásában, a tanú így válaszolt:

„én így értelmeztem a szövegkörnyezetében, hogy hozzájárultak”.

Ez pedig inkább értelmezési, mint ténykérdés az Átlátszó szerint.

Súlyos vádak, meg nem tett feljelentések

Sári Miklós vallomásának a végén a bíró megkérdezte, ha az SZH jelentése olyan súlyos megállapításokat tartalmazott, akkor

miért nem küldték meg az ügyet a nyomozóhatóságnak?

A tanú válasza tömör volt: „ilyen szempontból nem merült fel, és nem is küldtük meg”.

Ez a mondat az Átlátszó szerint egyértelművé tette, hogy „az SZH sem maga nem tekintette jogsértésnek az Átlátszó működését, sem bűncselekményt nem látott benne. Mindezek ellenére a nyilvánosság előtt a szervezetet kémkedéssel, dezinformációval és külföldi manipulációval vádolták.”

A teljes bírósági meghallgatás itt nézhető meg.

Ítélet december 4-én várható.

Bodoky Tamás idén júniusban részt vett a lapunk által szervezett, a polgári engedetlenség lehetőségeiről szóló vitaesten:

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.